A második trimeszterben a legtöbb kismama, mint ahogy én is az előző terhességemnél, nagyon energikus. Ha szerencséje van, már nem dolgozik. Tervez, szervez, vásárol, majd’ kicsattan az egészségtől, energiától és a boldogságtól. Egyértelműen látszik már a pocak méretéből (még hideg időben is), hogy várandós, ezt büszkén viseli. Az édesapa pedig ott segít, ahol tud, partner a hétköznapokban, a tervezésben, szervezésben; örömmel végighallgatja milyen szülésfelkészítők, terhestornák vannak, érdeklődve nézegeti a vásárolni kívánt babaholmikat. Esténként pocakot simogatva összebújnak és álmodoznak, milyen lesz a legkisebb kincsük. 

Az én terhességem jelenleg azzal telik, hogy minden nap imádkozom, reménykedek, hogy legyen vevő a házunkra, mely közös a volt párommal (nem ő a baba édesapja). Melyből még a tél előtt (főleg tüzelő híján) ki szeretnék költözni. Ha már olyan energikus vagyok a második trimeszterben… Mely ingatlanért minden héten fenyeget végrehajtóval, árverezéssel, de néha kérlel szépen, könyörögve, hogy adjuk már el akár áron alul is, neki mindegy az a félmillió forint ide vagy oda, mert neki kell a pénz az új párjával való továbbköltözéshez. Neki most is van hol laknia, szép, nagy, többgenerációs házban, én még azt sem tudom, hová megyünk a 6 éves kislányommal.

Azon agyalok, hova tovább, albérletbe? Az pénzkidobás, felélem, amit kapok, mire újra munkaképes leszek. Abból, ami marad, még egy egérlyukat sem tudok venni egy rossz környéken. Talán édesapám tud felvenni hitelt, amivel kipótoljuk, de azt is fizetnünk kell valahogy. De inkább azt, mint az albérletet. Semmiféle családvédelmi szuperakció tervre nem vagyok jogosult, már végigjártam, ezzel telt a múlt hónapom, na, meg mindenféle igényelhető támogatást megkértem, amit lehet...

Amikor van lelkierőm, töltöm fel internetre a holmikat, ami van, hogy eladjam. Hogy legyen pénz ennivalóra, iskolába járásra, rezsi fizetésére. És ha a semmiből maradna is valami, akkor egy minimális mennyiségű tüzelőre, ki tudja, meddig leszünk itt. Van olajradiátorunk, de egy szobát kevés fűteni a kicsivel együtt hármunkra, annak is ki kell a számláját fizetni minden hónapban.

A gyermek jelenleg kedvezményesen, de nem ingyen eszik a suliban, azt is elő kell még teremtenem. Most eladtam egy aukciós oldalon egy pólót, amiben régen edzeni jártam, márkás, kértem, vigye féláron a nadrágot is, egy szett, hátha... A legjobb lenne, ha el tudnám adni az olyan felesleges dolgokat, mint páraelszívó és társai, amik nélkül működik egy háztartás. És a Lego Duplo, úgyis kinőtte már a gyerek, ott porosodik ezer éve. Ment is fel az oldalra, olcsón, vigyék.

Közben persze édesapám segít, de idős, beteg, neki is megvannak a korlátai, hely sincs nála, hogy ott lakhatnánk. A magzatom édesapja pedig... elhagyott minket, mindenféle kapcsolattartás, segítségnyújtás nélkül. A szeptember hónap a jogsegélyszolgálatok felkeresésével és a bíróságon való érdeklődéssel fog telni, hogy milyen lépéseket tehetek meg. 

Jelenleg egyetlen bevételem a családi pótlék, egy gyermekre. Semmi más. Munkahelyem már nincs, táppénz alatt felmondtak. Kerestem állást, terhesen sehova sem kellek. Főleg hogy veszélyeztetett vagyok, amíg dolgoztam, sokszor véreztem... Ez valós lelet, nem az a fajta, ami sokaknak van, hogy otthon ülhessenek. Pedig esküszöm, elmennék virágpiacra, vagy árufeltöltőnek, bárminek.

