A múlt heti naplómat ott fejeztem be, hogy éppen megérkeztünk Rómába, ahol egy kis munka után, pénteken megkezdtük a város felfedezését. Évekkel ezelőtt már mindketten jártunk a városban, így szerencsére nem volt rajtunk a nyomás, hogy minden látnivalót, kötelező jelleggel bele kell sűríteni a programba... Mert azért lássuk be, Róma esetében, három napban ez nem lett volna egyszerű mutatvány. Viszont így is, hogy csak a főbb épületeket, látnivalókat néztük meg, és valóban volt időnk élvezni a várost, megpihenni a spanyol lépcsőn, vagy leülni egy-egy kávéra és frissítőre, azért a napi 7-8 kilométer gyaloglás minden nap megvolt. Szerencsére egész jól bírtam a kiképzést és csak esténként éreztem azt, hogy kész vége, nincs kedvem megkeresni a legjobb értékeléssel bíró éttermet a hangulatos vacsorához, ami tényleg már csak 400 méter sétára van tőlünk, jó lesz nekem egy szendvics is a legközelebbi közértben.

Az előrejelzések ellenére az időjárás is szerencsésen alakult, csak az utolsó napra romlott el, akkor viszont nagyon. Olyan egész napos esőzés zúdult a városra, hogy azonnal újra kellett terveznünk az aznapi programot, és végül egy reptérhez közeli, olasz outlet faluban kötöttünk ki, ahol megvásároltuk a fiunk első kis ruháit. Nagyon cuki dolgokat sikerült venni, nem bírtunk betelni az üzletek kínálatával, és a férjemet sem láttam még soha ilyen lelkesnek vásárlás közben. Mindenki azzal riogat, hogy az első ruhákat olyan gyorsan fogja kinőni a baba, hogy időnk sem lesz ráadni, úgyhogy volt, hogy ami nagyon tetszett, abból két méretet vettünk, így talán lesz esélyem látni is majd rajta ezeket a cukiságokat.

A tűréshatárom és energiaszintem végét csak estére értem el, amikor is kiderült, hogy a gépünk másfél órás késéssel, csak éjfél után fog elindulni, mindez ráadásul pont az óraátállítás napján történt, úgyhogy biológiailag még egy órával későbbinek éreztem az indulást. Így a hajnali hazaérkezés után hétfő reggel megkezdeni a munkát feltért egy kisebb kínzással, de az elmúlt napokban az a gondolat tartott életben, hogy majd a hosszú hétvégén lesz időm kipihenni és utolérni magam.

A kissé kómás hétfői napra esett a 20. heti genetikai ultrahangunk is, ahol a doktor úr ismét mindent alaposan végigmért, és legnagyobb örömünkre mindent rendben talált. Sőt egy fennálló kételyünket is szerencsésen eloszlatta, ugyanis a két héttel ezelőtti babamozin, ahová csak pusztán kíváncsiságból mentünk el, a szonográfus hölgy jelezte, hogy pici fekete foltokat lát a baba fején. Szakszerűbben leírva ezek a foltok, 1-2 milliméter átmérőjű, folyadékkal teli kis üregek a chorois plexusban, mely állítólag elég gyakori fejlődés közbeni állapot, aggodalomra semmi ok, később fel fog szívódni és eltűnik majd az ultrahang képről. Természetesen én ebből az egészből csak azt hallottam meg, hogy van valami, aminek nem olyannak kellene lennie, de majd valószínűleg elmúlik...

Hívtam az orvosomat, aki szintén megnyugtatott, hogy ne foglalkozzak ezzel, ez minden babánál előfordul az agy fejlődése közben, csak van, aki pont azokban a napokban megy ultrahangra, amikor ez éppen látszik, valakinél pedig már fel is szívódott és észre sem veszik. Azért nagyon vártam hétfőn, hogy a doktor úr ránézzen ezekre a kis foltokra, de szerencsére már nem is látta őket, tehát annak rendje és módja szerint, ahogy azt ígérték is, felszívódtak. Úgyhogy együtt megállapítottuk, hogy ezen is felesleges volt akár egy percet is stresszelni, és ha én nem kíváncsiskodom a túl korai babamozival, akkor nem is észleltük volna ezt a pillanatnyi állapotot és megkíméltük volna magunkat a felesleges aggodalomtól...

A következő vizsgálatunk a magzati szív ultrahang lesz jövő héten, ami szintén csak javasolt vizsgálat, de az orvosunk azt mondta, hogy ő is elvégeztette mindhárom gyerekénél, és ezzel meg is győzött minket arról, hogy jobb a tudatos biztonság és így mi is élünk ennek a vizsgálatnak a lehetőségével. Közben a család persze mosolyog a sok ultrahangunkon, hisz „mi is felnőttünk ezek nélkül is valahogy...”, de én mégis úgy érzem, hogy ha már ilyen szinten tart az orvostudomány és lehetőségünk van ezeket a vizsgálatokat elvégeztetni, akkor miért ne tegyünk. Nem utolsó sorban pedig, mindig öröm látni a babát és megbizonyosodni afelől, hogy minden rendben van vele és jól érzi magát odabent.

A következő négy nap teljes mértékben a pihenés jegyében fog telni, maximum egy kis tornával szakítom ki magam a „zen” állapotból, mert azt kissé hanyagoltam az elmúlt héten, de úgy érzem, most igazán ránk fér ez a kis őszi feltöltődés mielőtt elindul a novemberi hajtás...

Zea

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre váltottam ki a vetélést segítő cseppet és a terhesvitamint

Genetikai teszten derült ki a baba neme

Megrendeltük a császármetszést

Nem lesz kész a házunk a terhesség végére

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>