Sok gyerek sokféle módon élte meg a kijárási korlátozás időszakát, az óvodák viszonylagos hirtelen bezárását. Nálunk kezdetben vakáció hangulata volt a bezártságnak. Gyakran beszélgettünk az oviról, minden nap megnéztük az online meséket, feladatokat, elvégeztük a kísérleteket, és élveztük az együtt töltött időt. Aztán, ha felmerült a kérdés, hogy várod-e, hogy újra oviba mehess, a válasz mindig egy hangos igen volt, ami idővel egyre halkult, majd elérkeztünk a válasznélküliség áldatlan állapotába.
„Nem akarok oviba menni!”
Gyanítom, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a helyzettel. Akik még csak szeptemberben kezdték az ovit és a karanténnal visszakerültek a hőn szeretett paradicsomi állapotukba - otthon anyával újra - azok nem biztos, hogy visszavágynak. Négy-ötévesektől már többször hallani, legalábbis a szüleiktől, hogy ők már mennének a kis társaikhoz, nekik már hiányzik a közösség. Kovács Györgyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutát kérdeztük a témában.
Mit tehetünk azonban mi szülők, ha érezzük, hogy valami nem stimmel, de gyermekünk még nem tudja explicit elmagyarázni, hogy „kedves édesanyám, nekem az a problémám, hogy..”
Kovács Györgyi: Azok, akik már eleve nehezen szoktak be, vagy valójában a beszokásuk még meg sem történt, most fokozottan igényelhetik az egyéni bánásmódot, a fokozatosságot, amit az óvodába, bölcsődébe szoktatás normál helyzetben jelenteni szokott. A felnőtteknek is több bölcsességre, önuralomra van szükségük, hogy a nehéz helyzeteket megoldják. Ezzel remélhetőleg elkerülhető vagy csökkenthető egy komolyabb probléma kialakulása a gyermeknél.
Milyen jelek utalhatnak arra, hogy gyermekünk nyugtalan az oviba való visszatérés miatt? Ha szóban nem tudja ezt kifejezni?
Kovács Györgyi: A szülők a gyerek másfajta jelzéseiből is általában jól tudnak olvasni. Nincs még olyan távol a beszéd előtti korszak, amikor csak egy tekintet, egy arc elfordítása, egy legörbülő száj, sírás vagy nyűgösség, nyugtalanná válás, kapaszkodás, közelség keresés kifejezte a gondozó számára, hogy a gyermek átél és közölni szeretne valamit. Minden kapcsolatunkban több-kevesebb sikerrel megpróbálunk a másik tekintetéből, gesztusaiból, mimikájából, mondatainak hangsúlyából „olvasni”.
Mit tegyünk, ha csak azt ismételgeti, hogy nem akar oviba menni? Milyen trükkök vannak arra, hogy a probléma valódi okát megtudhassuk?
Kovács Györgyi: Egyszerűbb esetekben elég, ha arra utalunk, hogy már várja őt az óvó néni és a gyerekek, vagy valami érdekes dolog fog történni. Lehet, hogy egy tréfával, vicces megjegyzéssel (semmiképp sem a gyereken való viccelődésre gondolok) jobb kedvre lehet hangolni. Lehet képzeleti játékot kezdeményezni, és találgatni, hogy vajon ki nem szeret még oviba menni, és ha még ennek okain is megpróbálunk közösen gondolkodni, lehet, hogy eljutunk a megfejtésig.
Találjuk meg a harc valódi okát
Kovács Györgyi: Fontos, hogy konkretizáljunk a probléma forrását, sose bagatellizáljuk el, mondván, hogy majd megszokja! Bátran kérjünk segítséget az óvodai gondozóktól is, minimum egy hasonló esetet már biztos láttak, illetve ők teljes képpel rendelkeznek a gyermekünk csoportban való szerepéről is, a társakhoz való viszonyáról, ami segíthet a megoldásban.
Szakértőnk szerint ezekben a helyzetekben van valami közös: a gyerek érzéseire való figyelés, a megérteni akarás, ami egy nagyon fontos kapcsolati tapasztalat. Kulcsfontosságú, hogy fogadjuk el, értsük meg, hogy a gyermeknek most ez az érzése, és ne vonjuk azt kétségbe. A megértve lenni minden biztonságos kapcsolat alapja. Egy biztonságos kapcsolatból könnyebb eltávolodni, mint egy bizonytalan, nehezen kiszámítható, érzelmi viharokkal terhelt kapcsolatból.
Milyen módszerek vannak általában a szorongás feloldására, ami ilyen helyzetben is használható?
Kovács Györgyi: Ajánlható, hogy először a szülő vizsgálja meg saját érzéseit: milyen érzés elengednie a gyereket, összefüggés lehet-e a gyerek problémája és a benne hullámzó érzések között? Mit mond ki tudatosan és mi az, amit esetleg tudattalanul közvetít? A nyugalom, higgadtság a gyerekre is csillapítóan hat, a harag, ingerültség a gyerek félelmét, szorongását felerősíti.
Ha még nem sikerült a szorongást megszüntetni, de mégis el kell kezdeni az ovit, mire figyeljenek a szülők?
Kovács Györgyi: Próbáljanak meg konzultálni az óvónőkkel és követni a folyamatot: javulás, stagnálás, romlás tapasztalható-e? Hazafelé próbáljanak meg mesélni egymásnak a nap történéseiről. Nem árt ezt összevetni az óvónők által elmondottakkal: lehet, hogy egy kisgyerek a vágyait fogalmazza meg úgy, mintha egy megtörtént esemény lenne. Vegyék észre esetleg azt is, ha a gyerek haragot mutat, fogadják el, hogy ez is egy létező érzés. Biztosítsák a gyereket arról, hogy ők is ismerik ezt a nehéz érzést, velük is elő szokott fordulni, hogy így éreznek. Ha alkalmas a pillanat, akkor azt is meg lehet beszélni, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem szeretik egymást. Ha a görcsből, megfeszítettségből való látványos kiengedés látszódik délután a gyermeken a szülő megérkezésekor, akkor nem árt reflektálni arra, hogy jól látta-e, hogy nehéz napja volt? Ha hazaérnek, teremtsenek alkalmat a közös játékra, mesélésre, lehet, hogy csak estefelé, ágyba bújva lesz kedve a gyereknek megosztani valamit abból, amivel napközben küzdött.
Mik azok a jelek, amikor már komolyabb segítségre lehet szüksége egy ovisnak, ha nagyon nem akar menni? Mennyi ideig tarthat egy visszaszokás az oviba? Mikortól kezdődően kell aggódnunk, vagy kiemelten figyelnünk erre?
Kovács Györgyi: Ha 3-4 hét után sem tud az óvodában játszani, ha nem kapcsolódik be a tevékenységekbe, nem kommunikál, nem fogadja el az ételt, nem megy vécére, nem akar aludni, impulzívvá, nyugtalanná, agresszívvé válik, visszaesik a szobatisztaságban, a beszédfolyamatban akadások jelentkeznek, fej-vagy hasfájásra panaszkodik, esetleg hajtépés jelenik meg - ezek olyan tünetek, amelyek esetén konzultálni kell pszichológussal, és ha javasolja, akkor terápiás segítséget is igénybe kell venni.
Anide
Olvass még a témában!
Anya majdnem belehal az ovikezdésbe
A saját félelmeim miatt sírt a kisfiam ovikezdéskor
Nincs beszoktatás az ovinkban
