Új kiskutyánkkal, vagy már nem olyan új kisgyerekünkkel sétálva óhatatlanul elhangzik majd ez a kérdés gyerekszájakból, és sajnos nehéz olyan választ adni, amitől minden érintett boldog lesz.

Persze összejöhet az a konstelláció, hogy laza szülő belemenős, kutyát valóban szerető kisgyereke akar megszeretgetni egy gyerekszerető, stresszrezisztens blökit, és boldogan összebújnak, netán még játszanak is egyet, de sajnos ez elég ritkán jön össze.

Kezdjük a kutyával, aki ugye egyáltalán nem biztos, hogy szereti/ismeri a gyerekeket, és esetleg hátracsapott fülekkel, rükvercben próbál kimenekülni a szituációból, rosszabb esetben akár meg is morogva mindenkit, aki a közelében van. Ha a kutya gazdijának nagy erőbe és komoly manőverezésébe kerül a láthatólag ijedt vagy bizalmatlan kutyát „fixírozni“, hogy a gyerek hozzáérhessen, az azért nem az igazi, egyik félnek sem. Ha ilyen áron lehetne csak megsimogatni a blökit, akkor okosabb lemondani az akcióról – ami ott, helyben nem is olyan könnyű, mert esetleg mindenki egyszerre beszél, a gazdi meg akarja a győzni a nagyérdeműt, hogy az ö kutyája „nem bánt, csak fél egy kicsit“, a gyerek izgatottan csacsog, a szülő szabadkozik, a kutya szűköl, szóval jó nagy katyvasz van az ilyenből.

Az ilyen kellemetlen szitut úgy lehet kivédeni, ha már az ominózus kérdés feltevése előtt felhívjuk magunkra a kutyi figyelmét (például egy rövid, barátságos, „szia kutyi“ formájában), és csak akkor kérdezzük meg a gazdit, hogy megsimogathatjuk-e, ha a kutya egyértelműen kíváncsian és barátságosan reagált a megszólításra. Minden egyéb esetben inkább hagyjuk az ilyen kutyát, mert se a gyereknek nem lesz jó élmény, se a kutyának, ha csak fizikai kényszer árán érhet a gyerek a kutyához.

Probléma lehet a gyerek is: tegyük fel, ő nem is kutyás, csak a szülője gondolja úgy, hogy a gyereknek feltétlenül meg kéne simogatnia a kutyát, ilyenkor, gazdiként szerintem a mi felelősségünk is, hogy ne kényszerítsék a velünk szemben álló gyereket olyasmire, amit az nem is akar. Ha látjuk, hogy a gyerek igazából húzódozik, kellemetlen neki az egész, inkább magyarázzuk el a felnőtt kísérőnek, hogy a kutya rosszul reagálhat arra, ha megérzi, hogy a gyerek nem is akarja megsimogatni, ne erőltesse inkább. Kétes esetben én ilyenkor egyszerűen odébb megyek, ne az én kutyám legyen egy gyerek rossz érzésének, félelmének az oka, csak azért, mert a szülő valami miatt azt hiszi, hogy az ö gyerekének muszáj kutyát simogatni.

Probléma lehet továbbá az is, ha a gyerek ugyan kíváncsi, de nem szereti igazán a kutyát, igazából fél tőle, és azt szeretné ő és a szülője, hogy én úgy fixírozzam a kutyát, hogy nehogy olyan mozdulatot tehessen, amitől megijedhet a gyerek, főleg az orrát/száját ne fordítsa a gyerek felé („Vigyázzdöncikenehogymegnyaljon“), hagyja szépen, hogy a gyerek mindenféle egyéb kontaktfelvétel nélkül megsimogathasson a feje tetején négyésfél négyzetcentimétert. Nos, ez a követelmény egy kutya(tulajdonos) szempontjából teljes wtf, és már rosszul is kezdődik: az ilyen gyerek ugyanis a „fenyegető testbeszéd“ teljes repertoárjával közeledik a kutya felé: lassú léptekkel – mert bizonytalan -, mereven a kutya szemébe meredve – mert minden pillanatban azt várja, hogy a kutya „rátámad“ -, a simogatni készülő kezét messzire a kutya felé kinyújtva – mert fél, és ösztönösen azt akarja, hogy a kutya minél messzebbre maradjon az ő  testétől.

Ettől a testbeszédtől minden kutya megijed és bizalmatlan lesz, és az, hogy még csak nem is szaglálódhat, tovább rontja számára a helyzetet.  A kutyának ugyanis MUSZÁJ megszagolnia az új ismerőst, vagyis bizony a nedves orrával, a „nyálas“ szájával kell hozzáérnie ahhoz, hogy érezhesse, vele most ismerkednek, és barátságosan „visszaismerkedhessen“. Ehhez jön, hogy a kutya maximálisan utálja, ha felülről a fejéhez ér valaki, pláne egy olyan valaki, akit előbb még körbe se szaglászhatott rendesen. Ez a kutyának tömény stressz, így én, mint gazdi, az ilyen „simogatásokba“ újabban már bele se megyek; ha az az érzésem, hogy a gyerekben több a félelem, mint az állat szeretete, és csak a kíváncsiság/szeszély hajtja, akkor inkább odébbállok.

