32. hét

Mit ne mondjak, kókadozom. Az elmúlt pár hét párás és meleg volt, és hát nem viselem kimondottan jól. Izzadok, nehéznek érzem a levegőt, és utálom, hogy mindenem csupa ragacs. Igaziból nincs kánikula, csak nem vagyok hozzászokva a párás meleghez, normális esetben a mostani 28-32 fokos nyári időt valószínűleg kimondottan élvezném, épp csak terhesen most kicsit túlfűt a testem. Az eredmény egy rohamosan fogyó jégtálca a mélyhűtőben, és egy csomó mosdókörút. Állandóan szomjas vagyok, és annyira, de annyira jólesik a jeges víz, el se hiszitek. Nem kell ide semmi extra, csak egy pohár, benne sok jég, és talán egy kis szörp. Már évek óta nem ittam szörpöt, de most valahogy teljesen rákattantam. Miután elfogyott az itthoni málnaszörp, vettem újat, és a boltban hirtelen felindulásból hozzácsaptam egy üveg bodzaszörpöt is.

Gyerekkoromban nálunk valahogy nem volt ismerős a bodzaszörp, mégis ahogy először belekortyoltam a frissen készített jeges italomba és lehunytam a szemem, képzeletben hirtelen messzi tájakra és rég elmúlt időkbe repültem. Svájcba, 14 éves koromba, amikor az unokatesómmal két hetet a nagymamánk svájci barátnőjénél vendégeskedtünk nyelvtanulási céllal. A nagyi barátnője nappal dolgozott, mi meg élveztük a gondtalan nyaralás minden pillanatát. Amikor épp nem csavarogtunk valamerre, otthon ücsörögtünk a kertben, és behűtött bodzaszörpöt kortyolgattunk. Eddig szerintem nem is tudatosult bennem, mi is volt az, de most már tudom, és újra meg újra felidézem az emléket, amikor pont melegem van. Bevallom, nem csak a hideg innivaló esik szuper jól, hanem a jégkockák elrágcsálása is. Már-már káros szenvedéllyé fajult a dolog, függő lettem. Csak az vigasztal, hogy a terhesség végeztével ez majd elmúlik, mert megint érzékenyek lesznek a fogaim a hidegre.

Időközben egyre több megjegyzést kapok a pocakom méretére, és lépten-nyomon megkérdezik, mikorra várom a babát. Legtöbbször ezt úgy tálalják, hogy

„Már nagyon közeleg az idő, ugye?”, „Már biztosan nincs sok hátra.”, „Oh, te szegény, hogy bírod, így a vége felé?”

Aztán jön a kötelező meglepődés, amikor mondom, hogy még van hátra majdnem két hónapom. Tudom, hogy bezzeganyás körökben illenék ezeken a kommenteken szörnyen felháborodni, de szerintem ezek kimondottan kedves, jószándékú megjegyzések. Határozottan jól szórakozom az emberek kíváncsiságán, és jólesik a támogatásuk, még így ismeretlenül is. Hétvégén például egy random hölgy a bolt parkolójában odaszólt, hogy milyen gyönyörű vagyok. Hogy lehetne az ilyenért haragudni? Ma a kisebbik fiam úszásórája után egy másik anyuka jegyezte meg, milyen szép a pocakom. Csuda mód dagadok a büszkeségtől és hiúságtól, soha máskor nem éreztem magam ennyire büszkének a saját testemre.

Ugyanakkor meg csak ott motoszkál a fejemben, talán tényleg nagy az a pocak, mi lesz még ebből? Visszanéztem a régi képeket, és a második fiam születése előtt egy héttel bizony nem tűnt sokkal nagyobbnak a hasam. Kezd befészkelődni a para a fejembe, ahogy közeledik a célegyenes, mert hát ennek a gyerkőcnek valahogy ki is kell jönnie. Annak ellenére, hogy a két fiam teljesen átlagos méretekkel született, volt egy növekedő tendencia, ami nem nyugtat meg (első fiú: 3260 g, második fiú: 3700 g). Ehhez jön még hozzá a tény, hogy a nagybátyám ötkilósan született, és a nálam 16 centivel alacsonyabb anyukám kihordott két négy kiló fölötti babát. Ha ezek jelentenek bármit is rám vonatkozólag, hát nem vagyok tőle nyugodt.