Gyerektartást sem kapok. Munkanélkülire megyek majd, később, onnan CSED-re, utána GYED-re? Ennek is utána kell járnom, ki kell számoltatnom, mennyit kapok majd. És hívnom kell még a gázszolgáltatót, hogy túlfizetésem van, hiába kértem, küldjék vissza a pénzt, jóváíró csekkeket kaptam egész évre. Nekem a pénz kell, hogy az étkezését a gyereknek ki tudjam fizetni, meg a havi villanyszámlát. A csekkeket meg majd feladom apránként. Már csak egy-két hónap és kapok munkanélkülit, meg a többit, ami jár utána sorba.

Egy egyesület ígért nekem babaholmit. Szerencse, amíg volt normális életem, a magzatomnak apja, jól bevásároltam, így hat havi ruha megvan. Csak hát a kiságy, babakocsi, mellszívó még hiányzik. Most még a mosipeluson agyalok, utánaolvasok, megéri-e. És reménykedem, hogy most nem kell majd tápszer, miből veszem majd meg... 

Van két hitelünk, amit fizetek becsülettel, egyiket még a házra vettük fel, a másikból tavaly vettem egy mosógépet, és a maradék hitelkeretből tüzelőt. Egy év, és lejár mindkettő, de nagyon nehéz most. Soha többet nem veszek fel semmilyen kölcsönt, inkább mosok kézzel,  vagy ne legyen kifestve, és új ágyunk sem, szúrjon a rugó tovább a régiben inkább, minthogy a bank végrehajtás alá vonjon.
És reménykedem, hogy nem lesz más kiadás... egy betegség, a gyógyszer több ezer forint. Vagy bármi más, ami egy ház körül megtörténhet. 

A multivitaminom is elfogy, pedig hasznos volt, úgysem eszem rendesen. Nem baj, azt mondják, a végén már nem is kell a vitamin. Bár vérszegény voltam, majd megnézetem, az nem játék. Ahogy a vérnyomásbetegségem sem, de most épp jó, még. Nem is szedem a gyógyszert, mert drága, majd a végén, ha kell, és ha ki tudom váltani. Lassan jön a 24 hetes ultrahang, kéne hálapénz az orvosnak...

Emlékszem, két éve ment el a lányom apja, dolgoztam, jól kerestem, megéltünk. Be tudtam vásárolni, jutott tüzelőre, igaz, hitelből, tudtam venni ruhákat, cipőt. Volt autónk. Terveim voltak, hogy majd tanulok egy hasznosíthatóbb szakmát, zenét, bármit, ami teljessé tesz. A gyerek járt különórákra, úszni. Tele voltam reménnyel, dúlt a szerelem a magzatom édesapjával, együtt terveztünk mindent. Nagy családot, szép házat felújítva, az autóm lecserélését egy újabbra, esküvőt, külföldi nászutat. Ahhoz képest most itt állunk, most épp csak az anyagi részéről mesélve...

Talán a következő posztban majd leírom, hogy lehet ezt megélni, átélni, túlélni.... hogy érzi magát egy elhagyott kismama és egy kétségbeesett gyermek, aki nem találja az új apukáját.

Tímea

Sajnos nem egyedi Tímea esete...

HÉT HÓNAPOS TERHESEN HAGYOTT EL A FÉRJEM
Egy átlagos házasságnak nevezett színjátékban éltem, amihez sok barátja falazott, és én voltam az egyik főszereplő. A vak.
Tovább>>>

TERHESEN ELHAGYOTT A PÁROM, A BARÁTNŐMMEL SZÜLTEM
Négy hónapos terhesen elhagyott a férjem. Az ötödik hónapban majdnem ráment a baba a lelkem szomorúságára. De összekaptam magam. A barátnőm adott támaszt. A szülésnél is.
Tovább>>>