Az egész 2018 szilveszterén kezdődött, próbáltam jól érezni magam, de folyamatosan fájt a hasam, és picit hányingerem is volt. Gondoltam már akkor, hogy baba van a dologban, ugyanis terveztük előtte egy hónappal, de nem gondoltam, hogy elsőre sikerülhet. Rá egy hétre vettem egy terhességi tesztet, két csík lett. Nagyon megörültem, és egyben megijedtem. Munka után haza rt a párom, semmi nagy dolog, csak közöltem vele, hogy igen, babát várunk! Innentől ketten örültünk.

Első vizsgálat, 10. hét, minden rendben volt. Az émelygéses-hányingeres-hányásos időszak elkísért a 16. hétig. Egyébként a terhességem panaszmentes volt, jók voltak a labor eredményeim is, a vérnyomásom is, bent is minden rendben volt, szépen fejlődött. Az egyetlen kis bökkenő az volt, hogy a kis csillagom a 18. héttől farfekvésben volt, és bár hüvelyi szülésre készültem és készítettek (elég szomorúnak gondolom, hogy császárra nem készítik fel az embert kellőképpen), végül a 38. heti ctg vizsgálaton közölték, hogy bár minden rendben van a babával, ma be kellene feküdni, mert ezt a babát minél előbb ki kell venni.

Magyarázatot nem kaptam, nem értettem, hogy miért kell ilyen sürgősen, hiszen a papíron is az áll, és ők is azt mondták, hogy minden jó odabent. Rettegtem attól, hogy nekem plusz napokat ott kell töltenem. Egy kórházban. Valahogy rosszul vagyok a kórházaktól. Még hazajöttem, összeszedtem a már előre elkészített cuccom, lezuhanyoztam, kibőgtem magam, hogy én márpedig nem akarok császárt, nem akarom, hogy csak úgy kivegyék belőlem!

Nem volt mit tenni, ez egy szerdai nap volt, bementem, közöltem, hogy be kell feküdnöm, ezt még megelőzte egy méhszájvizsgálat, 4 ujjnyira nyitva voltam, ctg és ultrahang. Fájásaim nem voltak. Csütörtök reggel ismét ctg, aztán este is. Majd ezután jöttek szólni, hogy este 7-től ne egyek, inni is csak egy pár korty vizet. Holnap reggel 7-re jönnek értem. Hát nem mondhatok újat annak, akivel már történt ilyesmi, hogy nem aludtam egész éjszaka.

Reggel jöttek, pakoljak össze és hagyjam a szobában a cuccaim, majd átviszik. Befektettek szülőszobára, rám kötötték a ctg-t, kb. fél órára, majd szóltak, hogy menjek át beöntésre (egyáltalán nem olyan rossz, mint sok helyen olvastam, nem kellemes, de igazából semmi nagy dolog), aztán vissza az ágyra és ctg. A monitoron látszott, hogy elég nagy fájásaim vannak, de nem rendszeresek. Bekötöttek oxitocinra, kb. olyan reggel 8 kor. 9 körül jöttek, hogy szépen rendeződtek, 1-2 percesekre, és olyan nagy fájások lettek, hogy a görbék teteje már nem fért rá a papírra. A probléma (vagy épp nem probléma) az volt, hogy én ebből szinte semmit nem éreztem, nevetgéltem, beszélgettem a szülésznővel.

Nem sokkal ezután jött a doktor úr, megvizsgált. Na, az kicsit sem volt kellemes, 5 ujjnál járt a tágulás, de nálam ez igazán nem számított, ugyanis fél 11 körül áttoltak a műtőbe. Üljek fel, domborítsak, mint a cica, háááát, nem ment, úgyhogy a hatalmas műtős úr ránehézkedett a vállamra, akkor úgy éreztem, hogy kettétörök, és aggódtam, hogy összenyomom a babát. Mindegy, végül is sikerült beadni, onnantól már semmi nem fájt. Kezeim, lábaim leszíjazták, és kezdődhetett a műtét.

Annyit éreztem, hogy próbálják kirángatni belőlem a faros babámat popsival kifelé, nem tartott sokáig, 2019. augusztus 16-án, 11:06 perckor megszületett Tamara, egyből felsírt, 10/10 es Apgart kapott. Elvitték megtisztítani, ekkor derült ki, hogy kétszer volt a nyakára tekeredve a köldökzsinór, emiatt nem tudott megfordulni. Engem foltoztak, eközben visszahozták megmutatni, egy puszit tudtam neki adni, és el is vitték.

Miután velem végeztek, kitoltak a császáros megőrzőbe. Ezután kb. 10 perccel nagyon erős fájásaim lettek, nem mondták, de bekötöttek egy magas dózisú oxitocin infúziót, amitől olyan fájásaim lettek az epidurál ellenére, hogy ott képes lettem volna eltörni az ágykeretet. Fájdalomcsillapítót nem kaphattam, csak 5 óra múlva, de amikor beadták, egy álom volt! Örökkévalóságnak tűnt az az 5 óra.. Éjfélkor állítottak fel, majd a saját lábamon sétáltam át begörnyedten a szobámig, és feküdtem fel arra a magas ágyra. A babámat nem kaphattam meg, csak 24 óra lejártával. De onnantól végig velem volt! 

Nos, összegezve.. Nem voltak nagy elvárásaim a szüléssel kapcsolatban, nem készítettem tervet, nem érdekelt, hogy hogyan zajlik a szülés, hogy kapok-e oxit, hogy metszenek-e gátat, nem számított semmi, csak hogy egészséges legyen a babám. Az sem bántott, hogy császárosként velem van a baba, sőt, kifejezetten örültem neki! Még műtét előttig szurkoltam, hogy megforduljon, mert abban a hitben voltam, hogy nincs semmi akadálya, minden rendben volt ultrahangon. Csak épp elfelejtették közölni, hogy a nyakán van a köldökzsinór kétszer! Ettől eltekintve jól éltem meg az egészet, és van egy gyönyörű lánykám, aki immár két hónapos, és bár utólag kiderült, hogy nincs azért minden rendben. De ez már egy másik történet.

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetem, és ne feledjétek, erősek vagytok, bármit is hozzon az élet! 

Dia

Olvass még császármetszéses szüléstörténeteket!

A császármetszés nem kínszenvedés!

Négy hónap alatt épültem fel a császármetszés után

Végigmosolyogtam a császármetszésemet