Amikor kiderült, hogy ikreket várok, nem tudtam mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy miként fogok tudni egyszerre két embert szeretni, holott mindig is úgy gondoltam, hogy a te meg énből három lesz... Most ezt átugorjuk, és az egy meg egy az egyből négy lesz. Rendben, de akkor is, hogy lesz az, hogy „én és a gyermekem”, mi lesz azzal a szoros anya-gyerek kapcsolattal, amiről hallottam... meg persze féltem. Tudok-e olyan anyja lenni egyszerre kettőnek, mintha egynek lennék. Meg tudok-e mindent adni neki - és itt nem az anyagi kérdésekre gondolok, sokkal inkább az olyan elhanyagolhatatlan dolgokra, mint odafigyelés, megfelelő típusú szeretet és gondoskodás, elegendő puszi, ölelés.
És eltelt pár nap, eltelt pár forgolódással teli éjszaka és egy újabb ultrahang, ahol megerősítettek, hogy továbbra is ketten vannak, és köszönik szépen, nagyon jól vannak. És én elhittem, hogy igen, ők bizony engem (minket) választottak, tehát alkalmasnak találnak a feladatra. Én pedig nem okozhatok csalódást, hiszen milyen lenne, ha már a rajtnál megfutamodnék?! Nem mellesleg pedig ők is vállalták, hogy most már így leszünk mi hárman egységben egy ideig (remélhetőleg 9 hónapig).
Innentől egy hatalmas erő uralkodott el rajtam - nevezzük hármunk közös erejének - és bármilyen negatív hozzáállású utcaember ijesztgetni mert az ikres anyaság rejtelmeivel, azt egyszerűen ignoráltam. Tudtam, hogy jöhet bármi, velünk minden rendben lesz. És így is lett.
Amikor a fiúk néhány hónaposak voltak, a fodrászom szegezte nekem a kérdést:
„És tudod őket egyformán szeretni?”
„Egyformán?” Először zsigerből válaszoltam neki, hogy „Persze, igen”. Aztán ahogy ezek elhagyták a számat, én a hajfestőecset suhogása alatt azon morfondíroztam, hogy vajon kell-e őket egyformán... hiszen nagyon különbözőek. És ebből következően mást várnak el mindketten. És én ösztönösen is máshogy szeretem őket. És itt azon volt a hangsúly, hogy ösztönösen. Meg voltam róla győződve, hogy ez nem is lehet másként.
Nem is értettem a kérdést, hogy miért merül fel benne, hogy miért ne lehetne szeretni a másik gyereket is. Egészen mostanáig, amikor is újra várandós lettem. Ráadásul ugyanúgy kisfiúval. És most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Ami a fiúkkal volt az mindig is különleges volt, hiszen mi mindig is hárman voltunk. A kezdetektől. Én egyszerre kaptam őket - csak az első napokban kellett hozzászoknom a gondolathoz, hogy kettő lesz.
És most akárhogy is nézzük: más. Hiszen ő egyedül van odabent. Csak ő és én alkotjuk a mi-t. De ennek ellenére már ott vannak Ők is. Ők, akikkel átéltem az első érzéseket, akikkel együtt tanultuk meg és tanítottuk egymást, hogy a legjobb nekünk.
De most majd ez is lehet olyan nagy „szerelem”? Olyan különleges, mint az első(k) volt? Vagy majd hasonlítgatom mindig az első(k)höz?
Tudom, hogy ezek mind ostoba kérdések, főleg, hogy a lelkem mélyén belül a választ is tudom.
De a kételyek és a kérdések akkor is fel-felmerülnek. Bár biztos vagyok benne, ahogy egymásra nézünk majd, eltűnnek a kérdések és el sem tudom majd képzelni, hogy valaha is kételkedtem a szeretetem határaiban.
Bodza
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
