Éééés azt hiszem, kijelenthetem, hogy ezennel elérkeztünk az utolsó terhesnapló posztomhoz. Ugyanis a következő esedékes megjelenéskor a harmadik kisfiam immár a pocakomon kívül fog rugdalózni, és valószínűleg éppen a táplálásával leszek elfoglalva.
Szinte elszaladt ez a kilenc hónap és a felétek dokumentált öt hónap is. Több ismerősöm is – egymástól függetlenül – épp a napokban tette ugyanazt a kijelentést:
„Mintha csak most osztottad volna meg velem a hírt!”
És valóban… de mégsem! Mert mégiscsak tavaszba léptünk, majd eltelt egy egész nyár, és most beköszöntött az ősz is. Február 14-én tudatta velem a teszt, hogy igen, valaki elkezdett odabent fejlődni. Micsoda klisé… február 14.? Esküszöm, nem így időzítettem – ha akartam volna sem tudtam volna. Nyilván egy filmben ennek hatalmas sztorit alkottak volna a forgatókönyvírók, de én kislányos zavaromban csak annyit tudtam tenni, hogy a vécé lehúzását követően felhívtam a férjem, hogyha letette a gyerekeket az oviban, ugorjon már haza, mert lenne itt valami…
A nagy hír beavatásával szépen sorban haladtunk: rokonok – legjobban a Srácok reakcióját vártam, azonban ők valami ösztönös módon már tudták, és nem is lepődtek meg -, barátok, ismerősök és a munkahelyem. Közben egyre csak teltek a napok, rohantak a hetek. Nyár lett, meleg lett, nagyobb lett a pocakom. Persze az élet nem állt meg, ugyanúgy figyeltünk arra, hogy meglegyenek a családi programjaink, legyen kettesben töltött időnk és legyenek csak saját programjaink is: utaztunk, koncertekre jártunk, fesztiválra mentünk, moziba jártunk, játszóházba, lassan szépítgettük a nyaralót, kezdtük átalakítani a lakást a baba érkezésére és lelkiekben is készülni arra, hogy hamarosan öten leszünk. Nyár végéhez közeledve befejeztem a munkát, és arra készültem, hogy most már aztán tényleg bármikor megérkezhet Ő. Mivel folyamatosan nagyobb babának mérték, így bennem mindig ott motoszkált, hogy lehet hamarabb is érkezik majd.
És most mindjárt itt a nagy nap! Ha az ígért frontok nem teszik meg hatásukat, akkor legkésőbb a megbeszélt nap előtti délelőtt elfoglalom a szobámat: fesztiválozósan szólva, már megyek a nulladik napra. Ők felveszik az adataimat, adminisztrálnak a rendszerben, én pedig berendezkedek a szobámban, megismerkedek a lakótársammal – kétágyas szobában leszek elszállásolva. Lelkiekben és persze testileg is hangolódom a másnapra. Gondolom lesz még egy utolsó ctg/nst, vérnyomásmérés stb. Találkozom az aneszteziológussal, akivel megbeszéljük a részleteket.
Már látom magam előtt, ahogy reggel színtiszta izgalommal arra készülök, hogy randizzak az orvosommal és kis csapatával a műtőben, akik mind-mind azért segédkeznek majd – amellett, hogy minden rendben legyen vele és velem is - hogy a végén találkozzam családunk ötödik tagjával, a kisfiammal, aki hónapok óta fejlődik odabent. Már nagyon régóta érzem az intenzív mozgását, egyes testrészeit ki tudom tapintatni, hiszen néhány milliméterre van csak, de mégsem tudom, pontosan hogy néz ki. Vajon első látására melyik fiamra hasonlít majd jobban? Vagy teljesen más lesz, mint ők?
