Hosszan lehetne sorolni, hogy mennyi veszélyes, szülőknek szívinfarktus-közeli állapotot okozó dolgot imádnak a gyerekek csinálni. Hogy az egyszerűbbekkel kezdjük: másznak. Fára, mászókára, csúszdára, kerítésre, gyakorlatilag mindenre és bármire. Mindenhová rohannak, mindegy, hogy futva, kismotorral, biciklivel, csak a tempó a lényeg, meg hogy közben innen-onnan le lehet ugrani, ugratni, gödrökbe bele lehet hajtani, egymást lehet közben üldözni. Bottal, vagy bármilyen eszközzel. És közben otthon az összes szerszám, elem, villanykörte, konnektor, mind-mind remek kísérletezési terepnek számít. Reggelig tudnám sorolni, hogy mi mindentől áll égnek a hajam egy nap. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a felismeréssel, hogy a gyerekeinknek mindnek van legalább egy őrangyala, akik nem mi vagyunk. Néha többen is, mert amiket megúsznak, az csak valami emberfeletti hatás eredménye lehet. És itt ez most nem hit kérdése, hanem élő tapasztalat.

A tudomány szemüvegén keresztül vizsgálva azonban az derült ki, hogy ha sikerrel veszik ezeket az akadályokat - és most senkit sem arra kérek, hogy mindent engedjen meg, de van az a józan ész, meg annak a határa - akkor az bizony a hasznukra válik. Két norvég egyetemi professzor készített egy tanulmányt, és ehhez kapcsolódóan több elemzést is, amik azt bizonyítják, hogy a veszélyes játékok során szerzett kockázatvállalási tapasztalat sokat segít a gyerekeknek a mai komplikált világban eligazodni, anélkül, hogy jelentősen megsérülnének.

Elen Sandseter - az egyik professzor - és még jó néhány fejlődési és evolúciós kutatás szerint a félelem nem olyasmi, amit a gyerekek félelmetes dolgok láttán fejlesztenek ki. Ahogy cseperednek a gyerekek, a félelem létezése, úgy általában tudatosul bennük. Van egy természetes védekező mechanizmusuk, ami megakadályozza őket abban, hogy bénító mértékű félelem alakuljon ki. Az történik, hogy már viszonylag korán megtapasztalják, hogy bizonyos kockázatok izgalmasak és szórakoztatók lehetnek, még akkor is, ha ez minket szülőket teljesen kiborít.

A két kutató bemutat és elmagyaráz néhány olyan szituációt, veszélyes, vagy annak tűnő játékot, ami hasznosnak is tud bizonyulni. Persze amennyiben sérülés nélkül megúszható a cselekedet.

1. Amikor túl magasra másznak

A gyerekek gyakorlatilag bármire felmásznak, ezt itt nem ecsetelném újra, mindannyian tudjuk, tapasztaljuk. Ha a hasznos oldalát nézzük, ez az összetett mozgásforma segít nekik izmot és állóképességet fejleszteni, valamint segít olyan észlelés- és térbeli tájékozódási képességek megkülönböztetésében, mint a mélység, az alak, a forma, a méret és a mozgás. 

Túlságosan óvó, féltő szülők számára ijesztőek lehetnek ezek a játékok, de a kutatási adatok azt mutatják, hogy a gyerekekben velük születetten van egy határfelismerési képesség, amennyiben engedtük őket tesztelni. Ha ez elmarad, akkor ez a fajta tapasztalat hiányzik, nem tudják megfelelően felmérni a korlátaikat, később akár magasságtól való félelem is kialakulhat.

2. Amikor túl gyorsan futnak, száguldoznak

A futás, hintázás és általában bármilyen mozgás, amit a lehető leggyorsabban akarnak végezni a gyerekek, hasonló a mászáshoz, az észlelésben és a térbeli tájékozódásban segíti, fejleszti őket. A száguldozó gyerekek szintén kevésbé valószínű, hogy félni fognak a magasságtól a későbbiekben.

3. Amikor túl durván játszanak

A durva játék segít a gyerekek fizikai erősödésben, kitartásban és kontroll gyakorlásában is. A dulakodás, lökdösődés kifejezetten a fiúk számára lehet hasznos, megtanítja őket arra, hogy hogyan kötődjenek a társaikhoz, benyomásokat szereznek a versenyről is, a hierarchia csoporton belüli kialakulásáról. Fiúknak és lányoknak is segít abban, hogy megtanulják kezelni az agressziójukat, ami felnőtt korban sem lesz kevésbé fontos.

Az ilyen fajta játékok lehetnek élvezetesek és viccesek, de gyorsan át is tudnak fordulni erőszakosabb formába. Ha nem tanulják meg, hogy hogyan fékezzék meg magukat, és a játék verekedéssé fajul, gyorsan rájönnek, hogy ennek az a következménye, hogy nem játszhatnak tovább. Ha folytatni akarják a játékot, akkor meg kell tanulniuk, hogy hogyan képesek lenyugtatni magukat. Fel is merül a kérdés, hogy páran, akik vezetés közben rázzák az öklüket, na, ők vajon mennyit lökdösődtek gyerekként?

4. Amikor túl alaposak a dolgok vizsgálatában

Szülői szemmel életveszély késsel, gyufával, a tűzzel játszani, míg a gyerekek erre is úgy tekintenek, mint egy átlagos szórakozásra, csak még jobb, mert tiltják. A kicsik mindent meg akarnak tanulni jól használni, illetve még az alapfunkciókon felüli alkalmazási lehetőségeket is vizsgálják. Ha egy gyereknek odaadsz egy kalapácsot, előbb-utóbb kitalálja, hogy nem csak kalapálni lehet vele, hanem gödröt ásni, célba dobni, lyukat fúrni, stb. Ez a kreativitásuk fejlesztésében játszik jelentős szerepet, mert nem elégszenek meg sosem azzal az egyszerű válasszal, amit mi adunk nekik. Saját maguknak kell megtapasztalni, hogy mi mire lehet még jó.

5. Amikor túl vakmerőek

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gyerekek mindig kiállnak a szikla szélére. Vagy legalább egyszer kipróbálják, hogy milyen becsukott szemmel bicajozni. Esetleg háttal csúsznak le a csúszdán, nem is egyszer. Itt a kockázatvállalási hajlandóságuk vizsgázik, ezek bátorságpróbák. Viszont ez a fajta viselkedés a legveszélyesebb, mert a gyerekek még könnyen vágnak bele hirtelen más dolgokba, és vonódik el a figyelmük arról, hogy mire kellene vigyázniuk, pedig előtte lehet, hogy mindent tökéletesen megterveztek, csak aztán kiáltott egyet az Ádám és menni kellett. Sandseter szerint az a jó hír, hogy vakmerőségben generációról generációra jobbak vagyunk.

A vizsgált játékok evolúciós szempontból is érdekesek, mind visszavezethető valamilyen túlélési, élelemszerzési funkcióhoz. Vagyis a gyerekeink nem rosszak, csak túl akarnak élni, még ha adott pillanatban épp az ellenkezőjét is érezzük. 

Anide

A szerző további cikkei:

Véres küzdelemmel nyertük meg a rák elleni csatát

Fizetünk az oviért, miközben zárva van

Nagy vírusgyilkos kísérlet, avagy miért fontos még mindig a kézmosás

Anya, nem akarok oviba menni!

Lyme-kóros lett a másfél éves kisfiam

Az egó és az anyaság összecsap: a családi bakancslista