Az előző posztom óta rengeteg minden történt, és ne haragudjatok, hogy nem jelentkeztem, de gyökeresen megváltozott az életem.
Szeretném kiemelni, hogy maximálisan tisztelem az egészségügyi dolgozókat, és remek ellátásban volt részünk. Nagyon túlterheltek az orvosaink, gyakran két-három helyen rendelnek-ügyelnek egyszerre. Fáradtak, minél régebb óta van benne valaki a szakmában, annál fásultabb és idegileg kimerült, a szó szerint sok idióta nyavalygó betegtől. Ez egy ördögi kör, a beteg elégedetlen, mivel beteg érzékenyebb, idegesebb (joggal!), az orvos, nővér, beteghordó kimerült, idegbeteg… Emberekkel dolgozni a világon a legnehezebb. És talán a benne dolgozók egy százalékának van meg az a fajta birkatürelme, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy megfelelő empátiával lássa el az embereket.
Nem sokáig értem rá keseregni a meglévő problémáimon, mert a terhesség 28. hetében beindult a szülés, így megszületett a gyermekem egy kilóval. Épp három nappal azelőtt, hogy viszonylag tisztességesen megfizetett alkalmi munkát vállaltam volna, és öt nappal azelőtt, hogy biztosított jogviszonyom lett volna és nem estem volna el a CSED-től és talán a GYED-től sem… És 12 héttel a kiírt időpont előtt és 10 héttel a tervezett programcsászár előtt. És 10 héttel azután, hogy az apja lelépett.
Szülés előtti napon egy nagyon súlyos fülgyulladásom lett, végül is három kórházat meglátogatva egy sikeres félrediagnosztizálás, majd háziorvosi vizsgálat után éjszaka a helyi kórház füll-orr-gége ügyeletén kötöttem ki, ahol egy rezidens állapította meg a savós középfülgyulladást. Akkor már 24 órája voltam ébren olyan kínok között, hogy üvöltöttem szó szerint. Sajnos erős gyógyszereket nem kaphattam, csak egy gyenge antibogyót, még gyengébb paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót, amiből kettő sem ért semmit, és fülcseppeket.
Sajnos sehol, egyik orvos sem figyelmeztetett arra (egy nőgyógyász, egy fülész adjunktus, háziorvos, fülész rezidens), hogy bizony ez a gyulladás beindíthatja a szülést és legyek résen. Bár nem első terhesség, de álmomban sem gondoltam, hogy az éjszaka a fülészeti ügyeleten szélgörcsnek hitt tekeredés nem a gyomromból, hanem a leváló méhlepényből jött, és talán akkor még, 16 órával korábban le tudták volna állítani a szülést, vagy legalábbis nem csak fél órája lett volna hatni a tüdőérlelő injekciónak.
Bár a fájások éjjelre abbamaradtak (vagy átaludtam, miután 24 órája voltam talpon), reggeli ébredés után újra kezdődtek, öt percenként. Mivel a mentő nem szállít a betegen kívül mást, ezért elvittem a gyereket suliba (tíz perc alatt megfordultam) és hívtam egy mentőt. Sose gondoltam volna egy megfázásból, hogy ez lesz. A szülés is megér majd egy posztot, egyik vasárnap biztos megjelenik, csak erős idegzetűeknek.
Röviden: mentőt hívtam, sokkot kaptam, egyik kórházba pokróc hozzáállás, nulla tájékoztatás, át másik kórházba, ahol van PIC, immár fekve kb. 30 fokos szögben fejjel lefelé (befelé ülve utaztam és nem tudtam beszélni a remegéstől, a mentős mégsem volt hajlandó átnézni a papírjaimat, amin a kórelőzmény és a fülgyulladás volt…) Egyébként ez jellemező volt mindenütt, abban az ominózus két napban, hogy sehol nem vettek komolyan. Csak egy túlérzékeny, hisztis kismama vagyok és hát nem fájhat az annyira… csak annyira, hogy arra a fülemre már nem hallok... Akkora volt a károsodás és így fél év távlatából is vérbő a dobhártya…
Szóval egy szép meleg őszi napon megszületett G. Egy kiló, 37 cm, nazálisan (orrtubus) segítették a légzését, fertőzésekkel küzdött. Tele volt a kis teste műszerekkel. Háromféle perfúzor adagolta neki a fizsót, a gyógyszereket. A szülés beindulásának pontosan sosem lesz meg az oka, de a stressz, a legyengült immunrendszer, a fülgyulladás és a nyíló méhszáj gyanúsan rossz előjelei az egésznek.
Szóval itt kezdődött a mi kalandunk az ország egyik legjobban felszerelt PIC osztályán….
De ez még nem minden, jött még garatgyulladás, herpesz, bőrkiütés, autóbaleset, kis tűz, de hogy valami jót is írjak, onnantól kezdve, hogy G megszületett, valami földöntúli nyugalom és erő lett rajtam úrrá, mindent akadályt simán vettem, G egészséges, sőt, mind jól vagyunk, élvezzük a karantént, anyagilag is bírjuk, és ha minden jól megy, továbbra is, lett egy APA , aki már az intenzívre is jött látogatni (nem a vér szerinti). A rossz nyelveknek mondom, nem az volt az életcélom, hogy ebben a helyzetben „pasizzak”, de pont jött, rám talált és sok gondolkozás után adtam neki esélyt, sokadig lett csak szegény a rangsorban nálam és kb. heti kétszer egy óra minőségi időt kapott. Kibírta!
T.
Koraszülésről itt olvashatsz még
Két napig nem láthattam koraszülött kisfiamat
Veszélyben volt a kisfiam, megcsászároztak a 31. héten
A 29. héten született meg a kisfiam
1500 grammal született meg a lányom a 35. héten
Fogalmunk sem volt, mivel jár, ha koraszülött a babám
