Június 7 – a ráktúlélők világnapja
Kegyetlen történetek keringenek a rákról, sikersztorikkal ötvözve, de amíg te magad nem vagy érintett benne, nem is tudod, milyen klub ez. Sose enged el, nem csak a beteget, a családját sem. Hozzánk tavaly télen köszöntött be.
Anyukám lett klubtag. Egy szimpla ellenőrzésen találtak csomót a mellében, szerencsére picit, közepes agresszivitással, és elsőre sikerült a világ legjobb doktorát megtalálnunk, így szűk egy hónapon belül a felfedezéstől a műtétig is eljutottunk. A csomó már nem karácsonyozott velünk. Aztán év elején jött a sugárkezelés, és még a koronavírusos zárlat előtt be is fejeződött, minden eredmény rendben. Találkoznak októberben.
Két összetett mondatban teljesen össze tudom foglalni a tényeket, hogy mi történt, de azóta sem telik el nap, hogy ne beszélnénk róla, hogy ne szorulna össze a szívem, hogy az én anyukám min ment keresztül, és milyen hősiesen viselte. Egyetlen percre sem torpant meg, ment az útján és zokszó nélkül tette, amit tennie kellett, hogy legyőzze a kórt. Egyszer kellett csak továbblendíteni, még az elején, az első diagnózisnál, ott mintha nem fogadta volna el, hogy ez most itt tényleg az ami, és azonnal cselekedni kell. Pedig kellett, nagyon is. És ő a sarkára állt, és nekivágott ennek az útnak.
Nem tudok rá túlélőként tekinteni. Nekem ez a szó véres küzdelmek árán megvívott csatát jelent, ami végül győzelemmel zárul ugyan, de hiányzik belőle a végén az emelkedettség, a pátosz, az emberfeletti öröm. Nekünk ez inkább egy diadal volt, szerencsére tényleg minden a lehető legjobban alakult. De nem feledjük, nem is tudjuk egyetlen percét sem, és világossá vált, hogy aki ebbe a klubba egyszer belép, sose tudhatja, hogy mikor kell újra készülnie.
Anide
A Bezzeganya szerkesztői is beléptek a klubba...
Tünde
2011-ben derült ki, hogy igen agresszív mellrákom van. Ha nem kerülök időben orvoshoz, a karácsonyt már nem értem volna meg... Azóta eltelt kilenc év, és bár a kontrollvizsgálatok előtt rendszerint előjönnek a félelmeim, az összes eredményem tökéletes - a legfrissebb leleteim június másodikán készültek. Meggyógyultam a rákból.
Vakmacska
A nő elhallgat, odalép és megsimítja a karomat. Na hubazmeg, ha eddig nem jöttem volna rá, hogy irtó nagy gáz van, most biztos rájönnék. Valamelyik este a tükör elé állok, és mint valami félresikerült Anonim Alkoholista kimondom: Vakmacska vagyok, negyvenhét éves. Rákos. Mázlista voltam, azt hiszem, mivel kemoterápia vagy sugárkezelés nélkül, immár negyedik éve vagyok tünetmentes, és ami még fontosabb: kifejezetten jól. Azt sose felejtem el belőle, hogy az egészségmegőrzés nem valami passzív dolog.
