5-8. hét
Sokszor gondolok Anyára. Olvasom a naplóját, amit akkor írt, mikor engem várt, s próbálom elképzelni, mit érezhetett ugyanezekben a napokban. Tudom, hogy örült, de sokat aggódott is, ahogy aggódna most is.
Néha felkavarnak az érzések, s nehéz napirendre térni felette, folytatni a megszokott rutint. Sokat beszélgettünk és megígérte, hogy küld nekünk egy szőke, göndör hajú kisangyalt. Valamiért – talán a sztereotípiák miatt már most meg vagyok győződve róla, hogy kislány lesz. Persze ettől még sok negatív és félelmetes gondolat merül fel bennem, de ezeket igyekszem elkergetni.
Igazán markáns tüneteim a 6. hét körül kezdtek jelentkezni. Pl. egyik napról a másikra nem kívántam a kávét. Nem undorodtam tőle, de nem volt rá szükségem. Lehet emiatt is, de fáradt voltam folyamatosan, de volt olyan nap, amit gyakorlatilag némi evéssel megszakítva végigaludtam. Néhány napig erős mellfeszülést is éreztem, de ez pár nap elteltével elviselhető szintűre csökkent.
Emellett beköszöntött az állandó és evéstől független émelygés, folyamatos hányási ingerrel tarkítva, aminek eredményeként egyik reggel sikerült az első reggeli rókát is kicsalogatnom. Meglepő, de utána jócskán megkönnyebbültem, ugyanakkor hányástól én még így sosem fáradtam el. Olyan vacakul voltam, hogy csak melegítőt és pólót húztam, úgy mentem dolgozni. Aztán egész délelőtt azon izgultam, hogy nehogy az aznap érkező magas rangú vendégünk és az egész sajtóbrigád előtt dobjam ki a taccsot újra.
Ami szintén furcsa, nekem legalábbis, hogy nem tudok vagy csak nagyon nehezen koncentrálni. Kedvetlen vagyok, nyilván attól, hogy semmi értelmeset nem tudok csinálni, minden tevékenységemben találok hibát utólag, az pedig mondjuk egy többmilliós költségvetés tervezésénél nem túl mókás.
A reggeli hányingerre néhány nap alatt kikísérleteztem, hogy a mentolos rágó úgy-ahogy segít, így most reggelenként azzal kezdem, hogy felülök, kisvödör már a kezemben és tolom a rágót az arcomba. Fogkeféről és fogkrémről szó sem lehet, amint a számba kerülnek, hiába mentolos, iszonyatosan elkap a rókázhatnék. Így most bármennyire is nem higiénikus, a délutáni jobb pillanataim egyikében szoktam megejteni a fogmosást, mert azért azt mégiscsak illik.
A lányok nagyon aranyosak, hagynak pihenni, segítenek a maguk módján. Viszont jó volt itthon tölteni néhány napot, a saját ágyamban aludni (bár otthon is van saját ágyam, kissé skizó érzés ez az itthon/otthon kérdése). Ilyenkor aktívan tudok pihenni, fekvés, sok alvás, mint egy csecsemő. Férjem jókat szórakozik, hogy folyamatosan tudok aludni, akár munka közben a laptoppal a kezemben.
Evés tekintetében nincsenek problémáim, naponta többször csap át a hányinger hihetetlen falási rohamokba. Leginkább a nyers gyümölcsöt és zöldséget kívánom, almát, répát, uborkát, de e tekintetben nem vagyok válogatós. Egész eddig nem undorodtam semmitől, de egyik este a pirítósra kent fokhagyma szagától felfordult a gyomrom. Olyan erősen és áthatóan éreztem mindenhol a lakásban, hogy folyamatosan öklendeztem, ha megpróbáltam kijönni a vécéből.
Az 5. heti ultrahang, aztán a 6. heti szívhanghallgatás után már nagyon vártam a következőt, kíváncsi és aggodalmaskodó voltam, hogy most minden rendben legyen. Választott doktornőm szerint minden a legnagyobb rendben, sőt, azt mondta, akkorát nőtt ez a gyerek, hogy lassan mehet óvodába. Elsőre is nagyon jó benyomást tett ránk, de igazság szerint ezen a vizsgálaton döntöttük el, hogy a terhesgondozásra mindenképp hozzá szeretnék járni, illetve ha vállal, akkor szülni is nála szeretnék. Egyelőre ennek a megbeszélésével még várok, annyiban maradtunk, ha úgy gondolom, az engem megnyugtat, jöhetek akár hetente is nézegetni a kölköt, hogy minden rendben van-e, csak hozzá jöjjek, mert nagy valószínűséggel (mivel most problémamentesnek vagyok titulálva) a többi sztk-s doki lepattintana, hogy mit is keresek ott. Ezt nem kellett kétszer mondania, meg sem fordult más a fejemben.
Férjem heti aranyköpése, mikor panaszkodtam, hogy hányingerem van, közölte, hogy az jó. Kérdeztem, hogy ugyan kinek, amire kapásból rávágta, hogy hát, rajtad kívül mindenkinek. Igaz és még mókásnak is hangzik, de a következő reggeli róka után már nem éreztem magam olyan vidáman, még a gyerekeket sem tudtam elfuvarozni a suliba, nem mertem autóba ülni.
ABSZ
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
