Az elmúlt egy-két hétben hatalmasat nőtt a pocakom, ahogy ezt a mellékelt kép is mutatja. Így nem kell messzire néznem, hogy nap mint nap emlékeztetve legyek arra, lassan ideje lenne elkezdeni a babakelengye beszerzését is szép sorjában... Ahogy korábban is írtam, sem a családunkban, sem a baráti körünkben nem született az elmúlt években kisbaba. Ez bizonyos előnyökkel is jár, ugyanis így elég sokan tűkön ülve várják a kisfiunk érkezését, és már most rengeteg alkalmi bébiszitteri felajánlást kaptunk – aztán persze tartson ki a lelkesedés március után is... Viszont sajnos hátránya is van, például az, hogy gyors fejszámításaink szerint nem fogunk kapni senkitől semmilyen kinőtt, vagy megunt babacuccot, kisruhát, felszerelést. Próbálom azzal vigasztalni magam, hogy így legalább hódolhatok a harmónia-mániámnak, mindenből egymáshoz illőt választhatok, minden szép új lesz, és pont olyan, amilyet szeretnénk. Viszont így sajnos kénytelenek vagyunk az első rugdalózótól kezdve a kis hajkeféig mindent megvásárolni.

Próbálok tudatos maradni, ezért a védőnőtől kapott babakelengye-lista kis átgondolásával és magunkra szabásával készítettem egy saját listát, és nagyon igyekszem majd a boltokban nem elcsábulni túl sok felesleges cukiságra. Emellett fontos, hogy nem impulzívan vásárolunk, hanem mindent jól körüljárva, a különböző boltok kínálatát átnézve és megismerve döntünk egy-egy vásárlandó tétel szükségessége felől.

Így különösen jól jött a múlt hét végén megrendezésre kerülő BabaMama Expó, ahol egyben láthattuk a kínálatot, kipróbálhattuk és megfogdoshattuk az előzetesen csak monitoron keresztül kiválasztott darabokat. Volt, ami a tapintásos módszer hatására sajnos elvérzett, mert közelről már egyáltalán nem olyan finom puha, minőségi, vagy részletekbe menően kidolgozott, mint a képeken volt. Viszont találkoztunk néhány számunkra új és ígéretes márkával, babaüzlettel is, amik felkerültek a listánkra. Különösen tetszenek a kisebb, manufakturális jelleggel gyártott holmikat kínáló vállalkozások, ahol az anyuka otthon babázás közben álmodta meg, vagy fejlesztette ki az ötletét, termékét, és így épített rá vállalkozást. Szerencsére ilyenek is szép számmal akadtak az expón a legnagyobb babaüzletek mellett. Tetszett, hogy volt néhány díjmentesen igénybe vehető szolgáltatás is a rendezvényen, például magzati szívhanghallgatás, vagy dietetikai tanácsadás is. És külön öröm volt egyszerre ennyi anyukával és kisbabával találkozni, valódi használat közben látni a babakocsikat és egyéb felszereléseket.

Alapvetően kezd körvonalazódni bennem a szükséges holmikról egy kép, és úgy tűnik, hogy a babakocsi kivételével – amiből sajnos sikerült egy itthon nem forgalmazott darabba beleszeretnem – minden nagyobb szükséges dolgot egyetlen üzletből, egyben fogunk tudni beszerezni. A bútorcsalád, amit választottunk, tartalmaz babaszekrényt, toldóelemmel pelenkázóvá bővíthető fiókos komódot és babaágyat is, mely az idő előrehaladtával gyerekággyá alakítható, így reményeink szerint nem csak egy-két évig tudjuk majd használni, és lehetőségünk lesz egy igazán harmonikus, minden elemében passzoló babaszoba kialakítására is. Alig várom, hogy egyben láthassam!

Sajnos, hogy a piszkos anyagiakól is szót ejtsek... Őszintén szólva úgy látom, hogy a babavárás még az esküvőszervezésnél is nagyobb lehúzás, pedig azt hittem, annál már nem lehet mélyebbre süllyedni a pénztárcában... Nyilvánvalóan az üzletek pontosan tudják és ki is használják azt, hogy egyfelől kezdő szülőkként tudatlanok vagyunk, másfelől pedig természetesen mindannyian a legjobbat szeretnénk a kisbabánknak. De azért az, hogy például beépített mérleggel és hőmérővel rendelkező hightech kádat ajánlanak az újdonsült kismamának, mint elengedhetetlen kellék a babázáshoz, szerintem már túlmegy ezen a határon. Nem könnyű józannak maradni, de úgy gondolom, hogy addig a legjobb, míg a babakocsi színválasztása a „legnagyobb probléma” a babavárás során, mert az azt jelenti, hogy a fontos dolgok rendben működnek, szépen haladnak és nem kell komolyabb gondokon izgulni.

Aztán pedig, ha elvesznék a babafészkek és az ágy feletti forgók színes világában, eszembe jutnak a nagymamám szavai, aki a múlt héten mesélte el nekem, hogy 59 évvel ezelőtt, amikor a nagybátyám született, néhány nappal a közeli nagyvárosba tervezett beszerzőkörút előtt érkezett, ezért egy újságpapírra írt listával a nagypapámra kellett bíznia a teljes babakelengye-beszerzést. Aki persze tökéletesen oldotta meg a feladatot (hogy is máshogy?), és olyan csodás babaplédet vett, amin a mai napig remekül lehet vasalni...

Hétfőn esedékes a következő ultrahang és a terheléses vércukorvizsgálat is, így végre újra láthatjuk a babát, és remélhetőleg megbizonyosodhatunk afelől, hogy továbbra is csak a babaruhák színárnyalatán kell izgulnunk.

Zea

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre váltottam ki a vetéléscseppet és a terhesvitamint
Genetikai teszten derült ki a baba neme
Megrendeltük a császármetszést
20. hét: Nem lesz kész a házunk a terhesség végére
21. hét: Fekete foltokat láttak a babám fején az ultrahangon
22. hét: Várandósan sem mondok le a mozgásról
23. hét: Álmodozó halak vagy faltörő kos legyen a babám?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>