Szerintem gyerek akkor simogasson ismeretlen kutyát, ha a kutya barátságosan reagál a verbális ismerkedésre, a gazdi megerősíti, hogy ez jó ötlet, a kutyája békés/gyerekszerető, és ha a gyerek van olyan nagy/bátor/kutyaszerető, hogy egyszerűen beleáll a kutya hatósugarába és hagyja, hogy a kutya odamenjen hozzá és megszagolgassa-nyalogassa, és közben-utána simogasson egyet rajta. Még egyszer: NEM SZABAD kinyújtott kézzel a kutya felé közeledni, ez egy nagyon félrement ajánlás.

Az igaz, hogy amikor a kutya odamegy az emberhez, akkor először az új ismerős kezét fogja megszaglászni, és csak ezután fogja jó szívvel hagyni, hogy a fejéhez-testéhez érjen az új ismerős (=megsimogassa), de ez nem úgy megy, hogy odanyújtjuk a kezünket, mire a kutya tíz centi távolságból szippant egyet a kéz irányába, aztán elfordítja a fejét, és lehet simogatni a vállát-hátát-fejét az orra kikerülésével. A kutya orra MINDIG az ember felé lesz fordítva, és a kutya állandóan vissza fog térni az emberi kéz szagolgatásához-nyalogatásához, simogatás közben is. Ha ettől fél a gyerek – mert a kutya orrát-száját a harapással asszociálja, vagy undorodik tőle, mert „nyálas“ – akkor ne simogasson kutyát, mert vagy még nem érett rá, vagy nem szereti eléggé az állatot, és akkor minek is simogatná.

Nemcsak a gyerek-kutya interakció rögös út gyakran, hanem az a helyzet is rengeteg potenciális stresszel jár, ha kiskutyánkkal más kutyával találkozunk. Ennek a helyzetnek a leírása és kielemzése viszont többszörösen túlmegy ennek a sorozatnak a keretén, ezért csak ennyit: a kiskutya más kutyákkal való szocializációja ELEMI IGÉNYE az állatnak, ezért ezt nem lehet elmismásolni. Ha nem lakunk olyan helyen, hogy sok barátságos kutya jár azonos helyen, póráz nélkül, állandó békés dzsemboriban (én ilyen helyen lakom, nem győzöm áldani a szerencsémet), és kezdő kutyások vagyunk, akkor előre megfontolt szándékkal kell eljárnunk szervezett kutyatalikra, amit – nagyon lényeges! - hozzáértő ember irányít. Egy jó kutyasuli jó lehetőség erre, itt megtanítják a gazdiknak is, hogyan viselkedjenek ők, hogyan neveljék a kutyát úgy, hogy békés és jó kutyatársaság legyen belőle.

A következő részben az etetésről fogok írni.

teljesenmindegy

Kutyás sorozatunkat itt olvashatod:



A KUTYA LAKÁSBAN IS LEHET BOLDOG
Miért tartunk kutyát? Milyen egy kutya? Mit gondol, mit érez, mire van szüksége, mire nincs?
Tovább>>>

ALKALMAS VAGY KUTYAGAZDINAK?
Íme, a szempontok, melyek alapján eldöntheted, alkalmas vagy-e arra, hogy kutyád legyen.
Tovább>>>

NE TARTS KERTI KUTYÁT!
A kertben tartott kutya szenved, kutyát így tartani állatkínzás.
Tovább>>>

MILYEN MÁRKÁJÚ ÉS TÍPUSÚ KUTYÁT VEGYÜNK?
Egy pár extrém példa, hogy érezd, nincs az az agymenés, amihez ne találták és tenyésztették volna ki a megfelelő kutyafajtát.
Tovább>>>

MENTETT KUTYA - FOGADJUK BE? MILYEN A JÓ TENYÉSZTŐ?
Ha rám hallgatsz, majd a második-harmadik kutyád lesz mentett, ha akarsz rajtuk segíteni, mikor a gyerekeid már kirepültek/felnőttek, és te beletanultál a kutyatartásba.
Tovább>>>

A KUTYÁD ÚGY SZERET, AHOGY A GYEREKED
Merd szeretni a kutyát, ugyanolyan módon, mint a gyerekedet, ha természetesen nem is fog menni ugyanakkora intenzitással.
Tovább>>>

HOZZÁM! HOGYAN HÍVJUK BE A KUTYÁT?
Így tanítsd meg a kutyád, hogy jöjjön, ha hívod.
Tovább>>>

ENNYIT MAJDNEM MINDEN KUTYÁNAK TUDNIA KELL
​A behíváson kívül sok más érdekes dolgot meg lehet tanítani az arra alkalmas és kíváncsi kutyáknak: lássuk, melyek ezek.
Tovább>>>

LÉTEZIK GYEREKBARÁT KUTYA?
Minden szülő, aki családi kutyát szeretne, vagyis olyat, aki a gyerekekkel is jól kijön, illetve őket elszórakoztatja, „gyerekszerető kutyát“ venne, de van-e egyáltalán ilyen?
Tovább>>>