Nem tudom, hogy más is szembesült-e azzal a problémával, amivel én álmomban sem gondoltam volna, hogy fogok, amikor az anyaság rögös útjára lépek. Számítottam sok mindenre, amiből nagyrészt meg is valósultak a félelmeim, voltak aggályaim, amik beigazolódtak, de most egy olyan gonddal kell szembe néznem, amire tényleg nem számítottam.

Ez a probléma pedig az, hogy az anyósom rettentő sokat nézet youtube videókat a fiammal.

Mondom a hátteret: együtt lakunk a férjem szüleivel, hatan. Apósom, anyósom, mi a férjemmel, a közel hároméves fiam, és a majdnem egyéves lányom. A háttérről és előzményekről most nem ejtenék szót, mert az nemhogy ebbe a bejegyzésbe, de érzéseim szerint egy többkötetes regényfolyamba is csak nehezen férne bele.

Lényeg a lényeg, nem olyan régen elérkezett számomra az ideje, hogy elkezdjem megismertetni a fiamat a rajzfilmekkel. Nem volt gördülékeny, nagyon hamar rácuppant, és sok hiszti, rengeteg veszekedés és kiabálás árán sikerült csak korlátok közé szorítanom a mesenézését. Van egy viszonylag fix rendünk ezt illetően: a reggeli és a délutáni ébredés után lehet nézni, a kettő együtt összesen kb. 1-1,5 órát szokott kitenni. Ez persze ugyanúgy együtt program, mint amikor mondjuk gyurmázunk. Unalmas-unalmas, de – főleg az új mesék esetében – ott kell ülnöm mellette, mert rengeteg a kérdése és a mondanivalója a rajzfilmmel kapcsolatban.

Namármost, nagy vonalakban ismertetném az anyósomat, mert szükséges a teljes képhez. A családunkban van több kisgyerek is, jó néhány évvel idősebbek, mint az én gyerekeim. Amikor ők voltak ennyi idősek, és lényegesen több időt töltöttek képernyő előtt, mint ami egészséges volt, akkor anyósom volt a szószólója annak, hogy ennél rosszabbat nem is lehetne tenni azokkal a gyerekekkel. Ahelyett, hogy kimennének velük, hát családi házban laknak, még messzire sem kell menniük. Bezzeg, amikor nekem voltak kicsik a gyerekeim, mi panelban laktunk, nem volt olyan egyszerű dolgom, ha levegőre akartam vinni őket, mégis minden nap sétáltam velük... Hát hogy lehetnek ilyenek a szüleik? (Főleg az anyjuk, aki nem vérrokon.) Nem látják, hogy milyen rosszat tesznek a gyereküknek? Tönkreteszik őket egy életre. Semmit nem fejlődnek. Életük végéig képernyőfüggők maradnak. Még ilyen lusta szülőket. (Főleg az anyjuk, aki nem vérrokon.) És egyébként is.

Aztán egyszer anyósom szerepelt a rádióban, egészen más okból, ahol szintén elég zavarbaejtő módon kizárólag arról beszélt, hogy milyen megterhelő a gyerekek idegrendszerének egy rajzfilm, és elkeserítő, hogy mégis milyen sok szülő él ezzel a lehetőséggel.

Mondanom sem kell, hogy az ismerősökkel, fél-barátokkal vagy a rokonok közötti beszélgetésekben rendre előkerül ez a téma, mindig nagy hőbörgéssel körítve, hogy hát ezek a szülők mit is gondolhatnak, hát mindenki ilyen lusta? Bezzeg az én nagyanyám a krumpliföldön szülte meg a hetesikreit, a méhlepény még ki sem jött, már ment vissza kapálni, neki nem volt olyan jó dolga, mint a mai fiataloknak, akik nagy unalmukban inkább bevágják a gyereket a tv elé, csak csendben legyen.

Amint zöld utat adtam a mesenézésre a fiamnak, mint gyöngytyúk arra a bizonyos takonyra ugrott rá a témára. Amikor csak odamegy hozzá a fiam, rendre rajtakapom őket a mesenézésen. Anyósom nagy büszkén dicsekedett vele, hogy, miután egy ház lévén, rendszeresen végighallgatta a veszekedéseinket, ami a mesenézést kísérte, neki soha nem veszekszik az unokája, ha vége a mesenézésnek.

