Indul a 35. hét! Ez már az az időszak, amikor kezdem érezni a várandósság végét, és számot vetek azzal, hogy mik azok a feladatok, tervek, elhatározások, amiket sikerült megvalósítani a terhességem időszaka alatt, és mik azok, amik esetleg eddig elmaradtak, és valószínűleg most már ki is maradnak. Két ilyen tervezett, de eddig elmaradt tétel a képzeletbeli listámról például a kismamafotózás és a babaváró buli. Az előbbi megvalósításához sokáig vártam, hogy végre elég nagy legyen a pocakom és megjöjjön hozzá a kedvem, de aztán mégsem kerítettem rá sort. Továbbra is azt érzem, hogy a beállított, különféle leplekben történő, „vezényszóra mosolygás” nem a mi világunk... A babaváró buli viszont az én hatásköröm és beleszólásom nélkül, teljes titokban, hatalmas meglepetést okozva mégis megrendezésre került szombaton!

Pár hete, még év elején felhívott az egyik barátnőm, hogy mit szólnánk egy ebédmeghíváshoz a férjemmel, ugyanis nyáron lesz az esküvőjük, és igazán itt lenne az ideje, hogy a fiúk is jobban megismerjék egymást. Egyeztettünk időpontot, majd örömmel mondtam igent a meghívásra, hozzuk össze még baba előtt az „összeismertetést”. A férjem is lelkesen várta a szombati programot, összekészítettük az ajándékba szánt apróságokat, és megkértem, hogy azért majd szóljon rám, ha túl sokat beszélnék a babáról a társaságban. Végül úgy alakult, hogy másról sem beszéltem... ugyanis megérkezésünk után, a házigazda barátnőm fogadott, bevezetett minket a házba, ahol hatalmas MEGLEPETÉS felkiáltás kíséretében ott találtam életem minden fontos női szereplőjét. Anyukámat, a húgomat, nagynénémet és az összes barátnőmet, egytől-egyig kékbe öltözve.

Hirtelen azt sem tudtam, hová legyek meglepetésemben, a lehető legkisebb mértékben sem számítottam erre, nem sejtettem semmit, de a rengeteg kék lufi, a díszek és a hatalmas pelenka-torta az asztalon segített rájönnöm, hogy épp egy babaváró buliba csöppentem a legeslegrózsaszínebb pulóveremben, a rengeteg kék közé. Csodás és egyben megható érzés volt látni, hogy csak miattam, miattunk gyűlt össze így mindenki, egymást nem is feltétlen ismerő emberek ilyen meglepetést szerveztek nekem. A férjem gyorsan el is köszönt, és megkezdődött a lányos babazsúr! Rengeteg diétás, diabetikus finomsággal készültek a barátnőim, csak olyasmivel, amit én is ehetek. A poharak, villák, minden apró kis kiegészítő és díszítőelem kékben pompázott a húgom dekorációjának köszönhetően.

Sok szép és hasznos ajándékot is kaptunk, szerencsére semmi olyat, ami már volt, hála az ügyes egyeztetésnek. Ettünk-ittunk-régi sztorikat elevenítettünk fel, azokból az időkből, amikor még messze nem a gyerekvállaláson járt az eszünk, a legtöbbekkel ugyanis, több mint tíz évre, vagy akár gyerekkorunkra nyúlik vissza a barátságunk. Voltak vicces játékok is, például vagy húsz darab összevágott, női arcot ábrázoló fotó közül kellett kiválasztanunk, hogy melyik megfáradt ábrázat származik szülésvideóból, és melyik lett felnőtt filmes jelenetből kivágva. Elárulom, sok esetben egyáltalán nem volt könnyű a megfejtés. Tanulság: vannak, akik a szülőszobára is erős sminkben érkeznek...

