Olyan szép ez az október végi időjárás. Kék az ég, sárgulnak/barnulnak a növények, itt-ott néha egy kis köd és az ősz illata a levegőben. Anyával temetőkörútra indultunk. Először Szabó mamáéknál voltunk. Emlékszem, mikor még Apa élt, és intézték a sírhelyet, és ahogy mondta, hogy itt az út mellett, a szép nagy gesztenyefa alatt, itt lesz a helyük.

Nagypapát nem ismertem, Apa se igazán, mert nagyon fiatalon elment. Tizenévesek lehettünk, mikor Mama követte őt. Ahányszor mentünk hozzájuk a temetőbe, versenyeztünk, hogy ki tud több gesztenyét szedni a fa alól. Utána feldíszítettük vele a sírt, majd egy szép keresztet is raktunk ki belőle.

Most csak mi vagyunk ketten, Anyával. A gyerekek, ha itt lennének, tuti, hogy ők is gyűjtenék a gesztenyét… Gyönyörű idő van! Szedegetem a sírra lehullott leveleket, Anya a gyertyákat rendezgeti, és van idő megállni, jó mély levegőket venni… és jönnek az emlékek.

Mikor kiskoromban a Mama ölébe bújtam és cirógatta a hátam, de szerettem! Amikor rosszak voltunk tesómmal és hangosan ránk szólt, hogy most már aztán tessék befejezni! Ahogy együtt voltunk ünnepekkor és halkan, fejcsóválva mondogatta, hogy jaj, gyerekek, nem kellett volna!

Felnézek, látom, Anya végzett, elmondunk egy imát és indulunk tovább. Vidékre megyünk, anyukám szüleihez. Egy dombtetőn van a temető. Az egész falura rálátni innen. A nagyszüleim, nagybátyám és még pár rokon, akihez jöttünk. Anya nagyon ügyel a legkisebb részletekre is. Vidék… Mit szólnak majd mások…? Nem mindegy, hogy hány szál a krizantém, hogy áll a vázában, kicsi vagy nagy gyertyát gyújtunk, pirosat vagy fehéret…. Ezt sose fogom megérteni, hogy mit miért csinál…

Ahogy gyújtom a gyertyákat Papáék sírjánál, mosolygok az orrom alatt. Ha a Papa még élne, mekkora cimbik lennének Petyával! Néha Petya grimaszaiban is őt látom. Papa szeme állásából már lejött, hogy valami csibészségre készül. Szerette összeugrasztani a körülötte lévőket, majd hátra dőlve, elégedetten vigyorgott rajta. Szerintem jó pár rosszaságra meg tudta volna még tanítani Petyát (vagy ő a Papát…?). A Mama meg csak mondta volna, hogy mit csinálsz, te bolond vénember azzal a gyerekkel?!

Mindennel végeztünk, mindenkinél voltunk, minden gyertya ég…

Apa! Hozzád majd vasárnap megyek. Nem mintha nem lennénk ott nálad vasárnaponként Annával és Ádámmal, a mise után. Gyertyát gyújtunk, imádkozunk, de persze megy az egymás piszkálása is rendesen. Ilyenkor szoktam mondani, bárcsak kinyújtanád a kezed és rendet tennél köztük….

Anna sokszor készül egy kis aprósággal, hogy azt neked viszi. Anya mondta is a múltkor, hogy lassan már semmit se lehet a kisvázába beletenni… Amikor eljövünk, megsimogatja a névtáblát, rajzol egy kis keresztet az ujjával és ad egy puszit rá! Majd közli

„Szia, papa, jövő héten találkozunk!”

Pankuci

Gyász...

Miért haltál meg, Apu?

Örökké bánni fogom, hogy nem ölelhettem meg halott kisfiamat

Engedd a gyermekedet is gyászolni!

A papát elvitték az angyalok

Megígértem a kórházi ágyadnál, hogy rendben lesz minden

Miért nem beszélünk végre a halálról?