Kislányunk 2014. október 11-én, 33. hétre született, 1600 grammal. Sajnos vagy hála égnek, akkor még nem tudtuk a férjemmel, hogy ez mit jelent és mivel jár. Pl. hogy a koraszülött osztály (NIC) „vendégszeretetét” fogja élvezni a kislányunk több héten keresztül. Kislányunk majdnem egy hónapot töltött a koraszülött osztályon Pécsett. Ebből majdnem három hétig inkubátorban volt, egy hétig osztályon, úgynevezett „hizlaldán”.
Amiért leírom a történetünket és a tapasztalatainkat, az azért van, hogy a többi, „hasonló cipőben járó szülőket” kissé felkészítsem (már amennyire erre fel lehet készülni), mivel is jár egy koraszülés a babára és a szülőkre nézve, továbbá, hogy az osztályért felelős vezető(k), egészségügyben dolgozók tehessenek bizonyos lépéseket, ha terveznek ilyeneket, amit csak remélni tudok, mert véleményem szerint lenne tennivaló.
Azt gondolnám, hogy egy olyan osztályon, ahol gyerekek vannak, akik ráadásul a legtörékenyebbek, merthogy koraszülöttek, olyan ellátást, odafigyelést, hozzáértést kapnak, ami valóban nekik szükséges. Úgy hiszem és gondolom, hogy nem egyszerű az ott dolgozók munkája lelkileg, de véleményem szerint, akkor sem lehet „darabként” tekinteni egy gyerekre és aki mégis így tesz, szerintem ő ne dolgozzon ilyen helyen!
Az első NIC-en tett látogatásunk alkalmával kaptunk a férjemmel a házirendre vonatkozóan egy tájékoztatót. Ebben többek között a látogatás is le volt írva például. (Azonban ez a tájékoztatás nem volt teljes körű, mert volt olyan szülő, akivel beszéltünk, találkoztunk, nem is kapott ilyet, nem is látott ilyen papírt!)
A látogatás úgy volt engedélyezett az osztályon, hogy délelőtt 11-12 óra között és délután 4-6 között mehettünk be maximum 20 percre, amíg az inkubátorban volt a kislányunk. De volt olyan is, amikor annyian vártak még, hogy be tudjanak menni a gyermekükhöz, hogy minket kiküldtek néhány perc után. Továbbá az sem volt mindegy, hogy mikor mentünk, mert általában köpenyhiány volt. Olyan is előfordult, hogy cipővédő nem volt, de ettől még beengedtek az osztályra. Itt jegyzem meg halkan, hogy a köpenyeket jó esetben naponta cserélték, azonban azokat mindenki használta a saját ruhájára ráhúzva, pl. dohányos, vagy kevésbé ápolt szülők. Kérdem én, akkor ez nem volt fertőzésforrás a gyerekekre nézve?!
Amikor én még az intenzív osztályon feküdtem a császáros sebemmel, kaptam egy telefonszámot, ami a NIC száma volt, hogy azon tudok érdeklődni kislányom hogyléte felől. Ezt természetesen a szülés reggelén, amint lelkileg képes voltam rá, hívtam is, hogy megkérdezzem, hogy van. Erre azt a választ kaptam, hogy a látogatási időben telefonáljak, és nem adnak ki információt egyéb időben. Őszintén szólva szóhoz sem bírtam jutni, nemhogy még nekiálljak a telefonon keresztül vitatkozni, tehát annyiban hagytam a dolgot. Ismételten hívtam őket 11-kor (a látogatási időben), amikor pedig csupán annyi infót kaptam, hogy „a körülményekhez képest jól van, de az első 24 óra, és az első hét kritikus!”. Természetesen kis híján sokkot kaptam ettől, merthogy ki szeretne ilyet hallani?!
Amíg az inkubátorban volt a kislányom, egyetlen egyszer vehettem a kezembe, akkor is pusztán a szerencsén múlott, mert éppen egy nagyon kedves nővérke volt a szobába osztva, és a kislányomnak ki kellett cserélni a pelenkáját, „lepedőjét”, ezért erre az időre odaadta, és megfoghattam. Itt kb. 2 percről beszélünk, de valahol persze ez még érthető is, hiszen az inkubátorban állandó hőmérséklet volt, kislányom pedig csupán pelenkát viselt, ruha nem volt rajta, nagy volt a kockázata hogy esetleg megfázik, stb.