Az érzelmek teljes palettája megtalálható most benne: az izgalomtól kezdve, a félelmen és az örömön át a „legyünk már végre túl rajta” érzésig. Szerintem napestig sorolhatnám, mi kavarog bennem, viszont ehelyett inkább szeretnék köszönetet mondani, hogy olvastátok a posztjaimat. Remélem, sikerült vele pár perces kellemes kikapcsolódást adnom. Talán egy kis nosztalgiát csempészhettem a már „anyuka” címszóval illetett olvasóknak, és némi kis erőt vagy tapasztalatot átadnom a még előtte állóknak.
Köszönöm még egyszer, hogy velem voltatok ebben a néhány hónapban. További élményekben gazdag babázást kívánok a már anyukáknak, boldog babavárását a kismama olvasóknak és mielőbbi sikeres várandósságot a babára váróknak!
Bodza
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>
Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Tovább>>>
Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek...
Tovább>>>
Hülye kérdések, amikkel a kismamákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg.
Tovább>>>
A második terhesség nem olyan, mint számítottam...
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája.
Tovább>>>
Ikrekkel, terhesen autózni tizenórát? Azt azért már nem!
Idén a 15-18 órás autóutat - még - hanyagoljuk, mivel ez már megterhelő lenne a pocakomban növekvő gyermekünknek és ismerem magamat, hogy mennyire aggódnék, hogy biztos most történik majd valami.
Tovább>>>
A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal
A legnagyobb kánikulában vettem téli bundazsákot és karácsonyi szettet. Akciós volt!
Tovább>>>
Másfél órát pózoltam a levendulamezőben
Készültek képek csak rólam is és a családunkról minden létező felállásban is: csak kettőnkről a férjemmel, csak a Srácokról kellékkel, stb.
Tovább>>>
Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?
Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra.
Tovább>>>
Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na nem!
Sok esetben nem éreztem indokoltnak a dupla kelengyevásárlást. Például azt, hogy külön körömvágó szettet vegyek nekik...
Tovább>>>
Kórházi rohamcsomagot kerestünk az éjszaka közepén
Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba.
Tovább>>>
Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil
24 hetesen mentünk babamozizni, ahol nem a mérésen volt a hangsúly, viszont olyan izgalmas életképekbe nyerhettünk bepillantást, mint abba, hogy egyikük éppen pisil.
Tovább>>>
Terhesen szöktem meg a férjemmel
Úgy gondoltam, néhány napra megszökhetünk kettesben a férjemmel, így utószülinapi/névnapi ajándékként elutaztunk Svédországba.
Tovább>>>
Más anyukák ilyen pocakkal már szülni mennek
A pocakom előre olyan hatalmas gombóc, hogy bárkivel találkozom, azt hiszi, most fogok szülni.
Tovább>>>
Teljesen kiütött a kismamajóga
A kismamajóga után egész nap kiszáradva éreztem magam, folyamatosan ittam, ezen kívül pedig olyan voltam, mint egy kemotoxos légy.
Tovább>>>
A terhesség utolsó hetei: már nem áldott állapot
Bármilyen csodálatos is terhesnek lenni, a végén már a hátad közepére kívánod az egészet.
Tovább>>>
Ezért vártam a szeptembert
Elkezdődött a szeptember. Én az az ember vagyok, aki kiskora óta várja is, mert a hónap elején van a születésnapom, ami már gyerekként is nagyobb erőt képviselt számomra, mint az iskolakezdés.
Tovább>>>
Őssejtbankos ügynök csapott le ránk a szülésfelkészítőn
A szülésfelkészítőn az első fél órában egy őssejtbanktól érkezett „ügynök” igyekezett meggyőzni mindenkit.
Tovább>>>
36 hetes vagyok. Mindjárt szülök?
Végre eljutottunk abba a stádiumba, hogy a pocakomat látva végre már az a mondat hagyja el az emberek száját: „Oh, mindjárt itt van az”.
Tovább>>>
Doktor úr, nem lehetne, hogy most rögtön megcsászároz?
Legbelül éreztem a feszítést, hogy utána kiabáljak, hogy szívesen megyek vele, inkább ejtsük meg most, a két hét múlva tervezett időpont előtt és legyünk túl előbb mindenen.
Tovább>>>
