​

Folytatjuk a hullámvasút - kapcsolat történetét: 

Megszületik tehát a kislányuk.

Szépen, ügyesen, pár óra alatt, mindenféle beavatkozás nélkül, ügyeletes orvosnál, körzetes kórházban, tökéletesen zajlik minden.

A kislány születésével Vilniust, mint anyát elborítják a hormonok és tulajdonképpen örül, hogy együtt viszik haza a kórházból a gyereküket. Hátha sikerül mégis.

Viszont Zakharnak, aki a fagyis kolléganő miatt jobb is, hogy felmondott korábbi helyén, gyorsan munkát kell találnia, ha nem akarnak éhen halni, vagy mondjuk anyatejen élni, amiből bőség van.

Kapóra jön, hogy az utcájukban pofátlan vegyesbolt nyílik, jaguárbőr pohárból készülnek koktélokat árulni rohadt gyümölcsökből az arra járó vastagabb pénztárcájú közönségnek, irgalmatlan áron.

Ezt hivatalosan dzsúszbárnak hívják. A még előző évben Vilnius által írt önéletrajzot le is viszi Zakhar magával és a szerencse megint mellé szegődik, felveszik dolgozni. Stabil közepes fizetésért, váltott műszakban és tényleg csak leugrani kell, olyan közel van a bolt. Elkezdődik a kereskedés. Mindenki boldog. Le lehet sétálni egy kis ebéddel babakocsizás közben, benézni, bepuszilni apukához. Apuka cigizget a bolt előtt, amikor éppen nincs vevője. Fantasztikus a hangulat. A környéken is hamar híre megy a dzsúsznak és Zakharnak is. Félre ne értsék kedves olvasók, nem kérdőjelezem meg, mi bukni való van ezen a harmincnégyéves szörnyetegen, hiszen buktam én is, illetve én buktam.

De azért viselkedjünk már, hölgyeim. Három hétig bírja hősünk a munkát ott, mert csúnyán beszélnek vele és a bolt tulajdonosnője csak játszásiból kapta kis közértjét, szóval nem nagyon vannak közös nevezőn Zakharral, aki sokat is cigizik kint, sok port nem törölget, összekülönböznek na.

De a három ott töltött hét alatt többször is kibukkan a már említett lóláb ismét. Vilnius a kislányukkal és mindig nagy izgalommal készülve látogatja Zakhart, sokat babakocsiznak arra, hol ebéddel, hol kávéval, hol egy cserezoknival, amit Zakhar éppen kitalál. Hol csak gyertek le, mert nagyon rossz a kedvem, és akkor mennek, szép az idő, leugrani Vilnius bármikor hajlandó bárhova Zakharért.

Akkor még talán kútba is az lenne. Az első emlékezetes jelenet pont így zajlik, Vilnius lent van a kislányukkal és lötyögnek a bolt előtt, amikor az arra lakó váltás kolléganő ott jártában odakiált; Szia, tegnap keresett egy negyvenes szőke nő. – Hogyhogy? Név szerint engem? (Zakhar) – Azt mondta, azt a fiút keresi, aki itt szokott dolgozni… Szép. És ilyenkor a babakocsi hazafordul, Vilnius mélyeket lélegzik, szívében ezer dolog kalapál. A bizonytalanság, a féltés, leginkább viszont az a furcsa érzés, hogy ő is nő, ezért női aggyal azt nem éri fel, hogy semmilyen bíztatás, semmilyen kacsintás, semmilyen kétértelműség nélkül hogyan lehetséges, hogy negyvenes nők ráúsznak a bolti csávókra, mennek, érdeklődnek, nyomoznak, kutatnak. Ilyenkor Vilnius dühös, és nem biztos, hogy az arctalan negyvenes nő(k)re. Az utolsó héten még túlesnek a cseresznyés konfliktuson és utána Vilnius már nem is bánja, hogy Zakhar ismét egyik napról a másikra felmond dzsúszéknál. Cseresznyés konfliktus a következő; Zakhar hazajön a rohadt gyümölcsösből és áll furcsán, és nééééz, néééz. Vilnius kérdően néz vissza, rosszat sejt. – Figyelj, izé, kaptam ma valamit és meg akarom mutatni. (Anyád, tudod ki kíváncsi erre, te önelégült majom, te szemét strici, majd még nézegetni fogom a telefonszámokba csomagolt kis nyomorult elkeseredettségeit más nőknek, mi??) Légyszíves ne mutasd meg, sem most, sem soha. Nem vagyok rá kíváncsi. És ezzel Vilnius le is zárná, azonban egész nap és még pár napig folyik a műsor, amikor Zakhar szakavatott pszichó-zűr játékai során végül eljutnak odáig, hogy kirántja táskájából az arany színű, műanyag cseresznye kulcstartót. Hogy ő azt kapta. Akkor további két hétig Vilnius határozottan megtiltja neki, hogy azt is lenyomja a torkán, kitől van. Ilyen cuccot férfi nem vesz, nem hord, és nem visz ajándékba a dzsúszos fiúkának még akkor sem, ha homoszexuális, szóval nincs mit erről beszélni. Érthetetlen az egész. Mert ugye ott vannak a kék szemek, oké, tényleg szépek. Azok viszont üres agy elől nézelődnek, tudatlan, műveletlen, cserében sokszor öntelt, a világnak csak az egyik csücskét ismerő, mindenkit mélyen megvető gonosz manus agyát tükrözik vissza. Zakhar teste is úgy működik, mint ő, hol pókhasat növeszt és lötyögve Komár Lászlózik az utcán, hol végzetesen lefogyasztja magát és szigorúan bordázottá válik, de nem izmos. Szóval ez a felejthető része. Ha jóízűen nevet, oldalt már látszik, hogy egyetlen foga sincs. Persze, egy boltban a lottyadt málnák közötti neonban megy a mosoly összeszorított fogakkal is, és mindez elég, ahogy a történetünkhöz is elég lett volna, Vilnius imádta volna a pókhasát, a rettenetes fogatlanságát, és a tényleg szép kékeket, de az üres fejjel és a hozzátartozó múlt-és mindenarroganciával szemben kezdett türelmetlen lenni. Ráadásul úgy, hogy neki szó nélkül kellett volna viselnie az ilyen cseresznyéskertet. Hogyisne!


Folyt. köv. Még.

Az előző rész itt olvasható