Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Szétverte az előszobaszekrényt, annyira szeretett 

Vilnius történetünk idejében 36 éves nő, 11 éves fiúval, Budapestről. Egy hosszú kapcsolat hirtelen és tragikus vége után fél évvel, egy ígéretes tavaszon...
A bejegyzés folytatódik
 

Minden egyes baba komoly próbatétele a házasságnak

Nem vagyok topon. Amitől féltem, hogy majd hogy élem meg...hát azt pont úgy. Vacakul. A bezártságot, a felnőtt emberek hiányát, az egyhangú napokat. És hát a kapcsolati...
A bejegyzés folytatódik
 

A gyerek érkezésével megszűnünk párnak lenni és már „csak” szülők leszünk?

Szülőként annyi mindenre kell figyelni, hogy személyes jóllét és a párkapcsolat ápolása gyakran háttérbe szorul. Pedig az egészséges szülői kapcsolat és az ezzel...
A bejegyzés folytatódik
 

Ránk telepedtek anyósék, mit csináljak?

Remélem, tudtok segíteni, mert sajnos a házasságom rossz irányba indult meg. Németországban ismertem meg a párom tíz éve, akivel összekötöttem az életem 2017-ben....
A bejegyzés folytatódik
 

Kiderült, hogy én is zakkant vagyok…

Folytatjuk sorozatunkat, melyben öt megismerkedős történetet mutatunk be. "Bejelöltem Facebookon, rám írt, beszélgettünk, elhívott pizzázni, de nem tudtam elmenni,...
A bejegyzés folytatódik
 

Megszületett a baba, elromlott a házasságom

Húszéves voltam, amikor megtudtam, hogy babát várok. Félve, zéró háttérrel, de belevágtunk, sose volt kérdés, hogy megtartsuk-e. Az apuka is mellettem állt, lelkes...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem szeretkezik velem a férjem, de mással szívesen csinálná

2019 év végén ismerkedtem meg a mostani párommal.  Akkor voltam 21 éves, épp válófélben egy hároméves gyerekkel a nyakamon, kilátástalanul, és csak arra vártam,...
A bejegyzés folytatódik
 

5 év és egy gyerek kellett ahhoz, hogy rájöjjek: egy pszichopatát dédelgettem

Öt évig éltem olyan párkapcsolatban, mely távolról sem nevezhető boldognak, mégis azt hittem, minden rendben van/minden rendben lesz. Utólag visszagondolva borzalmasan...
A bejegyzés folytatódik
 

Együtt jártunk oviba, majd férjhez mentem hozzá

Te hogy ismerkedtél meg a férjeddel? Ezt a kérdést tettük fel a Bezzeganya Facebook-oldalán, ahol rengeteg történetet osztottak meg az olvasók. Ezekből válogattunk egy...
A bejegyzés folytatódik
 

Köszönöm, hogy a gyermekem apja vagy!

Kedves Férjem! Minap olvastam egy nagyon megható posztot, a feleség írta a férjének. Meg is jelöltelek a poszt alatt, de szeretném elmondani a saját szavaimmal is neked,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)