A másik alkalom, amikor kimondottan pozitív élményben volt részem, szintén aznap, szintén ennek a kedves nővérkének a jóvoltából történt, hogy én etethettem meg cumisüvegből, a lefejt tejemmel a kislányomat. Az élmény mindkét esetben leírhatatlan volt, amit ezúton is köszönök a nővérkének!
Sajnos apuka ezeket az élményeket nem élhette át az osztályon, csupán egyszer vehette, „titokban” a kezébe a kislányát a benn töltött idő alatt, amikor már osztályon feküdt. Az etetés örömét pedig csupán itthon élvezhette.
Szorgalmasan vittem a lefejt anyatejemet, amit a nővérkék adtak oda kislányomnak az etetések alkalmával. Mivel sokkal több tejem volt, mint amire kislányomnak eleinte szüksége lett volna, így sokat tudtam fagyasztani és csak a számára szükséges mennyiséget, nyilván rátartással, vittem be neki. Két alkalommal azonban mégis előfordult, hogy anyatej helyett tápszert kapott! Természetesen rákérdeztem, mire a válasz az volt, hogy elfogyott az anyatej! Természetesen kiborultam és kérdőre vontam a nővérkéket, hogy fogyhatott el, amikor rátartással hozok be frissen fejt tejet és nem hiszem hogy elfogyott! Sajnos a válasz ugyanaz volt mindkét esetben, hogy elfogyott, vagy többet melegítettek és a többit kiöntötték, mert kevés volt már a doboz alján, vagy összeállt a tej melegítés után. Véleményem szerint ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy anya megadhat a gyermekének, főleg akkor, ha még a szíve alatt kellene hordania, de valami miatt ez nem úgy alakulhatott! Természetesen nem nyugodtam bele, de férjem javaslatára, hogy jobb a békesség, mert kislányunk még az osztályon van, nem tettem további lépéseket. Ilyen esetben amikor megoldható, értesíteni kell az anyukát, hogy a legközelebbi látogatás alkalmával mire készüljön (pl. vigyen több anyatejet, stb.).
Amikor átkerült másik szobába a kislányunk, még egy értesítést sem kaptunk róla, így amikor egy nap mentem látogatni a „megszokott” helyre, hűlt helyét találtam. Gondolhatja mindenki, hogy milyen gondolataim voltak. Természetesen az éppen vígan beszélgető nővérkéket megkérdeztem, erre a válasz, hogy ne legyek már annyira megrémülve, hol lehetne vajon, természetesen a másik teremben van. Nekem ezt biztos ki kellett volna találnom magamtól. Talán ha egy sms-t, vagy hívást kezdeményeznének az osztályról a szülő részére, nem rémülne meg, ha hasonló történik, hiszen a telefonszámunk megvan az osztályon dolgozóknál.
Amíg a „hizlaldában” volt a kislányunk, meghatározott etetési időpontban, a 12 órai, 15 órai és 18 órai etetéseket tudtam megtenni én cumisüvegből. Ennyi volt engedélyezett. A többi alkalommal nem mehettem be a kislányomhoz, és bizony csak reméltem, hogy cumisüvegből kapja a neki szánt tejemet és nem például szondán keresztül, mert ennek is többször fül- és szemtanúja voltam, hogy időhiány, vagy pusztán lustaság(!) miatt inkább megszondáztak olyan gyerekeket a nővérkék, akikhez nem jött be az anyukája.
Sajnos arra is volt több alkalommal példa, hogy nem tudtam megetetni a kislányomat, vagy vinnem kellett steril cumisüveget, mert egész egyszerűen nem volt a koraszülött osztályon steril cumisüveg! Ekkor természetesen megszondázták a kislányomat, amit nem tudtam végignézni.
Olyan is előfordult, hogy egész nap talán egyszer, ha tisztába lett téve a kislányom, mert amikor mentem a következő engedélyezett etetésre, akkor olyan szinten szükséges volt, hogy ezt megtegyem, hogy rögtön ruhacserére is szükség volt!
