Én máshogy képzeltem, máshogy terveztem!
Hol is kezdjem. Jelen pillanatban hathetes terhes vagyok, és egy 16 hónapos kisfiúnak vagyok az édesanyja. Nagyon félek, be vagyok rezelve, nehogy megint baj legyen.
De akkor kezdjük az elején. Már hat éve élünk férjemmel Dublinban. 2016-ban röviddel karácsony után apósom tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ez a szomorú esemény ráébresztette férjemet arra, hogy engedjen vágyamnak, és próbáljuk összehozni egy kis életet. Szerencsések voltunk, és négy hónappal később, a 30. születésnapomra végül is sikerült megajándékozni a legjobb ajándékkal.
Terhességem első 3 hónapja eseménytelenül telt. Mivel Írországban nem szokás Down-szindrómára szűrni, de mi ezt szerettük volna, így egy vértesztet választottunk, ami 99 százalékos pontossággal tud eredményt adni. Szerencsére az eredmény negatív lett, és közben az is kiderült, hogy kisfiunk lesz.
A harmadik hónap után jelentkezett nálam a reggeli rosszullét és hányás. Nem volt túl vészes, de a nap bármely szakában, ha olyan szagot éreztem, vagy fogat mostam, vagy kicsit is túlettem magam, akkor az visszajött, pedig én soha életemben nem tudtam hányni, még ha akartam, akkor sem. Hát erre megtanított a terhességem.
A problémák a 24. hét környékén kezdődtek, egy rutin terhességi vizsgálatra mentem a háziorvoshoz (mert itt a kórház és a háziorvos is részt vesz a terhesgondozásban), amikor is számomra kiugróan magas vérnyomás értékeket mért a dokim (150/110). Azonnal beküldött a kórházba, ahol azonban valami csoda folytán teljesen normális értékeket mértek, és hazaküldtek. Innentől kezdve, ha valami furát éreztem, azonnal mértem a vérnyomásom, mivel a családban van magas vérnyomás és terhességi toxémia is előfordult.
Nagyjából a 26. héten egyszer csak arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy nagyon fáj a fejem, elviselhetetlen volt, nem tudtuk a férjemmel mit csináljunk, a vérnyomásom magas volt megint, aztán annál a pontnál, amikor is elhánytam magam, eldöntöttük, hogy bemegyünk a kórházba. Ekkor írták fel először vérnyomáscsökkentőt. Innentől kezdve pedig kicsit sűrűbben kellett orvoshoz járnom (minden héten).
Magas vérnyomás miatt császározni kellett
A avérnyomás még mindig az egekben. Vérnyomáscsökkentő „két puff”. Tíz perc, és még így is 145. A doktor úr közölte, hogy akkor nem a 39. héten lesz a császár, hanem most. Most még nincs gond, de lehet, hogy két-három nap múlva már lenne, és ezt ő inkább nem várná meg. Apuka kezdjen beöltözni.
Tovább>>>
Aztán a 29. héten, amikor is a soron következő rutin vizsgálatra mentem a kórházba, még mindig magas volt a vérnyomásom. Emiatt az orvos bent akart tartani egy éjszakára, beállítani a gyógyszeradagot. De amikor ultrahangon is ellenőrizte a gyereket, észrevette, hogy kisebb, mint kellene.
Innentől kezdve pedig kezdődött a rémálom. Még aznap, mielőtt befeküdtem volna az osztályra, egy másik ultrahangon megállapították, hogy a köldökzsinórban az áramlás nem megfelelő. Később kaptam egy ágyat egy ötszemélyes kórteremben. Mindenki a terhessége végén járt már, és vagy indításra vártak, vagy császármetszésre voltak előírva. Nagy volt a fluktuáció az éjszaka folyamán. Már első este megkaptam az első tüdőérlelő injekciót. Mondták, hogy másnap 24 óra elteltével kapok egy másodikat.
Ctg-vel három-négyóránként ellenőrizték a gyerkőcöt, hogy minden rendben van-e vele. Ez egy idegőrlő folyamat volt minden egyes alkalommal, mert soha nem úgy viselkedett a fiatalúr, ahogy azt a nővérek szerették volna, nem produkált szép görbéket. Mindig stabil szívritmusa volt, próbálkoztunk mindennel, csokival, hideg vízzel, cukros üdítővel, forgással, tényleg mindent megpróbáltam, de szinte minden egyes alkalommal legalább 30 percet rajtam volt a monitor, néhány esetben egy órát is. Jó párszor az lett a tortúra vége, hogy hívtak egy dokit, aki ultrahanggal ellenőrizte minden rendben van-e, és rendben volt.
A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy másnap, szombaton anyukám és anyósom repült hozzánk két hétre, így anyukám minden nap be tudott jönni hozzám a kórházba, elterelte a figyelmemet és hozott finom kajákat (angoltudás híján máshogy nem tudta lekötni magát). Azt terveztük, hogy anyósom meglátogatja az unokáit a másik parton, anyukámmal pedig vásárolunk a gyereknek, amiket még nem vettem meg (kiságyon, pelenkázón és babakocsin kívül mást még ekkor nem vettem, sok használt ruhát pedig kaptunk tesóktól, ismerősöktől).
