Még a dolgozók esti gimijében ismertem meg 1975-ben. Csendes, szerény jóindulatú, fiú volt. Nem nagyon szóltak hozzá. Néha beszélgettünk. Aztán elkezdett udvarolni a barátnőmnek. Mi vidékiek voltunk, ő pesti. A következő év nyarán a barátnőm szülinapjára eljött vidékre. Én két faluval arrébb laktam, mint a barátnőm. Mint egy jónevelt gyerek, hozott ajándékot is. Egy ezüst nyakláncot. Ez akkoriban sokba került. Pontosan nem tudom, mi történt, de a volt barátnőm kidobta az utca porába a nyakláncot. Ez a második év nyarán történt.
Később eljött elém a munkahelyemre többször, hogy kiöntse a lelkét. Szeptember újból suli. Akkor már ott is sokkal többet beszélgettünk. Közben a volt barátnőm bepasizott. Sokszor nem jött iskolába. Kerestem a munkahelyén is, de nem járt dolgozni, a szülei sem tudtak róla. Ez az akkori időben ritka volt. Egyszer csak megjelent a suliban. Terhesen. (Amikor mi fiatalok voltunk, ez szégyen volt.) Már nagy pocakja volt. Két-három hónapja volt a szülésig. Csont meg a bőr volt. Addig-addig beszéltünk neki - sokan az osztályból -, míg hazaköltözött a szüleihez. Jókor. Nemsokra rá megszült. Koraszülött, kis súlyú volt a baba.
A mi „ügyünk” meg fejlődött. Addig vigasztaltam, míg elkezdtünk járni. Sokat segített egy-két tantárgyban, ami nekem nehezebben ment. Én meg neki. Abban az évben lettem a gimiben a munka mellett a legjobb. Majdnem 5-ös. Leérettségiztünk 1979-ben. A szüleinek nem tetszett a kapcsolat. Ja, közben ugyanott kezdtem dolgozni, ahol ő és az anyukája is.
Na, akkor már végképp elszabadult a pokol. Ha a titkárnőt kellett helyettesítenem, én adtam volna az anyukájának ki a munkát. Később én lettem ott a titkárnő, ahol néha helyettesítettem. Ez nekem előlépés volt. Igazgatóhelyettesi titkárság volt. Azután még több balhét csinált. Ordítozott, mindennek lehordott, áskálódott. Közben eljegyeztük egymást. Na, azután én voltam a „világ kurvája”, stb.
Közben bevonult Sopronba határőrnek a vőlegényem. A balhék rendszeresek lettek, az anyósom minden nap le akart járatni, nem csinálta meg a munkáját. Én szó nélkül elintéztem helyette, csak hogy ne legyen konfliktus. Amikor 1981. augusztusában leszerelt a vőlegényem, na, akkor még rosszabb lett a helyzet. Ő visszajött oda dolgozni, mert speciális munkát csinált, no, meg ott volt ipari tanuló is. Persze találkoztunk folyamatosan.
A vőlegényem anyukájának a végén, szóltak (behívták az akkori személyzeti főosztályra) neki, hogy legközelebb fegyelmit kap. Nagyon nehéz volt. A fél cég az én pártomon volt, a fele az övén. Persze az idősebbek csak.
Sokan drukkoltan nekünk. A végén döntöttem. Elegem volt mindennap gyomorgörccsel munkába menni. Felmondtam, pedig nagyon szerettem ott lenni. Évek alatt elismerték a munkámat. Feljebb kerültem a ranglétrán. Persze nem akartak elengedni. Aztán 1982. februárjában áthelyezéssel eljöttem.
1982. áprilisban megtartottuk az esküvőt szűk családi körben. Az anyósomék persze nem akartak eljönni. Már bent ültünk az anyakönyvvezető előtt. A barátok, a kollégák, az ismerősök ott voltak, amikor az utolsó pillanatban megjelentek. Az esküvői estebéd hangulata nem volt felhőtlen. Minden pillanatban attól féltem, hogy kitör a balhé.
Abban nagy szerencsénk volt, hogy mi külön laktunk. Nem kellett odaköltöznöm.
Három gyerekünk lett. Soha nem bocsátották, meg hogy „elvettem” a fiukat tőlük. Azt mondták örökké, hogy
„Nem neked neveltük a fiunkat.”
A harmadik gyerekemmel három hónapos terhes voltam már, amikor elmondtam az anyósomnak. Na, akkor újból megkaptam a magamét. Akkor, ott döntöttem el, hogy én soha nem fogok hozzá elmenni. Akkor már az apósom meghalt.
Nem is mentem. Akármikor a férjem nála volt, mindig ahogy hazajött, veszekedés lett. Az unokák természetesen elmentek az apjukkal, igaz nem sokszor. Az anyósom élte a világát. A gyerekek max. fél napig, ha ott voltak nála.
Folyamatosan áskálódott, szidott mindenkinek, akinek csak tudott.
Amikor a gyerekek már kamaszok voltak, sokszor felhívta őket az anyósom, és mindenfélét hordott össze nekik, rólam. A gyerekek már a végén fel sem vették a telefont.
A férjem közben itt hagyott, 32 év után…
Gabriella
Anyósokkal kapcsolatos cikkeinkből:
Anyósom házába nem szülök több gyereket
Anyósom állandóan mesét nézet a fiammal - aztán letagadja
Anyósom megsértődött, mert nem lányunokája született
Minden anyós borzalmas?
Anyóska megmondta, hogy én vagyok a sátán
Az anyósom tönkreteszi a házasságomat