Vannak dolgok, amiket már nem esik jól csinálni. Például már hetek óta halogatom a szemöldökszedést, pedig már igencsak tragikus állapotok uralkodnak. A másik, amire már tényleg nem tudtam rászánni magam, az a sarkamról lereszelni a száraz, megrepedezett bőrt. Sajnos a meleg és a sok mezítlábazás csak ront a helyzeten, és már legutóbb is kész kínszenvedés volt az egész macera, most inkább lenyeltem a büszkeségem, és bementem egy körmös szalonba egy pedikűrre. Tudom, ez sokaknak teljesen hétköznapi rutin, és eszükbe sem jut otthon nekiállni. Nekem valahogy mégis lelkiismeret-furdalásom van, amiért egy idegen teszi rendbe a lábamat, ami egyrészt nem egy szívet gyönyörködtető feladat, másrészt meg úgy érzem, illenék magamnak elintézni az ilyen csúnyaságokat. Ugyanakkor meg igenis jólesett egy kis kényeztetés, és bónuszként a lábkörmömet is szépen kifestették, amihez bele se kezdenék otthon saját magamnak. A masszázsszékbe szinte beleolvadtam, hallgattam a többi vendég csivitelését, és beittam a kényeztetés minden pillanatát. Hogy milyen puhány vagyok, abból is látszik, hogy már a masszázsszék görgőitől is megnyomódott a hátamon a bőr, és utólag egyes pontokon érzékeny lett, mintha beütöttem volna. Ennél igazibb masszázs nálam egyébként se jöhet szóba, egyrészt, mert eszement mód csikis vagyok, másrészt meg egy erősebb masszázstól el is menekülnék, teljesen bántásnak élném meg. A férjem jót mulat ezen a furcsaságomon, de azért sajnálja is, amiért nem tud masszírozással a kedvemre tenni.

Hosszú volt a hét a férjem nélkül, de csak véget ért. Aludni nagyon keveset aludtam, és nem biztos, hogy még egy napot bírtam volna talpon, de szerencsére nem is kellett. Érdekes, ahogy érzem a feszültséget felengedni, ahogy a tettrekészség kényszeredett izgalma fokozatosan feloldódik bennem, amint közeledik a férjem hazafelé. Mikor belép az ajtón, addigra újra nyugodt és kisimult vagyok, elengedem az összes aggodalmam, és egy gyors puszi után elmegyek aludni, mert már nem kell egyedül készenlétben lennem, végre rendesen kipihenhetem magam. Szombaton farsang lett volna a gyerekeknek, de a jelmezek kigondolása és megalkotása már tényleg nem fért bele az időmbe, így azt lemondtuk, és inkább kicsit lazábbra vettük a szombatot.

Ezen a héten pedig végre a kisebbik fiam is a végleges időbeosztás szerint lesz oviban és pre-schoolban, így talán egy pár dologgal kevesebbet kell észben tartanom. Múlt héten a nagyobbik fiamék is megkapták az első adag olvasnivalójukat. Elsőnek 12 arany szót kaptak, azokat kell megtanulniuk felismerni. Személy szerint én már régen tudom, hogy angolul írni-olvasni tanulni teljesen máshogy működik, mint magyarul, de ez nem mindenkinek egyértelmű, és olyankor jönnek a gonoszkodó megjegyzések, miszerint hogyan lehet az, hogy az ausztrál iskolában még harmadikban is olvasni tanulnak. Hát úgy hogy az angol nem fonetikus nyelv. Bizony már ezzel az első 12 szóval is belefutottunk néhány nehézségekbe. Ami azt illeti, a betűket még nem kezdték el egyesével átvenni, ezt az első 12 szót ránézésre kell megtanulniuk felismerni, nem igazán elolvasni kell őket.

Ez az angol nyelv 12 leggyakoribb szava: a, and, I, be, that, it, in, is, was, to, of, the. Kezdődött azzal, hogy az „and” az nem az „end”. Jó, akkor mindenhez keresünk példamondatot, hátha az segít. Akkor jött, hogy a „be” nem a „bee”, pedig mennyivel szívesebben tanulnánk a méhecskékről mindannyian. Aztán amikor eljutottunk az „it”, „is”, „in” szavakhoz, akkor átadtam a stafétabotot a férjemnek, ő legalább tanult írni-ovasni angolul, hátha több lövése van hozzá, mint nekem. Szóval, nézzük meg, milyen betűkből állnak ezek a szavak. „It”, ez ugye „áj” és „tí”, de az „áj” betű igaziból az „i” hangnak felel meg, tehát ha összeolvassuk, így lesz belőle „it”. Tadam, siker! Jöhet a következő: „is”, ez áll az „áj” és az „esz” betűkből, de ugye emlékszünk, hogy az „áj” betű az „i” hangnak felel meg, eddig ez rendben is lene, de az „is” kiolvasva mégse „isz”, hanem „iz”. Akkor most mi van? Semmi, ez van és kész, így kell megtanulni. Mi lesz még itt, amikor lesznek „e” betűs szavak is, meg szavak ahol az „i”-t mégiscsak „áj”-nak kell majd ejteni?

Gyakorlatilag az angol anyanyelvűek majdnem egyesével végigmennek minden szón, és megtanulják őket leírni, mert bár vannak szabályok, az elején könnyebb ez a módszer. A fiam iskolájában 12 szóval kezdenek, és ha ezek már magabiztosan mennek, akkor kapják majd a következő adagot. Ahogy haladnak, úgy bővül majd az egyszeri alkalommal kiadott szavak száma. Gondolom, lesz majd valami logika, ahogy összecsoportosítják a megtanulandó szavak listáját. A szülői értekezleten nem győzték hangsúlyozni, hogy az olvasásnak könnyen kell mennie, ezért légyszi-légyszi ne sürgessük a gyerekeket, hagyjuk őket a maguk ütemében megemészteni az adott szavakat. Aminek viszont rettentően örülök, hogy ma a fiam maga jött gyakorolni, mert látta, pár gyerek már most megkapta a következő adag szót és nem szeretne lemaradni. Büszke vagyok, na. Ha nem is szorgalmas, de legalább dúl benne a versenyszellem. Most mindenesetre tisztára értelmet nyer, hogy miért is van annyi amerikai filmben betűző versenyről szó, na, meg hogy miért keverik össze olyan gyakran az angol anyanyelvűek írásban a „their”, „there” és „they’re” szavakat, amikor innen nézve ezeknek semmi köze egymáshoz. Milyen egyszerű is nekünk, mezei külföldi halandóknak, akik minden angol szót helyesírással, jelentéssel és kiejtéssel együtt tanultunk meg.

