Az „Elszúrhatom a gyerek életét szülőként” cikk olvasása közben merült fel bennem a kérdés, hogy vajon honnan kéne az anyós témát feszegetni, és pont, mint egy villámcsapás, a válasz meg is érkezett. A nevelésnél. És talán nem is a nevelés, hanem a szülő viselkedése itt a meghatározó tényező.
Gyermeknevelés téren eléggé gyengén állok, viszont remek referenciák vannak a környezetemben, és tudom azt, hogy ahogy az én szüleim neveltek, azzal az odaadással, bizalommal és élni hagyással, úgy fogom én is a saját porontyaim útját egyengetni. Szóval a szülő viselkedése és a fiatalok életének megértése itt a lényeg.
Itt úszik képbe az anyós téma. Mindenki találkozott már vele, lehet, még csak a jelölt pozícióban van, de életünk részét képezi aktívan, a szerencsésebbeknek passzívan. Az olyan nőkről, illetve anyósokról ejtenék szót, akik az állandó okoskodásukkal és beleszólásukkal okoznak fejtörést fiaiknak vagy lányaiknak, és a későbbiekben tönkreteszik más, a családba bekerült ember életét is. A menyek oldaláról közelíteném meg a dolgot, ugyanis az ő táborukat erősítem.
Vannak olyan családok, ahol az anyós ellenségnek számít. Beleszól, okít, magyaráz, ő mindent jobban tud, zsarol érzelmileg (ha nem máshogy), eljátssza a mártírt, majd végső csapásként megbetegíti magát, csak azért, hogy a szeretetet kivívja. Fórumok százai, cikkek és könyv is foglalkozik (sajnos ezt még nem volt szerencsém olvasni) a kérdéssel, de szeretnék végre egy olyat a kezembe venni, amelyik azt mutatja meg, mi van, ha már elpattan a húr. Ha a szokásos „üljetek le és beszéljétek meg” tanácson kívül mást is tud ajánlani, olyat, ami már lehet, hogy nem fér bele a barátságos keretbe. Na nem egy női bunyóra gondolok, de olyanra, hogy hogyan és hol húzzuk meg a határt, miket mondjunk, hogy visszavegyen és elismerje, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint ő, sem több, sem kevesebb, hogy hogyan álljunk ki az igazunkért, mit mondjunk párunknak, és hogyan értessük meg vele a problémánkat anélkül, hogy azt gondolná, ez egy tipikus női hisztis bosszú. Ez sokaknak komoly küzdelem és segélykiáltás.
Ha nem találunk megoldást, akkor tegyük magunkat olyan emberekké és nőkké, akik tanulnak ebből és a gyermekeikkel elfogadóak lesznek, nem követik el ezeket a hibákat, nem okoznak fájdalmat gyermekeik párjának, hanem lehetőséget adnak és belátják, hogy más ember, más élet és stílus, más gondolkodás. Kérlek titeket, osszunk meg sztorikat, beszéljük ki, adjunk tanácsot, vagy csak nevessünk. Írjatok, és utána eldöntjük, hogy mikor jó az anyós. Ha porhanyós?
Kardamon
