36. hét
Megkezdtük a 37. hetet, és én most kezdem azt érezni, hogy meguntam a terhességet... Szép volt, jó volt, imádtam minden percét, de most már szeretnék a végére érni, a kezemben tartani a kisfiamat, és megkezdeni a közös életünket. Persze ezt a három hetet féllábon is kibírom, de most jutottam el oda, hogy már tényleg várom a végét!
Kedden volt az első házassági évfordulónk a férjemmel. Azon a csodás napon, egy éve még nem is sejtettük, hogy végül csak néhány hónap jut nekünk igazán kettesben a házasévekből, és ennyire hamar bekopogtat a kisbabánk, de nála szebb első évfordulós ajándékot nem is kaphatnánk! Még úgy is ezt mondom, hogy a pocakom azért kissé leszűkítette az ünneplési lehetőségeinket. Tavaly megfogadtuk, hogy minden házassági évfordulónkon elutazunk majd valahova kettesben, illetve én arról álmodtam, hogy az esküvői vacsorán viselt ruhámat veszem fel ezeken az estéken. Ebből rögtön az első évben buktuk mindkettőt, de azért egy finom vacsorával megemlékeztünk az évfordulóról, ami tökéletes volt úgy is, hogy csak egy pezsgőspohár lendült koccintáskor a magasba... Jövőre bepótolunk mindent!
A héten öltött olyan méreteket a pocakom, hogy gyakorlatilag már szinte senki nem hagyja szó nélkül a létezését, aki lát minket, legyen szó pénztárosról, taxi sofőrről, piaci kofáról, ismerősről, vagy ismeretlenről. Érkeznek a kérdések és én készséggel válaszoltam is mindre, míg rá nem jöttem, hogy talán jobb, ha csendben maradok, ugyanis „vállalhatatlanul problémamentes” volt eddig a terhességem. Történt ugyanis, hogy egy teljesen ismeretlen bolti eladó feltette a szokásos kérdést, miszerint:
- Hány hét van még hátra?
- Talán még három – válaszoltam.
- Oh, ilyenkor már majd leszakad a derék, fájnak a lábak, minden, sőt még a levegővétel is szörnyen nehéz... – kezdett sajnálkozni.
- Egyelőre nem érzem egyiket sem, eddig igazán szerencsés terhesség...
- Az elején sem volt hányás, rosszullét, miegyéb?
Ezen a ponton éreztem, hogy talán jobban járnék, ha kissé kiszínezném a valóságot, és elkezdenék hatalmas rosszullétekről panaszkodni... de végül az igazság mellett döntöttem és közöltem vele, hogy őszintén szólva egyszer sem hánytam, vagy émelyegtem az elején sem, bár igaz, kissé fáradékonyabb voltam...
- Jaj, hát akkor vigyázzon, mert ilyen „könnyű” terhesség után „nehéz” babák szoktak születni, majd biztos hasfájós, vagy rosszalvó lesz, a fiúk amúgy is mindig hasfájósok...
Végül mivel hirtelen jobb nem jutott eszembe, csak annyit válaszoltam, hogy ha így is lesz, majd megoldjuk azt is... Aztán távoztam, viszont magamban még hosszan mosolyogtam ezen a kis párbeszéden. Tanulság: ideje néhány – kívülről nem látható, de kellőképpen kellemetlen – terhességi tünetet gyűjtenem az utolsó hetekre, hogy hitelesen tudjak panaszkodni... Gondoltam esetleg az aranyérre, mint bármikor bevethető instant panaszforrásra, ugyanis több „nehéz baba lesz” ráolvasást nem igazán szeretnék kapni...
Amúgy két olyan terhességi eszköz van, ami rengeteget segít és sokat ad hozzá, hogy kényelmesebb legyen a várandósságom. Az egyik a szoptatóspárna, amiről korábban már ódákat zengtem, és továbbra is minden éjjel használom. A másik pedig a gumis pocaktartó „öv”. Mióta megvettem minden nap rajtam van, sokkal kényelmesebb vele a járás, újra gyorsabban tudok haladni, és nincs olyan érzésem nap végére, hogy leszakad a pocakom.
Hétvégén részt vettünk az utolsó „kötelező programon”, amit még szülés előtt beterveztem magunknak, és elvégeztük a kórházunk által szervezett baba elsősegély tanfolyamot. Szombat reggel 9-re érkeztünk és szerencsére csak ezután tudtuk meg, hogy a program délután 3-ig fog tartani! Azt gondoltam két, maximum három óra alatt végzünk majd, és folytathatjuk a hétvégénket, ehhez képest egy közel 6 órás intenzív, mindenre kiterjedő oktatáson vettünk részt. Nem mondom, hogy nem volt kemény egy kényelmetlen széken, figyelmesen végigülni az egészet, mindössze két rövid szünettel, de az biztos, hogy rengeteg hasznos információ hangzott el.
Remélem, sosem lesz szükségünk a hallottak alkalmazására, de ha mégis, akkor már közel sem leszek annyira elveszve, mint enélkül lettem volna. Úgyhogy örülök, hogy elmentünk, de ha tudtam volna, hogy ilyen sok időt vesz igénybe, akkor biztosan a terhesség korábbi hónapjaira időzítem. Azzal nyugtatom magam, hogy a férjem agyát nem tompította még a várandósság, és ő megjegyzett mindent, amúgy is sokkal jobban reagál stresszhelyzetekben nálam, úgyhogy szívesen adom majd át a stafétát, ha be kell kötnünk egy vérző kis térdecskét például...
Csütörtökön ismét ctg-n volt jelenésünk, illetve ha már ott voltunk, akkor végre aláírtuk a szerződést is a kórházzal, amit azért kellett eddig halogatnunk, mert csak megkezdett 36. terhességi hét után szerződik az intézmény, koraszülött ellátás ugyanis nincs. Egyre inkább úgy néz ki, hogy marad a kiválasztott napunk, és a kisfiam ugyanazon a napon fog születni, mint én, mindössze 29 év és 5 hónap eltéréssel. Most már csak a babakocsinak és a néhány kimaradt, de már megrendelt tételnek kellene megjönnie addigra. Jó lenne, ha nem az utolsó pillanatban érkeznének, és lenne időm még egy kicsit gyakorolni a szét-össze-szereléseket. Nagyon fogynak a napjaink...
Zea
A terhesnapló előző részei itt olvashatók:
Egyszerre váltottam ki a vetéléscseppet és a terhesvitamint
Genetikai teszten derült ki a baba neme
Megrendeltük a császármetszést
20. hét: Nem lesz kész a házunk a terhesség végére
21. hét: Fekete foltokat láttak a babám fején az ultrahangon
22. hét: Várandósan sem mondok le a mozgásról
23. hét: Álmodozó halak vagy faltörő kos legyen a babám?
24. hét: A babavárás még nagyobb lehúzás, mint az esküvőszervezés
25. hét: Igazam lett: baj van a cukrommal
26. hét: Számolom a szénhidrátokat
27. hét: A terhesség legrettegettebb kérdése
28. hét: Beszippantott a kismamadivat
29. hét: Hetekkel a szülés előtt kell orvost váltanom?
30. hét: Nem bírtam ellenállni a kürtős kalácsnak. Megszívtam...
31. hét: Két órát vártunk az orvosra a magánrendelésen
32. hét: Bepánikoltam a talpmasszázson
33. hét: Ez legyen az első dolog, amit megveszel terhesen
34. hét: Nem lesz gipszpocakom és babamérlegem sem!
35. hét: Babaváró bulival leptek meg
36. hét: Ötszáz kilométerre utaztam 35 hetes terhesen
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
