A meseolvasásról szinte csak jó dolgokat lehet mondani.

Nagyjából az a lényeg, hogy a gyerekek első életévében az agyuk többet fejlődik, mint az elkövetkező életük során majd bármikor. Gondoljunk csak arra, hogy ebben az időszakban tanulják meg felismerni a szülők hangját, követni a tekintetüket, és megérteni az alapvető érzelmek kifejezését. Ez az intenzív fejlődés alapozza meg azokat a készségeket, amelyek az élet későbbi szakaszaiban elengedhetetlenek lesznek.

Azzal, hogy olvasol neki, megtanulja az anyanyelve hangjait, a szavak jelentését és a kommunikáció szociális elemeit. Ebben a korai szakaszban különösen ajánlottak a színes, kontrasztos képekkel illusztrált könyvek, rövid, ritmusos vagy mondókás szövegekkel. Ezek nemcsak lekötik a baba figyelmét, hanem segítik is a nyelvi és kognitív fejlődését. Megismerteti őt ritkábban használt szavakkal, szó- és mondatszerkezetekkel, és növeli annak az esélyét, hogy a gyerek sikeres legyen nem csak a tanulmányaiban, hanem a szociális életét és a mentális egészségét illetően is. Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak, gyakran könnyebben értik meg mások érzéseit és szándékait, hiszen a történetek segítenek a személyes empátia kialakulásában is. Emellett az olvasás nyugodt és meghitt légköre segíthet a stressz csökkentésében, ami hosszú távon is támogathatja a lelki egyensúlyt.

Oké, olvasok, de mit?

Egy újszülöttnek nagyjából bármit. Persze jobban össze tudtok hangolódni, ha nem a saját éppen olvasott krimidből olvasol (de akár azt is megteheted), hanem valamilyen ritmusos, rímelő szöveggel, verssel kezdesz a babánál. Mutathatsz neki fekete-fehér babakönyvet is, eleinte ezeket látja a legjobban.

A 4-6 hónapos babákat már elkezdik érdekelni a könyvek, válassz egyrészt olyanokat, amelyek bírják az érdeklődést, vagyis a gyűrést, tépkedést, rágcsálást, nyalogatást. Másrészt jó, ha sok színes kép van a választott könyvben, illetve egyszerű, ismétlődő, rímelő szövegek.

A 6-12 hónapos picik már felismerik a képeket, lehetnek kedvenc képeskönyveik vagy kedvenc verseik, mondókáik, amiket jobban kedvelnek a többinél. Számukra fontos az állandóság és az ismétlődés, ezért nyugodtan olvashatod neki ugyanazt akár nap, mint nap. Egyéves korára jó eséllyel felismeri és mutatja majd a képeket, próbálja lapozni a könyvet, és ismétel hangokat. Ilyenkor már élvezi az interaktív, kihajtogatós könyveket is.

Hogyan olvassak?

Nem kell ráfeszülni, de azért van néhány megfogadni való hasznos tipp. Aztán ha nem így sikerül, az is tökéletes lesz.

Jó, ha az alvások előtt jut idő egy kis olvasásra – ezzel azt tanítod neki, hogy az olvasás jó eszköz ahhoz, hogy megnyugodjunk, pihenjünk.

Ettől függetlenül természetesen a nap során bármikor olvashatsz, amikor csak könyv kerül a kezetekbe, vagy amikor neked van kedved hozzá, és úgy látod, a kicsi nyitott lenne rá.

Egyszerre elég néhány perc, ne gondolj hosszas felolvasásra, az még sok lenne neki.  A lényeg, hogy hallja a hangodat és a szöveget.

Igyekezz eljátszani, amit olvasol: játssz a hanglejtéssel, hangerővel, vedd mókásra és játékosra a figurát. Próbálj minél kifejezőbb lenni, ezt minden baba nagyon szokta élvezni.

Hangsúlyozd a szöveg ritmusát és emeld ki a rímelő szavakat. Nem baj, ha eltúlzottnak érzed – a babádnak épp ez a szórakoztató. Nagyokat kacaghattok együtt.

Nyugodtan állj meg közben, mesélj a képekről, ha úgy látod, érdekelni a kicsit.

Jó, ha össze tudtok bújni, amikor olvasol – ez is erősíti a pici kötődését, biztonságérzetét.

Olvasd többször ugyanazt, ugyanúgy – a gyerekek számára az ismerős és ismétlődő dolgok nagyon fontosak.

Addig olvass, amíg látod, hogy érdekli a gyereket, leköti a figyelmét. Ha kezd elkalandozni, még próbálkozhatsz egy kicsit, de ha már nagyon szeretne mást csinálni, ne erőltesd – az erőltetésből semmi jó nem sül ki.

Ezért hasznos, ha nem akarsz mindig egy egész könyvet elolvasni – pont elég, ha azokat az oldalakat nézegetitek, olvassátok, amik a kedvencei.

Játszhatsz azzal, hogy amikor mondod a szöveget, mindig rámutatsz a megfelelő képekre – az ismétlődést szereti a pici, és ezzel segíted a szókincse fejlődését is.

Próbáld tartani, hogy minden nap legyen felolvasás – meghitt közös program lehet, amivel rengeteget segítesz neki abban, hogy később jobban boldoguljon a világban.

Vagyis a kisbetűk sokat segítenek a későbbi nagybetűs életben.