Sosem felejtem el, amikor a nagyszüleim újra ünnepelték egybekelésüket, aranylakodalmat ültünk.

A házasságkötési ceremónia ugyanúgy lezajlott a házasságkötő teremben, csak itt már minden reprodukciójuk jelenvolt. Sokan drukkoltunk nekik. A nagyapám észveszejtően izgult, állandóan azt kérdezgette, mi lesz, ha nagyikám nemet mond neki. Ahogy állt szürke öltönyében, hátra kulcsolt kezeit rázta az ideg rendesen. Nagymamám nyugodt volt és mosolygós és – mint mindig – méltóságteljes. Csak mulatott az „öregen”, dehogy mond neki nemet, azt mondta, hiszen szereti.

Ez nálunk történt, de olvasom, hogy az úgynevezett „ősz válások” egyre gyakoribbak: azaz amikor valaki 50 vagy akár 60 felett dönt úgy, hogy véget vet a házasságának. A statisztikák szerint legtöbbször a nők teszik meg ezt a lépést, és bár sokféle dolog vezethet ide, az egyik közös pont, hogy azok, akik ilyen döntést hoznak, már nem hajlandóak többé elfojtani az érzéseiket, és egyszerűen nem akarnak egy elhúzódó, unalmas házasságban élni a következő évtizedekben. Mint egy ébredés, úgy számolnak be erről a felismerésről. De hogyan jutunk el oda egyáltalán, hogy miután évtizedeket töltöttünk el valakivel, egyszer csak elérkezzen a válás pillanata? Miért most, és nem korábban?

Míg a 40 év alattiak körében az elmúlt évtizedekben csökkent a válások száma, az idősebb korosztályban között egyre több pár dönt úgy, hogy elválnak. A statisztikák is azt mutatják, hogy 2019-ben a válások harmada olyan házasságok végét jelentette, amelyek legalább 20 évig tartottak. Ennek oka lehet egyfelől az, hogy a házasságkötések ideje eleve is kitolódott, így az emberek gyakrabban találják magukat az ötvenes éveik közepén, mire átélik azt az érzést, hogy később esetleg felbontanák az adott házasságot.

A másik eset az, amikor a házasság szereplői - főleg a gyerekek kirepülése után - rádöbbennek, hogy hosszú még az életük, és ha eddig nem próbáltak változtatni, akkor annak most jött el az ideje. És miért ne? A fiatalok körében egyre inkább azt a trendet látjuk, hogy a nyugdíjaskor nem a végét jelenti az életnek, hanem inkább egy új kezdetet. Ezzel a szemlélettel már csak egy lépés a gondolat, hogy miért ne válhatna valaki, akinek még hátra van legalább egy aktív, boldog évtized?

Létezik az „üresfészek-szindróma” is, vagyis a gyerekek kirepülésével bekövetkező magányosság és feladat nélküli érzés, amely szintén sokaknál vezet váláshoz. Ez az a pont, amikor a család élete már nem tölti ki az emberek mindennapjait, és a házastársak hirtelen szembesülnek azzal, hogy igazán nem is annyira ismerik egymást, mint gondolták. Ilyenkor új szakasznak kellene kezdődnie a kapcsolatban, amikor a párok újra felfedezik egymást, de ez nem mindig történik meg. Hozzá jön még az életközepi válság, amikor egyre inkább számot vetünk az életünkkel és azon gondolkodunk, hogy mi vár még ránk. Sokan ilyenkor döbbennek rá, hogy nem akarnak egy érzelmileg kiüresedett házasságban leélni még 20 vagy 30 évet.

A válás nem mindig a könnyebb utat jelenti. Különösen akkor, amikor egy férfi vagy nő úgy érzi, hogy az évek során nem maradt semmi a házasságukból, és a válásra érett kapcsolat már inkább egy érzelmi mocsár, mint bármilyen építő közeg. Az ilyen döntéseknél sokszor nem egy konkrét esemény, hanem évtizedes problémák sora vezet el a válásig. A válás után azonban sokan új utakat keresnek, akár önállóan, akár új kapcsolatokban élve. De hogyan lehet továbbépíteni az életet, ha egyszer csak azt látjuk, hogy egy egész korszakunkat szenteltünk valaminek, amit most el kell engednünk?

A kutatások azt is mutatják, hogy bizonyos életesemények segíthetnek abban, hogy az idősebb házaspárok mégse váljanak el. Az unokák például sokak életében új célt adnak, de ahogy a gyerekek sem képesek „megmenteni” egy házasságot, úgy az unokák sem tudják pótolni azt az érzelmi támogatást, amit sokan keresnek. Sőt, az unokák gyakran csak elterelik a figyelmet egy már hosszú ideje nem működő házasságról.

A válások növekedésének másik, súlyos tényezője az anyagi helyzet. Ha a pénz nem lenne akadály, valószínűleg sokkal több válás történne, különösen olyan párok esetében, akik hosszú évek után nem tudják anyagilag megengedni maguknak a különválást. A magyar nyugdíjas házaspárok többsége olyan helyzetben él, hogy a közös vagyonuk nem teszi lehetővé a különélés komfortos finanszírozását, így maradnak együtt akkor is, ha már rég nem boldogok.

Az „ősz válás” nem mindenkinek a vég, hanem éppen egy új kezdet lehetőségét hozza el. Sokan, akiknek sikerül elengedniük a régit, újra boldog életet találhatnak, akár egyedül, akár új partnerrel. És bár a válás nem könnyű, sokszor egyedülállóként új lehetőségek és tapasztalatok várnak ránk, amiket egy kiüresedett házasság már nem tudott biztosítani.

Az én nagypapám pedig ha ezt az írásomat olvashatná még, biztos füttyentene egyet, hogy „Na, ne!”.

Bogar Zsázsa