Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba. Még le sem tettem a telefont, de már szedtem is ki a „menetcsomagot” a szekrényből. Azaz csak szedtem volna, de abban a pillanatban eszméltem rá, hogy a csomag még sehol sincs. Rohantam a fürdőbe, és próbáltam felidézni, mi is volt azon a kórházi listán, amit hetekkel ezelőtt kinyomtattam - de most sehol sem találtam.

Ami eszembe jutott azt dobáltam ész nélkül a cuccokkal a rózsaszín-szürke sporttáskámba és közben utasítottam a férjem, hogy ő mit keressen, hová tegyen. Mindezt az éjszaka közepén. Azonban kezdett valami furcsa lenni… valami oda nem illő… valami zavaróan természetellenes… észrevettem, hogy nem minden olyan, mint a mi lakásunkban: hirtelen ráeszméltem, nem tudom, hol vannak a gyerekek. Ők sehol sem voltak…

Ebben a nagy tétovázásban  egyszer csak hallottam egyikük édes kis hangját: „Anya, átmehetek? Odabújhatok? Anya…”

De hol vannak?! – kezdett bennem kavarogni, és már nem a sporttáskát figyeltem.

Ekkor ébredtem fel és nyugtáztam, hogy mindez csak egy álom volt és a másik szobában egyikük már ébred és szeretne kicsit bebújni hozzánk.

Viszont mindez azt eredményezte, hogy az első szabad pillanatok egyikében előkerestem azt a bizonyos kórházi listát. Mert igen, már valóban hetekkel ezelőtt lementettem, sőt ki is nyomtattam, hogy mire lesz szükség a mi kórházunkban.

Kell majd egy szülőszobai szett illetve egy kórházi táska is. A dolgok nagyrésze valóban megvan, mert valljuk be, törölköző, köntös, papucs, tusfürdő, azért akad minden háztartásban. Jó esetben még tudom is, hol kell keresnem, ha odajutunk. A házassági anyakönyvi kivonatunkat is elővettem az atombiztos mappából, ahol mindannyiunk hivatalos iratai megtalálhatóak a létezésünkről. A kismama várandóságának iratai pedig általában nálam vannak, ha elhagyom a lakást.

Néhány dolgot már beszereztem korábban, mert tudtam, hogy fog kelleni és épp beleszaladtam az üzletek polcain egy-egy akcióba: pl. szilikonos bimbővédő – úúúúristen, ez mekkora segítség volt a második napon bent a kórházban! Utána nem is használtam, de akkor nagy hasznát vettem. Emlékszem, hogy az egyik nővér ajánlotta és én riasztottam a férjemet, hogy következő látogatása alkalmával – amit remélek, hogy pár órán belül lesz – virág helyett hozzon ilyet magával. Gondolom, mennyire le lehetett veszve a drogériában, amikor ezt kereste. De meglett, hozta a megfelelőt, tökéletesen abszolváva az első apai feladatok egyikét. De idén ettől megkímélve, már jó előre magam beszereztem. Lehet nem lesz rá szükség, de inkább foglalja a helyet a táskámban.

Ohhh és az a bizonyos eldobható bugyi, amit ifjú első(és egyszerre két)gyermekes anyukakaként első olvasatra nem tudtam hová tenni, de erősen javasolták a kórházban, így beszereztem az óriási, szülés utánra javasolt betét mellett.

De ilyen tétel volt a listán a pamutkesztyű és fotózós ruha az újszülött részére.

Ezeket pipáltam és a maradékot feljegyeztem magamnak. A héten – kevés kivétellel - beszereztem ezeket is és a mai nappal eltettem a csomagot a szekrénybe.

Remélhetőleg, sokáig nem  kell elővenni, de megnyugtat a tudat, hogy ha mégis rohanni kell, akkor valóban elég lesz benyúlni a szekrénybe érte és ha el is maradt valami, akkor csak azt az egy-két dolgot kell pótolni: amiért majd küldhetem a férjemet egy kis kalandos bevásárlásra  :)

Bodza

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>