Van, aki meg sem érzi, hogy várandós, nincsenek klasszikus reggeli rosszullétei, van, aki az elején émelyeg egy kicsit, aztán a tünetek elmúlnak, de olyan is előfordul, hogy valaki az egész terhesség alatt a vécékagylót ölelgeti, napjában többször is. Anyukák mesélnek a terhességi rosszulléteikről.

Leontina szerencsés:

„Egy pillanatig nem voltam rosszul. Végig édes teher volt. Fitten nyomtam végig.”

Alexandra az összes várandóssága alatt rosszul volt:

„Mindhárom terhességet végighánytam. Az utolsó kegyetlen volt, ott már ájulásig hánytam.”

Annamáriának az első trimeszter volt szörnyű:

„Az első három hónapot a kanapén fetrengve, növényként vegetálva töltöttem, napi 3-5 hányás miatt. Le is fogytam. De még hathónapos terhesen is tudtam hányni két karika kolbász elfogyasztása után. Nagy munkagép mellett elhaladva majdnem hánytam a gépzsír szagától.”

Orsolya a több évnyi sikertelen próbálkozás után azt kívánta, bárcsak ő is hányna már a terhesség miatt:

"Nyolc év várakozás után született meg az első lányom. A sok sikertelen próbálkozás után, amikor hallottam, hogy milyen rosszul vannak mások, mennyit hánynak, azt mondtam: én nevetve hánynék már, csak sikerüljön. Aztán sikerült. Az első hányásnál még tényleg nevettem, de három hónap után már nagyon nem volt vicces (bár a -12kg tetszett)."

Marietta szerencsés, semmilyen rosszullét nem gyötörte kismamasága alatt:

„Életem legszebb hónapjai voltak, soha nem hánytam. Sokkal jobban voltam, mint addig."

Diána pedig szinte azt sem akarta elhinni, hogy terhes, semmi tünete nem volt:

"Egyikkel sem, még csak egy kósza rosszullét sem soha, nagyon szerencsés voltam. A másodiknál már orvos is megállapította a terhességet, de én még utána is csináltam egy tesztet, mert annyira nem volt semmilyen tünetem, hogy nem akartam elhinni, hogy várandós vagyok."

Boglárka végighányta a terhességét, és nem értette, hogy nem lett a babának baja tőle:

"Kilenc hónapból kilenc hónapot végighánytam. Ez olyan, amit hat év után se felejt el az ember. A napi átlag nyolc alkalomtól egy idő után már nem érzel ízeket, max. a saját vérző nyelőcsöved ízét. Kimerít a rengeteg akaratlan öklendezés, görcsös csomóban van a tested, és nem érted, hogyhogy a baba ezt nem sínyli meg. De nem. Makkegészségesen jött világra természetes úton minden komplikáció nélkül."

A te terhességed milyen volt? Voltak rosszulléteid? Ha igen, hogy viselted őket?

Tünde

Sok kismama szenved a terhesség alatti hányások miatt...

Hányás, fertőzés, székrekedés - amikor a terhesség rémálom

Elfáradtam a hányástól

Végighánytam a terhességemet a 24. hétig