16. hét

Sziasztok! A nyilvános naplóírásra leginkább az motivál, hogy egészen a 13. hétig titokban kellett tartanom a várandósságom. Csak a férjem és én tudtunk róla. Most végre szeretném „világgá kürtölni” ezt a csodás várakozási időszakot.

Az előzményekről: idén tavasszal házasodtunk össze, és alapvetően nem volt tervben a gyermekvállalás a házasság első évében. Nem is igazán amiatt, mert ne érezném késznek rá magam a lassan 29 évemmel, vagy mert szerettünk volna még egy kis időt kettesben tölteni, hiszen öt év együttélés után házasodtunk, egyszerűen csak féltem belevágni valami teljesen újba és ismeretlenbe.

De ember tervez, Isten végez – szokták mondani, és esetünkben ez igaz is lett, mert július közepén már egy pozitív teszttel a kezünkben álltunk a férjemmel egymással szemben. A kezdeti néhány perc sokk után természetesen izgatottan hívtam a legközelebbi nőgyógyászati rendelőt, és pont egy héttel a késett menstruáció utáni napra már időpontot is foglaltam az első szabad doktornőhöz.

A vizsgálat egy pénteki napra esett, és az addig eltelt két-három napban már azt tervezgettük, hogy hogyan fogjuk megosztani a családunkkal a hírt, ugyanis pont a vizsgálat után, szombaton indultunk egy közös nyári vakációra az egész családdal, így adta magát a helyzet, hogy ott és akkor osszuk meg mindenkivel az örömhírt.

Viszont a pénteki vizsgálatról teljesen összezavarodva távoztunk, a doktornő ugyanis közölte, hogy szerinte ez egy „vetélésgyanús terhesség” és lát ugyan valamit, de végül a papíromra az „élő embrióra utaló jel nem látható” ítélet került. Azért, mint mondta a vetélés esetén használandó méhösszehúzó cseppek mellé, amit felírt, váltsam ki a patikában a terhesvitamint is, mert „abból baj nem lehet”... Leforrázva távoztunk a rendelőből és elég furcsán néztek ránk a patikában is, amikor egyszerre vásároltam meg a felírt gyógyszert vetélés esetére és a vitamint.

Ezután természetesen totális újratervezés és teljes hírzárlat következett és értelemszerűen a családi vakáció sem telt teljes mértékben a tervezett hangulatban, hiszen minden nap a vérzés megjelenését „vártam”, ahogyan a doktornő felvázolta a következő eseményeket.

Viszont szerencsére az egyhetes nyaralás végére sem érkezett semmi vetélésre utaló jel, és ugyan terhességi tünetem sem volt egy sem, de ahogy ismét hazaértünk, már az első nap siettünk is a doktornőhöz, aki az ultrahang után közölte, hogy most már mindent rendben lát, úgy, ahogy annak lennie kell és „ezért is jó babonából a lehetséges rosszra felkészülni, mert akkor általában minden jól alakul”. Ezzel az életbölcsességgel a zsebünkben és most már egy valóban POZITÍV terhességi lelettel indult meg a várandósságom 7. hete.

Ezután már csak óvatosan örültünk, és eldöntöttük, hogy a 12. heti genetika teszt eredményéig megtartjuk magunknak a titkunkat, és ha ott mindent rendben találnak, ráérünk akkor közölni a családdal az örömhírt.

Ezután teljesen problémamentes hetek következtek, elkerült a hányinger és egyetlen rosszullétem sem volt, úgy látszik a kicsit nehézkes indulás után nyugodt heteket kaptam. Az egyetlen terhességi tünetem a mellfeszülés, mellnövekedés volt.

A 13. héten elérkezett a várva várt kombinált teszt elvégzésének időpontja, ahol szerencsére mindent rendben találtak. Persze a kezdeti indulási nehézség nem hagyott nyugodni, ezért viszonylag könnyen rá tudtak beszélni a teszt elvégeztetésére is. Néhány nappal később ennek az eredményéből tudtuk meg a kisbabánk nemét.

Ezután végre elmondhattuk a legszűkebb családunknak a féltve őrzött, titkunkat és végre elrakhattam az addig takaróként használt bő szabású ruháimat is.

Jelenleg a 16. hétben járunk és mostmár kicsit fellélegezve számoljuk a napokat.

Zea

Másik terhesnaplónkat itt olvashatod:

Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Történetem egyik érdekessége, hogy húgommal egyszerre vagyunk kismamák, tíz nap van köztünk körülbelül.

Tovább>>>