17. hét
Őszintén szólva soha nem voltam az a „gyermek nélkül az életemet elképzelni nem tudó” vagy „főleg az anyaságban kiteljesedni akaró” nő, talán ezért is ért kissé váratlanul és felkészületlenül a tény, hogy a kisbabánk ilyen hamar és számunkra hirtelen kopogtatott... Viszont egyvalamit mindig sziklaszilárdan képzeltem kislánykorom óta: ha nekem kisbabám lesz, az biztosan, csakis mindenképpen kislány lehet. Egyetlen húgom van, alapvetően lányos család vagyunk, talán ezért is gondolkodtam én is mindig egy csuparózsaszín, tündéri kislányban.
Mindig... egészen addig a napig, míg a pozitív tesztemmel ki nem derült, hogy kisbabát várok. Onnantól, mintha valami átkapcsolt volna a fejemben, csakis fiúra tudtam gondolni. Fiút éreztem, fiúban gondolkodtam, a férjemmel is megbeszéltük, hogy természetesen a legfontosabb, hogy egészséges legyen, de ő is valahogy inkább fiút képzel a családunkba. Ezt olyan gyakran mondogattuk, hogy már-már biztosak voltunk benne, hogy Murphy-törvényei szerint mégis kislányunk lesz.
Nagyon izgatottan vártuk a 13. heti kombinált tesztet, ahol – előzetes kutatásaim szerint – ideális esetben az orvos már „tippelhet” a várható nemmel kapcsolatban, ultrahangkép alapján. A teszt napjának reggelén, ahogy megérkeztünk a diagnosztikai központba, felvilágosítást kaptunk a kombinált teszt mellett elérhető másik teszttel kapcsolatban is. Eleinte a koromból fakadóan eszembe sem jutott a másik teszt elvégeztetésének lehetősége, illetve a védőnőm is feleslegesnek ítélte, de aztán a statisztikák és számadatok pontos felvázolása után, mégis úgy döntöttünk ott helyben, hogy levetetem a szükséges vért a másik teszthez is. Így innentől már kicsit kevésbé izgatott az orvosom tippje a baba nemével kapcsolatban, hiszen tudtam, hogy néhány napon belül úgyis 100 százalékos eredményt kapunk a teszt által. Azért egy nagyon óvatos „60 százalék fiúnak látszik” tippet kaptunk az ultrahangon, többszörösen hozzátéve, hogy természetesen ez csak 10 százalékkal több, mint az alapvető 50 százalék fiú – 50 százalék lány lehetősége.
Egy héten belül ígértek visszahívást a központból, amit természetesen tűkön ülve vártunk, legfőképpen a genetikai eredmények miatt, de másodsorban azért is, mert már nagyon szerettünk volna végre megtudni, hogy beigazolódik-e a megérzésem és valóban kisfiút várunk, vagy esetleg folytatjuk a családi hagyományt, és kezdhetem begyűjteni az édesebbnél édesebb kislány holmikat.
Az egy hét végül kicsit elhúzódott, mert sajnos nem tudtak az első vérmintából minden DNS szűrést megfelelően elvégezni, így fel kellett használni a – korábban pont erre az esetre szánt – második vérmintát is, ezért csak 11 nap után kaptuk a telefonhívást a központból. Épp egy külföldi szakmai kiállításon voltunk a férjemmel, amikor csörgött a telefonom, és a budapesti körzetszámból ítélve már eleve remegő hangon vettem fel a hívást, hiszen a terhességem indulásának ismeretében nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen. A doktornő először ismertette a teszt által vizsgált magzati kromoszóma-rendellenességek esélyét, szerencsére mindent rendben találtak. Majd megkérdezte, hogy elmondhatja-e a baba nemét. A válaszom elég határozott igen lehetett, mert azonnal ki is mondta: FIÚ. A kisbabánk, ahogy azt korábban már az első pillanattól éreztem, kisfiú.
Jelenleg a 17. hét végén járunk és továbbra is szinte tünetmentes a várandósságom. A 12 hét után végre újra elkezdhettem a sportot, persze csak kifejezetten kismamáknak szánt edzésterv szerint edzem, de egyelőre nagyon jólesik minden mozgás. A múlt hétvégét vidéken töltöttük, szó szerint feltöltődtünk az utolsó őszi napsugarakban, és itt készült a csatolt pocakfotóm is. Sajnos, ha ruhában vagyok, és nem tolom ki kissé a hasam, vagy nem teszem rá a kezem „babát várok” pozícióban, még mindig adott a kérdés, hogy most akkor „várandós, vagy csak jól bereggelizett”. Viszont, legalább a ruháim nagy részét még tudom hordani... Azért nagyon várom, hogy most már egyértelműen várandósnak érezhessem magam kívül-belül. A „belül” rész is szépen alakul, mert október 1-jén először éreztem a hasamban, hogy megmozdult a kisbabánk. Ahogy számítottam is rá, az érzés fantasztikus.
Zea
A terhesnapló előző része itt olvasható
Egyszerre váltottam ki a vetélést segítő cseppet és a terhesvitamint
Furcsán néztek ránk a patikában is, amikor egyszerre vásároltam meg a felírt gyógyszert vetélés esetére és a vitamint.
Tovább>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
