A 22. hétbe lépve…
Most, hogy beléptem a 22. hétbe, óhatatlanul megállásra késztet a tudat, hogy igen, most már jóval túlhaladtuk a féltávot.
Kicsit visszaemlékezem…
….milyen volt, amikor még csak terveztük, hogy bővüljön a négyes szövetségünk? Milyen volt, amikor eljutottam arra a pontra, hogy igen, most már érkezhet a kistesó? Emlékszem, hogy anyák napja alkalmából az anyukámat elvittem kicsit strandolni. A gyerekek nélkül voltam, nyugiban feküdtem a napágyon a májusi tűző napsütésben, és valószínűleg ez a csend volt az, ahol meghallottam a saját gondolataimat. Akkor ütötte meg a fülem meg azt a mindent elsöprő, határozott kérdést: mire vársz még?
Mivel a fiúk viszonylag gyorsan érkeztek, arra készültem, hogy ez most sem lesz másként. Ezért a nyári tervekre tekintettel és a szeptember elején esedékes 30. szülinapomat és az arra tervezett bulit is belekalkulálva úgy döntöttem, augusztustól akár bármi történhet is. Láttam magam előtt, hogy karácsonykor már gömbölyödő pocakkal adhatjuk át egymásnak az ajándékokat, tavasz közeledtével abbahagyom a munkát, és a jövő nyári melegben már egy gyönyörű babával együtt, immár öten megyünk a strandra.
Természetesen ez nem így történt.
Teltek a hónapok, szaladtak a ciklusok és a baba csak nem akart beköszönni. Aztán egy szép februári napon, amikor már néhány napja késett, az esélytelen nyugalmával vettem elő a tesztet. A többi meg már ismert tény, hiszen a 22. hétben vagyok Vele.
…milyen volt, amikor azt hittem, hogy ez a várandóság most bizony milyen példaértékű lesz.
Az én pocakom olyan szépen fog gömbölyödni, mint ahogy azt a kínai rendelős oldalon látható ruhamodelleken látszik. A cuki édes kis pocakom majd szépen gömbölyödik a hónapok elteltével. Nem… én magamat már egyből egy nagy hógömbnek éreztem. Rajtam valahogy már akkor látszódott, hogy babát várok, amikor még nem is tudott mi látszódni. Már akkor amorfnak éreztem az alakom és felfúvódottnak a testem nagy részét, amikor még csak az első látogatást tettem az orvosnál. Az amúgy sem kicsi melleim egy újabb méretet nőttek, amitől csak még pufibbnak éreztem magam.
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája. Az első trimesztert kihagytam, majd a 12. héten nagy lendülettel visszatértem. Az első órát nagyon élveztem. Kislánykorom óta sportolok, így tudtam, mit bír a testem, és az edzővel is egyeztettem, mit csinálhatok, melyik mozdulatot mire cseréljem. Sajnos ez az óra csak heti kétszer van, és javarészt közbejött valami – orvoshoz mentem, fogorvoshoz mentem, gyerekekkel kapcsolatos program jött közbe, nagyon fáradtan estem haza a munkából, jött egy erős keményedés, vagy pusztán csak elmaradt az óra. Így össz-vissz háromszor jutottam el órára azóta. És a betervezett otthoni mozgással sem jutottam előrébb.
…milyen volt, amikor azt hittem, hogy most majd tudatosan, odakoncentrálva figyelek mindenre? És itt nemcsak a rendszeres orvosi látogatásokat, a minden reggel bevett terhesvitamint értem. Úgy érzem, ezek a hetek valahogy csak úgy suttyomban elszaladtak, és nem érzem magam olyan tudatosnak és koncentráltnak sem, mint ahogy azt az újabb várandósságra gondolva képzeltem, hogy teszem majd. Reggelt este követ, amit egy újabb reggel, és azt látom, hogy eltelt egy újabb hét. A pocakom növekszik, benne a baba fejlődik, és minden megy, halad a maga útján. A korábban eltervezett rendszeresen elkészített heti egészalakos pocakfotókból kéthetente elkészül egy.
De talán nem is kell ezt annyira túltervezni?! Hiszen hogy egy régi klasszikust idézzek: „a gép forog…”. És minden megy a maga útján, remélhetőleg a legnagyobb rendben.
Bodza
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>
Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Tovább>>>
Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek...
Tovább>>>
Hülye kérdéseek, amikkel a kismaákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg.
Tovább>>>
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