A hétvége folyamán egy ultrahang-specialista is megnézte a picit és szerencsére a szteroid injekciók hatására a köldökzsinór áramlása javult, ezek után a doktornő két-háromnaponta ellenőrizte, hogyan változik az áramlás, sajnos a hatás csak egy hétig tartott.
A vérnyomásom folyamatosan magasabb volt, mint kellet, hiába értük el maximálisan adható mennyiséget a vérnyomáscsökkentővel két nap alatt. Négyóránként ellenőrizték a vérnyomásom, adtak gyógyszert, és a babát is szívhangfigyelővel és nyolcóránként ctg-vel vizsgálták. Néha így is kiugróan magas volt a vérnyomásom, ekkor extra vérnyomáscsökkentőt kaptam. Sajnos nem segített a helyzetemen, hogy körülöttem a szobában mindenkinek relatív normális terhessége volt, folyamatosan cserélődtek az emberek, és volt, hogy a frissen szült anyát a gyerekkel is ebbe a kórterembe rakták.
Sajnos az idegállapotom nem volt túl jó ilyen körülmények között, hát persze hogy vérnyomásom sínylette meg az egészet, már féltem minden egyes vérnyomásmérésnél, ami tovább rontotta a helyzetemet. Nem is értem, miért normális osztályon helyeztek el, főleg hogy mint utólag kiderült számomra, minden hasonló helyzetbe lévő kismama, akivel a koraszülött osztályon találkoztam, egy teljesen más osztályon volt elhelyezve, ahol hozzánk hasonlókkal voltak egy szobában.
Teltek múltak a napok és a következő hét csütörtökön a reggeli vizitnél az egyik doki azt mondta, hogy talán a hétvégén hazaengednek pár órára, aminek én nagyon örültem, szerettem volna otthon lenni egy kicsit, de sajnos egy órával később a saját orvosom is jött, és megerősítést kértem tőle, hogy tényleg mehetek-e haza, és ő határozottan mondta, hogy szó sem lehet róla. Pedig öt percre lakunk a kórháztól gyalog, amit mindig mondogattam is, de szerintem nem hitték el. Ezen nagyon kiborultam, a lelkiállapotom így is a béka segge alatt volt, de ezzel még tapostak is egyet rajtam. Aznap este a vérnyomásom természetesen magas lett, és extra gyógyszert kellett kapnom.
Pénteken újra ellenőrzött az ultrahang-specialista. Látta, hogy az áramlás kezd rosszabb lenni, de még mindig elfogadható. Mivel gondolom a hétvégén ügyeletes volt, mondta, hogy másnap is megnéz. Szombaton megint rosszabb volt a helyzet, de még elfogadható határon belül volt, másnapra megint ígérte, hogy megnéz. Szombat estére végre valamelyik nővér gondolkodott, és sikerült áthelyezni egy kisebb szobába, ahol csak ketten voltunk, kicsit nyugodtabbnak éreztem ott magam. Ennek ellenére az éjszaka folyamán megint magas lett a vérnyomásom.
Másnap reggel megint ellenőrzött az ultrahang-specialista, szerencsére a férjemet hívtam be, hogy ott legyen velem, mert volt egy megérzésem, ez lesz az utolsó ultrahang. És igen, sajnos az áramlás rossz volt, és közölte a doktornő, hogy ma lesz az a nap, amikor a kisfiunknak meg kell születnie, ekkor 31 hetes és 1 napos terhes voltam. Egy világ omlott össze bennem, tudtam, hogy csak jót akarnak, hogy ezzel tesznek jót nekünk, de én nem akartam ezt az egészet, én máshogy képzeltem el, én máshogy terveztem!
A férjem végig mellettem volt, támogatott, a műtőben is bent lehetett velem. Amikor a gerinc-érzéstelenítőt kaptam, a doktornő fogta a kezem, nagyon barátságos volt, próbálta elterelni a figyelmem, de nagyon féltem, hogy mi lesz a kisfiammal, hogy tud-e majd lélegezni egyedül, amikor megszületik, hogy felsír-e majd. Hogy milyen hosszú távú problémái lesznek a koraszülöttség miatt. Aztán délután 1 óra 9 perckor megszületett Adam, 1,2 kg és 38 cm-el, egy pillanatra megmutatták, aztán vitték is a gyerekorvoshoz, aki bent vizsgálta a műtőben, sőt, még láttam is őket, miközben engem műtöttek. Szinte rögtön felsírt, de igazából csak kis nyüszögés volt, nem volt nagy hangja. Az 1 perces Apgarja 4 lett, az 5 perces pedig 7. Sajnos a légzése nem volt jó, így ezek után jó pár hétig légzéssegítőre volt szüksége (CPAP). Kb. 10 perc múlva berakták az inkubátorba, és megmutatták még mielőtt még kivitték volna a műtőből. Elvitték a koraszülött intenzív osztályra. Engem pedig összevarrtak.
Folyt. köv.
Ági
Koraszülött babák történeteit itt olvashatod:
Reggeli helyett az altatóorvos jött császározni
1500 grammal született a lányom a 35. héten
Fogalmunk sem volt, mivel jár, ha koraszülött a babánk
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
