anyós

Nagyon régóta gondolkozom, hogy megosszam-e a történetünket, de úgy érzem, ki kell adnom magamból, hátha kicsit megkönnyebbülök. Van egy egyéves pici fiam, akit az egész család szinte remegve várt. Anyám már kb. a terhességem hetedik hónapjától, térdelt előttem és imádkozott, hogy jöjjön már ki végre a baba, ígérgetett fűt-fát, hogy egyfolytában a kicsivel lesz, stb. Anyósom sikoltozott örömégben, amikor megtudta, hogy mama lesz, viszont az első gondolat, ami ki tudott jönni abból a szép szájából, hogy csak kislányt szülhetek.

(Tudni kell, hogy férjemék hárman fiútestvérek, anyósom még egy évvel ezelőtt, 45 évesen is próbálkozott a teherbe eséssel, hátha kislány lesz.) Én mikor mondtam, hogy mi fiút szeretnénk, teljesen kiakadt, aztán elkezdte ecsetelni, hogy ha megszületik a kislány, vesz neki fodros habos-babos ruhácskát, meg masnit, meg ékszereket, meg igazából mindent, ami egy hercegnőnek kell. Na, én már ettől kibuktam, hogy oké... de mi a lótúrót vesz, ha fiú lesz, mert arról ugyan egy szót nem szólt.

Én már akkor mondtam a férjemnek, hogy rossz érzésem van, és figyelje meg, ha fiunk lesz, azt nem fogja úgy szeretni anyós, és nem fog vele foglalkozni. Azt hiszem, most jön az, hogy elmehetnék jósnőnek. Gondolom, kitaláljátok, hogy amikor beállítottunk hozzájuk egy bekeretezett 4D képpel, amit körbe egy türkiz szalag borított, és elmondtuk, hogy az azt jelzi, hogy Dominik van a hasamban, teljesen elsápadt, nem tudott megszólalni, és még a fia is felismerte az arcán lévő kifejezést, azaz anyós nem örült cseppet sem.

Onnantól megszűnt létezni az a mondat, hogy „ezt veszek, azt veszek”. Ettől a pillanattól csak azt hallottuk, hogy férjem ötéves öccsétől a leharcolt, agyonhasznált ruhákat, játékokat, kiegészítőket majd megkapjuk. Miután megszületett a fiam, megint csak nem okozok meglepetést szerintem azzal, hogy nem foglalkozott vele. Egy év alatt egy kezemen megszámolom, hányszor látta az unokáját.

Most jön a meglepetés, április 24-én reggel töltötte az egy évet a fiam, 23-án anyós felhívott, hogy mit vegyen a gyereknek, aztán közölte, hogy 24-én jönnek Budapestre hivatalos ügyet intézni, és majd valamelyik nap megbeszéljük, hogy hogyan legyen a köszöntés. Összegezve, a fiam szülinapján itt vannak a környékünkön, de nem jönnek el felköszönteni, majd mi vigyük át hozzájuk azért, hogy felköszöntsék. Érti ezt valaki??? Ez mindennek a teteje.

Na, de hogy a másik „szuper nagyi”-ról is szóljak egy pár szót, ő az egy év alatt összesen két alkalommal volt nálunk. Mikor megszültem, és gátsebbel nem bírtam menni, eszébe nem jutott, hogy átjöjjön segíteni, inkább piszkált, hogy vigyük már át a gyereket. Nem tudta felfogni  hogy a négynapos gyereket nem fogom kocsiba tenni a dögmelegben és utazni vele, rólam nem is beszélve, hogy hulla fáradt voltam és fájdalmaim voltak.

Aztán jött az, amikor már egy-két hónapos volt a kicsi, hogy én tömegközlekedéssel menjek át hozzájuk, mert ő babázni akar, ahelyett hogy ő jött volna. Megkaptam tőle, mikor nyolc hónapos volt a fiam, hogy miért nem teszem bölcsibe és megyek vissza dolgozni, ugyanakkor 18 éves kora óta eltartja apám, életében összesen egy évet nem dolgozott még. Milyen érdekes, hogy pont azok osztanak ki, akik teljesítményben alattuk vannak...

Na, mindegy, most ott tartunk, hogy január óta megszűnt a kapcsolat köztünk és anyámék között, ezzel együtt az elsőszülött unokájukról semmit nem tudnak, és nem is próbálnak legalább miatta keresni. Nem elég, hogy anyának egy rakás nulla, még nagyszülőként is az. Ma a gyerek születésnapján se képes írni. Nem tudok másképp fogalmazni, két nagyanyja van a fiamnak, de egy sincs. A legfájdalmasabb az lesz, amikor eljön az idő, hogy fel fogja fogni a dolgokat és megkérdezi, hogy ez miért van így. Hazudni nem fogok neki. Előre félek ettől, és megszakad a szívem emiatt. 

Csak egy anya

anyósAz anyós-téma kimeríthetetlen:

Megszabadulok végre az anyósomtól?
Minden anyós borzalmas?
Anyósomékkal mentünk nászútra
Az anyósom tönkreteszi a házasságomat
Anyád vagy én? Válassz!
A te anyósod is sírba visz?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>