Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Fél kezemmel a babát tartva próbálom tanítani a gyerekeimet

33. hét Március 31. Kornél ma elkezdett kúszni. Egyelőre még kicsit féloldalasan, a bal kezére támaszkodva, de határozottan rakja előre a kezét és tolja magát a...
A bejegyzés folytatódik
 

Beleőrülök, hogy megint be vagyunk zárva egy hónapra

32. hét Régen írtam már róla, milyen rend szerint telnek a napjaink Kornéllal, úgyhogy most sort kerítek rá. Hiszen már hét hónapos is elmúlt, én pedig utoljára...
A bejegyzés folytatódik
 

Balul sikerült a névnap

31. hét Csak kapkodom a fejem, milyen hihetetlen mértékben fejlődik az én kis manókám. Mindenben egyre ügyesebb és egyre önállóbb. Például váltott kézzel tudja...
A bejegyzés folytatódik
 

„Én örülnék neki, ha az öcsi meghalna”

29. hét Március 4. Kornél elkezdte bejárni a lakást. Kifigyeltem, hogy közlekedik: mivel mászni még nem tud, a helyváltoztatást gurulással oldja meg. Módszere, hogy...
A bejegyzés folytatódik
 

Kornél folyton lehányja a szőnyeget

Jön a tavasz! Pontosabban már itt is van, csak olyan hirtelen érkezett meg, hogy még megszokni sem volt időm... Egyszer csak sunyiban bekúszott az éj leple alatt a városba,...
A bejegyzés folytatódik
 

Mindenkit lefáraszt a hisztijével a fiam

26. hét Miután sikerült beadatni a rohanvást megszerzett oltást a babának, a nap többi részét már többé-kevésbé nyugiban, otthon töltöttük. Másnap délután...
A bejegyzés folytatódik
 

Sokkot kapott a kisfiam a vérvételen

22. hét Szörnyű, hogy repül az idő! Hiába, hogy Kornél még csak öt hónapos múlt, már látványosan és végleg maga mögött hagyta a kisbabás korszakot…...
A bejegyzés folytatódik
 

A gyerek a saját szobájában sírt, én meg az enyémben

Miután az osteo-nál tett vizitünk utáni első éjszakát a gyerek egy hang nélkül végigaludta, másnap mindenki jókedvűen ébredt. Neki kellett látni a lakás gatyába...
A bejegyzés folytatódik
 

Idegösszeroppanást kaptam: az eladó mégsem akarja eladni a lefoglalt házat

Ez a poszt most a megszokottnál (főleg a tőlem megszokottnál) jóval rövidebb lesz. Pár napig még abban sem voltam biztos, hogy lesz-e erőm és motivációm leülni írni… Pénteken...
A bejegyzés folytatódik
 

Anyuka, ne rohangáljon a gyerek ágyához minden nyekkenésre!

Miután véget értek az ünnepek, nekiláttunk a rendrakásnak. Katasztrofális állapotok uralkodtak az egész lakásban... A fiúkat szerencsére lefoglalta a karácsonyra kapott...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (36)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)