Hey, bébi, emlékszel erre a nyárra? Én emlékszem. Negyven fok, pőreség, part, fánkos fickó. Ültünk a parton, mellettem feküdtél a törölközőn, bámultuk a kölköket, ahogy szörföznek a hullámokban. Akkor először voltunk ott együtt, és tudod, azóta többször visszamentünk. Talán három éve lehetett, éppen utána, azután, hogy itt maradtunk, te pedig nem, hogy fogtuk a vizesflaskát, mindenki dobált bele kavicsot, amolyan időkapszula, mindenki kavicsával. Elástuk egy magunk vájta mély gödörbe, bele a homokba, embernyi mélységbe. Emlékbe, tőlünk, nekünk. Azóta kétszer voltunk ott, ugyanazon a parton, ugyanúgy negyven fok, pőreség, fánkos fickó. De már csak én figyelem a kölköket, ahogy szörföznek, ahogy aranyra barnult bőrrel, kiszőkült hajjal nyargalnak a vízben. A vizesflaska azóta is a méteres üregben dekkol, nyáron láttuk, hogy parti bár épült rá, napozóágyakkal, napernyőkkel. Belepi az idő, bébi.
Azóta egyedül figyelem a kölköket, mind az ötöt. Figyelem őket, mert ezt ígértem, kimondatlanul is, akkor, ott, előtte egy nappal. Ott ültél a kórházi ágyon, kétségeid voltak, ráncot húzott az aggodalom a két szemed közé, hogy akkor most hogy lesz. Azt hiszem, akkor már tudtad. És én megígértem neked, csendben, hogy rendben lesz minden. És másnap már nem volt rendben semmi. Kivetkőzött magából az egész, amikor ültem a megbeszélésen, és jött a telefon, hogy vége, nincs tovább. Ott, akkor megállt az idő, kitágult valami óriási burokká, és ott ültem egyedül benne, a kellős közepén, és próbáltam lélegezni. Ellepett a levegő, mégsem jutott el a sejtjeimig, az agyam leblokkolt, és nem tudott gondolkodni. A zsigereim lebénultak, nem tudtam megmozdulni, nem éreztem semmit, tökéletes nihil. Érzelmi vákuum. Zéró életjel. Csak ültem ott, és vártam, hogy történjen valami, hogy sikítson a szám, vagy bőgjön a szemem, robbanjon ki belőlem valami fájás, szakadjak apró darabokra, lepjen el az őrület, őrület. De nem történt semmi, teljes bénulás, jó ideig. Akkor újra áramolni kezdett belém a létezés, előre eltervezett pályákon hömpölygött belém vissza az élet, jöttek a gondolatok, hogy felállni, felöltözni, tenni, amit kell, ételt rakni az asztalra, cipőt bekötni kölöknek, fogat mosni, felébredni reggel.
Be kell valljam, nem minden nap gondolok már rád. De valahogy mégis ott vagy minden nap. Ahogy hordoznak téged a kölkök a zsigereikben, ahogy mozdulnak, ahogy ejtik a szavakat. Ahogy Viki biggyeszti a száját, ahogy Krisz megáll egy pillanatra gondolkodni, mind belőled jön. Kétségeim vannak, hogy jól csinálom-e. Hogy jól döntök-e. Hogy te hogyan csinálnád. Valószínűleg egészen másként. Valószínűleg más emberek lennének, más szokásokkal, máshogy formálnák a betűket, még jobban rajzolnának, más színű cipőt húznának, más ételeket szeretnének. Mást szívnának magukba a világból. Csak remélem, hogy az alapdolgok megragadtak bennük, amiket akkor régen, kicsi korukban beléjük plántáltál, és abból hozzá tudnak tenni ahhoz, amit én tudok adni nekik. Olyankor emlékezem a régre, amikor napokat lógattuk együtt a lábunk a stégről, amikor ott ücsörögtünk gömbölyűre összehúzva magunkat a homokozó szélén, és próbálok emlékezni, miket mondtál. Hogy mik voltak a terveid velük. És próbálom beépíteni a napjainkba, hogy megmaradjon. Én akkor, három és fél éve tovább növesztettem anya-karmaimat, hogy vigyázzak rájuk is. Bármikor, bárhogy, bárki és bármi ellen.
Emlékszem, amikor fiúk alig pár hónaposak voltak, négykézláb csúsztak-másztak fel alá, a harisnyájuk túllógott a lábujjaikon egy arasznyira, és mi csak figyeltük őket, közben simogattuk a hasunkat, amiben akkor már ott cseperedtek a leányok, készültek a világra. Emlékszem, ahogy hirtelen összerándultál, és a hasadra tetted a tenyerem, Viki épp csuklott odabenn. Emlékszem, mindketten irtó fáradtan terültünk el a kanapén, körülöttünk dupló, gumikacsa, cumik, káosz. És a káoszban mégis rend volt, idebenn rend. Rend és nyugalom. Csak remélem, hogy neked most is nyugalom van. Hey, bébi, én tartom a frontot idelenn, te csak figyelj ránk néha, odafentről.
Mona
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