Csütörtökön megyek a kórházba a következő ellenőrzésre. Most pont nem izgulok, a baba rendszeresen mozgolódik, és mostanra ezek a mozgások kezdenek kisimultabbak és tudatosabbak lenni, sokkal kevesebb a rángatózásnak tűnő akció. Csütörtökön kétszer megyek majd a kórházba, mert délután lesz a kórházlátogatás, oda már jön velem a büszke apuka is. Most úgy döntöttünk, kihagyjuk a szülésfelkészítő tanfolyamot, elméletben szerintem már tájékozottak vagyunk, meglepetések meg mindig érhetik az embert. Amúgy meg nincs is kedvem még a szülésről gondolkodni.

Katz

A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:



1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
​Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>

2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>

3. MINDENT MEGTETTÜNK, HOGY LÁNYUNK SZÜLESSEN
Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen.
Tovább>>>

4. KÉT HETET KELLETT VÁRNI, HOGY MEGTUDJUK A BABA NEMÉT
Na, most én nem kérdeztem meg a baba nemét, mert azt szerettem volna, ha Hubby is jelen van, amikor kiderül. Erre két héttel később, a 12. heti ultrahang után került sor.
Tovább>>>

5. A MIKULÁS DECEMBER 6-ÁN JÖN, A TÉLAPÓ 25-ÉN?
Ez a Mikulás-Télapó kettősség gondot okoz nekem. Talán a Mikulás jöhet december 6-án az európai gyerekekhez, míg a Télapó jön mindenkihez 25-én.
Tovább>>>

6. KELLENE EGY JÓ LÁNYNÉV!
Sajnos a feltételek nem egyszerűek. Ugyanúgy ejtsék magyarul és angolul is, lehetőleg ugyanúgy is írják, jól illjen egy kislányhoz.
Tovább>>>

7. MEGJÖTTEK ANYÓSÉK, KÉNE EGY KIS TÜRELEM!
Alig négy napja érkeztek meg, és már vagy kétszer szólt a férjem, hogy legyek velük türelmesebb, mert már félnek tőlem, hogy bekapom őket keresztbe.
Tovább>>>

8. LEZUHANT A BOJLER A FALRÓL KARÁCSONY ELŐTT
Épp nyaraltunk, amikor jött egy késő esti telefon a szomszédtól, a nyaralás vége felé, hogy leesett a falról a melegvizes bojler, és mindenfelé ömlik a víz.
Tovább>>>

9. A POCAKOM MUTATJA, HOGY LÁNYOM LESZ
Sok ismerősöm tagadja, hogy a pocak formája utalna a baba nemére, de nekem eddig mindig hozta a pocakom a népi mendemonda szerint elvártakat.
Tovább>>>

10. KÉT-HÁROMNAPONTA ELLENŐRIZZÜK A BABÁNK SZÍVHANGJÁT
Kaptam egy ultrahangos Doppler-készüléket, amivel itthon is meg tudjuk hallgatni a baba szívverését, ezt a fiúk is nagyon élvezik.
Tovább>>>

11. MIÉRT KELL A KISPAPA A VÉRVÉTELHEZ?
A párok közül nem is egy a vizsgálóba is bekísérte a kismamáját. Egy sima vérvételre. Minek?
Tovább>>>

12. NEM HÍVTAK A KÓRHÁZBÓL, REMÉLEM, NINCS BAJ
A héten nem hívtak a kórházból, úgyhogy gyanítom a cukorterheléses eredményem jó lett, nem kell miatta külön bemennem.
Tovább>>>

13. ANYA, ITT VAN PÁR MEDÚZA, HALÁLOS?
A fiúk végül nem akartak nagyon belemenni a vízbe, mert találtak a homokban néhány kisodródott pici medúzát és az elvette a kedvüket.
Tovább>>> 

14. NEM ENGEDETT BETEGSZABIRA A DOKI A 37. HÉTEN
Az első terhességemnél egy kórházi doki nem is volt hajlandó nekem igazolást adni, amikor kértem, hadd maradjak otthon a 37. héten betegszabin.
Tovább>>>

15. HÉT HÓNAPOS TERHESEN KEMPINGEZNI MENTÜNK A CSALÁDDAL
Kimondottan fényűző keretek között, már-már hajlok azt mondani, hogy túlságosan is kényelmesen kempingezünk.
Tovább>>>