#látodnekemmennyiveljobbanszótfogadmintneked

#példátvehetnélrólaméslehetnéljobbanya

Ez ment egy darabig, aztán elkezdtem észrevenni, hogy egyre több időt töltenek a gép előtt a Youtubeon mesevideókat nézve. Először volt egy 3 perces Józsi bácsi a tanyán. Aztán ehhez jött még egy 4 perces Süsü. Aztán egy 10 perces Magyar népmese. Szaporodni kezdtek azok az alkalmak, amikor már nem együtt nézték, hanem anyósom bevágta a gyereket a gépe elé, majd visszafeküdt(!) olvasni. Csak én érzem úgy, hogy nincs rendben, hogy míg más nagymamák epednek azért, hogy találkozhassanak az unokájukkal és együtt lehessenek, adott esetben azért, mert egymástól több száz vagy ezer kilométerre laknak, az én anyósom meg, hogy olvashasson becsapja az unokáját a gép elé, hogy csendben legyen?

Aztán egyszer rájuk bíztuk a gyerekeket. Felhívtak, hogy mesét akar nézni. Mondtam, hogy oké, de figyeljenek rá, hogy úgy nézzék, ahogy mi is szoktuk, tehát nem végignézni az egészet, hanem egy megbeszélt résznél kikapcsolni. Jaj, ne vicceljek már, biztos nem fog annyit egy helyben ülni. De, mondom én, ha rajta múlik, végignézi, ők a felnőttek, felügyeljék a gyereket. De persze már ennél a beszélgetésnél tudtam, hogy nem lehet bennük bízni. Hazaérve rákérdeztem, anyósom szemrebbenés nélkül hazudott, hogy a gyerek félúton elunta a mesét és kiment hozzájuk. Apósom helyesbített: nem, ott felejtették a tévé előtt, végignézte.

De ott kezdett eldurranni az agyam, amikor lemenvén a boltba vásárolni, a gyerek ül a gép előtt, majd, mikor 45 perccel később hazaérek, még mindig. Rákérdezek. Végig mesét nézett? Csípőből jön a hazugság: dehogy. És belenézek a szemébe, és látom, hogy hazudik. Ugyanaznap vacsora előtt egyszer csak kérdezés nélkül találom őket a gép előtt, ismét mesenézés. Puffogok, hogy ott a vacsora az asztalon, miért most kell ezt? Erre anyósom először leszidja a gyereket, hogy miért mondta azt, hogy megkérdezte tőlem, aztán jön hozzám mosolyogva, hogy az én fiam azt mondta, hogy engedélyt kapott. Tudom, hogy a fiam soha nem mond ilyet, ránézek anyósomra, ugyanaz az arckifejezés, szemérmetlenül hazudik, ráfogva az unokájára. Vacsora után mondom a gyereknek, amikor hisztizik a meséért: volt mese reggel, aztán délután, aztán mikor lementem a boltba, aztán mielőtt leültél vacsorázni. Vacsora után nincs. Anyósom mindeközben mellettem áll, végighallgatja. Hátramegyek, mire visszajövök, a gyerek ül a gép előtt.

Kifakadtam, erre anyósom tágra nyílt mártírszemekkel néz rám, hogy dehát ők abban egyeztek meg, hogy, ha szépen megeszi a vacsoráját, nézhet mesét, most miért nem engedem? Gyerek mindeközben szintén mereszti rám a szomorú szemeket. Mit tehettem volna? Büntessem a gyereket az anyósom miatt? Baromi könnyű úgy rávenni a gyereket bármire, ha te vagy a jófej, aki soha nem mond nemet a mesenézésre.

Hol van az a nagymama, aki süteményt süt az unokájának/val? Aki mesét olvas neki? Aki megtanítja azokra, amiket én nem tudok?

Ehelyett küzdhetek azzal, hogy a nagymama ne bámultasson túl sok mesét az unokájával. Vicc.

Küzd más is ezzel? Vagy egyedi a gondom?

egy anyuka

A gyerek és a tévénézés témában itt írtunk még:

Az én gyerekem nem nézhet rajzfilmet iskolás koráig!

Hogy néz tévét a felnőtt, ha a gyereknek tilos?