34. hét

A várandós-applikáció szerint ez a hét lenne a legmegfelelőbb arra, hogy gipszbe öntsem a pocakom és megőrizzem az utókornak... Jól hangzik, de azt hiszem, ezt most kihagyom, bár biztos vicces lenne később magam elé téve a „szobrot” újraélni, hogy milyen volt ekkora pocakkal létezni. Hatalmasat nőttem az elmúlt napokban, minden egyes reggel izgalommal vegyes boldogsággal konstatálom a tükörben, hogy mekkora „terhet” cipelek. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy egyszer csak nyom nélkül (vagy maximum néhány csíkot hátrahagyva) eltűnik majd, pedig biztosan így lesz.

Az eleinte nehéz szívvel fogadott, kötelezően rám mért és megszenvedett diétámért mostanra hálás vagyok, mert a pocakomon kívül máshol nem igazán változom. Kíváncsiságból felpróbáltam egy régi szűkebb farmerom, és ugyan begombolni esélyem sincs, de feljött. Mondjuk leülni azt inkább nem próbáltam meg benne... De ami ennél jóval fontosabb, hogy továbbra is – a körülményekhez képest – energikusnak és egészségesnek érzem magam, eddig elkerült a rettegett vizesedés, hátfájás, lábdagadás és egyebek, néha feszül a pocakom, de még bírom a strapát, igaz, már többet alszom.

A fizikai képességeim csökkenése helyett, viccesen hangzik, de inkább szellemi téren érzek hanyatlást. A minap ugyanis épp bevásárlólistát írtam, és úgy 2-3 percig nem jutott eszembe a tusfürdő szó, pedig nagyon erősen koncentráltam... Végül egy flakon hátoldalán kellett elolvasnom, hogy mégis hogy hívják magyarul a zuhanyzáshoz használt folyékony szappan, mert így azért mégsem szerettem volna felírni a listámra. Legalább 2-3 másik alkalommal is előfordult már, hogy teljesen hétköznapi szavak nem jutnak az eszembe, de bízom benne, hogy a terhesség után szépen minden újra a helyére – a fejembe – kerül majd.

Számomra is hihetetlen, de a héten beszereztük a babakelengye-lista összes elemét a gyógyszertári és drogériai termékek kivételével. Megvan az utolsó textilpelenka és éjszakai fény is! Sosem voltam az a dolgokat utolsó pillanatra hagyó fajta, de azt én sem gondoltam volna, hogy az utolsó 5-6 hétben már hátradőlhetek. Jövő héten szállítják és szerelik a babaszoba bútorait, úgyhogy a fenti az utolsó kép, melyet az üres gyerekszobában készíthettem, reményeim szerint lassan megtelik tárgyakkal, és nem sokkal később pedig végre élettel ez a kisszoba.

Ezeket vedd meg, ha gyereked lesz

Közel ezer édesanya válaszai alapján állítottuk össze a Bezzeganya kelengyelistáját, melyből kiderül, milyen felszereléseket érdemes megvenniük azoknak, akiknek hamarosan megszületik a babájuk. A lista valós tapasztalatokon alapul, a mai édesanyák és babák igényeinek megfelelő. 

Tovább>>>

Két tétel volt, amin sokat gondolkodtam, hogy szükséges-e. Az egyik az elektromos orrszívó, a másik pedig a babamérleg. Mindkettő rajta volt ugyan a listán, mégis úgy éreztem, hogy miért kellene már most arra készülnünk, hogy majd esetleg beteg lesz a kisbabám, a mérleggel pedig az volt a bajom, hogy sokaktól hallottam, hogy felesleges, és mivel én rá tudok stresszelni a számokra, a férjem is ellene volt.

Az orrszívót végül megvettük, de a mérleg maradt a boltban, főleg hogy a héten részt vettünk a választott kórházam által szervezett babagondozási tanfolyamon is, ahol a kelengyelistán egyáltalán nincs is rajta a mérleg, mint szükséges eszköz. Amúgy a védőnőmtől kapott „hivatalos” lista és a kórház listája elég sok tételben eltér egymástól. A legszembetűnőbb különbség, hogy a kórház álláspontja nem olyan, mintha háromnapi járóföldre laknánk a legközelebbi babaüzlettől, és ne lehetne később, valós szükség esetén beszerezni egy-egy holmit. Értem én, hogy újszülött kisbabával senki sem akarja a boltokat járni, de szükség esetén ott az apuka, aki szépen be tudja szerezni, ami esetleg felmerül később. Ennek eredményeképpen lazítottam kicsit a listán, és késznek minősítem a beszerzésünket, mérleg nélkül is.

A babagondozási tanfolyam tartalmazott egy szoptatási tanácsadást is, melyet egy idősebb, több gyerekkel és unokával rendelkező szülésznő tartott, és túlzás nélkül mondhatom, hogy a teljes várandóságom alatt tőle kaptuk a leghasznosabb tanácsokat. Hihetetlen energiával és pozitivitással, igazi lelkesítő stílusban beszélt a szoptatás fontosságáról és a babaápolás apró fortélyairól. Külön öröm, hogy minden kismamával ott volt a leendő apuka is, így hozzájuk is intézett néhány jótanácsot.

Mert bizony például a tehermentesítés által a papák is nagyban hozzá tudnak járulni a szoptatás sikerességéhez, amennyiben az akarat megvan. Eddig is biztos voltam abban, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy anyatejjel táplálhassam a kisfiamat, de most már azt is tudom, hogy menni fog. Kaptunk egy hasznos kis füzetet, amit szintén a hölgy írt, valamint egy kezdőcsomagot termékmintákkal. Sajnos eddigre már beszereztem más márkától az ehhez szükséges eszközöket – a lehető legminimálisabb összetételben, mert hiszem, hogy ha jól működnek a dolgok, akkor nem lesz szükségem halomnyi felszerelésre... De ha valami mégis kimaradt, akkor biztosan az általa javasoltak közül fogok választani.

Ezen kívül még egy elsősegély-tanfolyamon tervezek részt venni február közepén, és ha azzal is megvagyunk, akkor felkészültnek tekintem magunkat a kisfiunk érkezésére. Az induláshoz képest felkészültnek... ugyanis továbbra is fennáll, hogy a saját babám lesz az első kisbaba, akit életemben először pelenkázni fogok. Egyre jobban várom már azt a bizonyos pelenkázást és minden „első” mérföldkövet, ami még ránk vár!

Zea

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:



Egyszerre váltottam ki a vetéléscseppet és a terhesvitamint

Genetikai teszten derült ki a baba neme
Megrendeltük a császármetszést
20. hét: Nem lesz kész a házunk a terhesség végére
21. hét: Fekete foltokat láttak a babám fején az ultrahangon
22. hét: Várandósan sem mondok le a mozgásról
23. hét: Álmodozó halak vagy faltörő kos legyen a babám?
24. hét: A babavárás még nagyobb lehúzás, mint az esküvőszervezés
25. hét: Igazam lett: baj van a cukrommal 
26. hét: Számolom a szénhidrátokat
27. hét: A terhesség legrettegettebb kérdése
28. hét: Beszippantott a kismamadivat
29. hét: Hetekkel a szülés előtt kell orvost váltanom?
30. hét: Nem bírtam ellenállni a kürtős kalácsnak. Megszívtam...
31. hét: Két órát vártunk az orvosra a magánrendelésen
32. hét: Bepánikoltam a talpmasszázson
33.  hét: Ez legyen az első dolog, amit megveszel terhesen

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>