A kellemes délután legmeghatóbb felismerése az volt számomra, hogy milyen sokan várják lelkesen, velünk együtt a kisfiunkat. Úgy érzem, nem kell aggódnom, hogy lesz-e elég bébiszitteri segítségem. A slusszpoén az volt, hogy a férjem természetesen tudott mindenről, mégsem szólta el magát hetekig, illetve hogy, mint később kiderült, még az autók távoli leparkolására is figyeltek a vendégek, nehogy érkezés közben az utcában kiszúrjam valaki rendszámát és vesszen a meglepetés... Édesek, de azzal nem számoltak, hogy megfáradt kismama-agyam lassan a saját rendszámomat is nehezen tartja észben, úgyhogy erre igazán nem lett volna szükség...

Ilyen hétvége után, csak jól kezdődhetett a hét. Kedden végre kiszállították és összeszerelték a babaszoba bútorait. Csodaszép lett minden, jó végre egyben látni, már csak néhány apró kiegészítő hiányzik. Kicsit nagyobbak a bútorok, mint képzeltük, de nem bánom, hogy végül a 70x140-es kiságy méretet választottuk, mert így valószínűleg 5-6 éves koráig ezek maradnak majd a bútorai, de egyelőre azt sem tudom, mivel töltöm majd meg a hatalmas szekrényt.

Szerdán randim volt a védőnőnkkel, ahol épp sikerült a leendő, területileg illetékes doktor néninknek is bemutatkoznom, egyelőre nagyon kedvesnek tűnik. Megejtettük a szokásos méréseket, vérnyomás-ellenőrzést és szívhanghallgatást. Jelenleg épp tíz kiló hízásnál járok, ami szerinte rendben van, szerintem már kevésbé, ugyanis kezdem érezni a „túlsúlyt”, amit cipelek, de így a vége felé talán ez már nem meglepő.

Csütörtök délután találkoztunk az orvosommal, aki szerencsére mindent rendben talált. A méhszáj szerinte zártabb nem is lehetne, a kisbabám becsült súlya pedig 2400 gramm jelenleg. Érintőlegesen már a szülés napjáról is beszéltünk, ha minden a tervek szerint halad, akkor a fiam születésnapja ugyanazon a napon lesz, mint az enyém, persze más hónapban, de ez még úgyis pontosítva lesz két-három hét múlva. Jövő héten többször is találkozunk, ugyanis kért egy laborvizsgálatot, csütörtökön pedig jelenésünk van az első ctg vizsgálatra is.

A doktor úrtól zöld utat kaptunk egy legutolsó, „kettesben” töltött, hosszú hétvégi kirándulásra, úgyhogy már ezeket a sorokat is útközben írom. Babagondozási könyvek bepakolva, remélem most lesz időm olvasgatni őket, pihenni és csak befelé, valamint egymásra koncentrálni. Hármasban.

Zea

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:



Egyszerre váltottam ki a vetéléscseppet és a terhesvitamint
Genetikai teszten derült ki a baba neme
Megrendeltük a császármetszést
20. hét: Nem lesz kész a házunk a terhesség végére
21. hét: Fekete foltokat láttak a babám fején az ultrahangon
22. hét: Várandósan sem mondok le a mozgásról
23. hét: Álmodozó halak vagy faltörő kos legyen a babám?
24. hét: A babavárás még nagyobb lehúzás, mint az esküvőszervezés
25. hét: Igazam lett: baj van a cukrommal 
26. hét: Számolom a szénhidrátokat
27. hét: A terhesség legrettegettebb kérdése
28. hét: Beszippantott a kismamadivat
29. hét: Hetekkel a szülés előtt kell orvost váltanom?
30. hét: Nem bírtam ellenállni a kürtős kalácsnak. Megszívtam...
31. hét: Két órát vártunk az orvosra a magánrendelésen
32. hét: Bepánikoltam a talpmasszázson
33.  hét: Ez legyen az első dolog, amit megveszel terhesen
34. hét: Nem lesz gipszpocakom és babamérlegem sem!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>