Az anyatejet egy erre kihelyezett tálcára kellett tenni a látogatási időben. Ez a tálca eleinte a nővérpulton volt, aztán a nővérpult elé helyezett széken. Ezzel nem is volt gond, mindenki odatette, mindenki használta. Azonban egyszer csak gondolt egyet valaki (hallomásból tudom, hogy a főnővér), hogy ez így nincs rendjén és a tálca kikerült az öltözőbe! Tehát oda, ahol minden szülő öltözött, tartózkodott, fertőtlenített, ott kellett hagyni a tejes dobozokat. Innen nem mindig azonnal vitték el a tejet, amint a tálcára került, hanem ki tudja mennyi idő múltán! Egy alkalommal egy nővérke egymásra helyezve próbálta volna elvinni a tejes dobozokat a hűtőbe és nem tálcán, aminek az lett az eredménye, hogy leestek és volt, amelyik doboz össze is tört, a tej pedig kifolyt! Itt nem is azzal van gond, hogy az egyébként sem olcsó tárolódoboz eltörik és cserélve persze nem lesz, hanem, hogy a gyermeknek szánt tej kifolyik, és ki tudja, elegendő marad-e még az osztályon, vagy tápszert kap a kicsi.
Azt sem igazán értem, hogy a különböző, babánkon végzett vizsgálatokról miért nem kaptam szülőként tájékoztatást?! Például volt rendszeres szemészeti vizsgálat, koponya-, stb. vizsgálat, és egyikről sem tájékoztattak. Sem arról, hogy lesz ilyen, és ha volt akkor annak mi az eredménye. Szerintem ez igen fontos információ minden szülő részére!
Azt a pozitív élményt is leírom, hogy egy alkalommal egy kedves nővérke, kb. 30 percen keresztül segített abban, hogy rábírjuk a kislányomat a szopizásra. Sajnos sikertelenül, de nem is fogtam ezt fel tragédiaként, mert a nővérke tényleg időt és energiát nem sajnálva próbált nekünk és célzottan tényleg csak nekünk segíteni. Ezért nem lehetek neki elég hálás, mert véleményem szerint ennek is köszönhető, hogy kislányom az itthon nyugalmában, azért mégiscsak „rászokott” a szopizásra!
További pozitívum(?), ami szerintem szintén a benntöltött időnek „köszönhető”, hogy kislányom alkalmazkodó. Gondolok itt arra, hogy zajban is tökéletesen el tud aludni, sőt, illetve ha éppen tele van a pelus, akkor is tökéletesen jót tud aludni.
Végezetül sajnálom, hogy a koraszülött babák szülei nem kapnak semmilyen útmutatást, segítséget az otthoni gondozás kapcsán. Például ha én nem készülök több kérdéssel a hazaadás időpontjában, akkor a zárójelentést megkapva, néhány szó kíséretében elengednek minket. Persze már inkább „menekültünk” volna az osztályról, de azért egy 2000 grammos gyermek gondozása nem teljesen olyan, mint egy időre született 3-3,5 kg-os gyermeké. Például az időre született babáknál az anyukák kapnak segítséget fürdetés, pelenkázás, stb. kapcsán. A koraszülött osztályon a fürdetés kapcsán semmilyen segítséget nem kaptunk, míg a pelenkázásnál, aki kért, ugyan kapott segítséget, de ha nem kért, akkor nem. Ezen kívül további tájékoztatást, segítséget nem kaptam.
A férjemmel összesen kétszer vittünk be a három hét alatt ajándékot az osztály részére. Mivel az osztályon sok-sok nővérke és sok orvos is dolgozik, nem külön-külön vettünk ajándékokat, hanem egy közös csomagot állítottunk össze, gondoltuk, így a legjobb, illetve a szülésznőnk is ezt javasolta. Egyik alkalommal egy igen nagy csomagot vittünk, benne mindenféle termékkel, amiből szerintem mindenki megtalálhatta a számára megfelelő terméket. Második alkalommal kimondottan egy nővérkének vittünk ajándékot.
Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ezért ezt és ezt vártuk, stb. Nem!
Hanem azt szerettük volna megköszönni előre is, hogy a legjobb kezekben lehet a kislányunk, ha már velünk nem lehet. De a csomagok átadása után azért jogosan elvártam volna egy mosolyt vagy köszönömöt, melyet csupán attól a nővérkétől kaptunk, akinek a kezébe adtuk a csomagokat.
Tudomásom van róla, hogy 2014 év vége óta már sok minden változott az osztályon (pl. kenguru módszer van, stb.), amik mind dicséretesek. Csak remélni tudom, hogy az általunk negatívként megélt tapasztalatok mindegyike azóta pozitív irányba változott.
Sok kitartást és örömöt kívánok minden koraszülött osztályon megforduló szülő számára!
E.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
