Hazaérkeztetek a kölyökkel, legkésőbb ekkor el kell kezdened „tanulni” a saját kutyádat, ha meg akarod érteni, és tudni akarod motiválni. A legfontosabb kérdés az, hogy mi az, ami a te kiskutyád figyelmét a leggyorsabban és a legbiztosabban felkelti: bárhonnan előszalad, ha pattogni hallja a labdát? Vagy odáig van a finom falatokért, és mintha zsinóron rángatnád, úgy jön a kezed után, ha jutifali van nálad? Esetleg egyszerűen gazdimániás a kicsi, és rád van ragadva, nem mehetsz úgy ki a szobából, hogy ne azonnal pattanna és futna melletted-utánad, teljesen mindegy, hányszor mégy le és fel a lépcsőn, ő mindig ott lesz veled? Ha ebből a három ingerből bármelyik is nagyon erős a kutyádnál, akkor nem lesz nehéz dolgod, mikor tanítod, könnyen fog menni minden. (A negyedik eset, hogy makacska a kicsike, kivételes mértékben önfejű és kíváncsi, amilyen az én jelenlegi kutyám – soha nem volt még ilyenhez szerencsém, ő az első -, vele kiegyeztünk abban, hogy ha hívom, jön, ha van kedve, ha meg nincs, de nekem épp nagyon fontos, hogy jöjjön, akkor megbrummogtatom a nyakörvét, erről később.)
Szerencsére a kutyák kilencvenöt százaléka az első három csoportba tartozik, tehát feltétlen és hosszú távú inger vagy a játék, vagy a kaja, vagy a gazdi. Nézd meg, a tied melyik csoportba tartozik. Megvan? Okés, akkor vedd kezedbe a megfelelő tárgyat (játék/jutifali/saját magad), és most megpróbáljuk behívni a törpöt. Ehhez az első ötven-száz-kétszáz alkalommal olyan időpontot/alkalmat választunk, mikor a kölyök éppen nem foglalkozik Valami Nagyon Fontossal (jelesen nem eszik, nem játszik, nem alszik, nem pisil-kakil, nem szaglálódik), vagy még jobb, ha éppen felénk közeledik, és akkor két-három méter távolságból hangosan, kedvesen, felszólító hangnemben nevén szólítjuk, aztán a plusz inger (játék/jutifali/gazdi kedvesen szól-bohóckodik egy kicsit) kíséretében kiadjuk a „Hozzám!” vezényszót.
Nem azt mondjuk neki, hogy gyere ide, mert ez a mindennapi életben túl gyakran hangzik el, így inkább elveszíti a szignáljellegét, hanem azt mondjuk, hogy „hozzám”, ez ritkábban használt szó. Szóval: kutya neve, „hozzám”, játék/jutifali mutat/gazdi kedves, játékos mozdulatokat tesz, mire minden kiskutya oda fog menni a gazdihoz. Nem azért, mert tudná, mit akartunk tőle, hanem mert az őneki leginkább megfelelő inger érte (karaktertől függően játék/jutifali/gazdi szuperkedves), és ő engedett az ingernek.
Ha a kutya nem jött oda egészen hozzánk, akkor újra hívjuk, és kicsit visszafelé lépünk, kihasználva a kölyök követőreflexét, ami azonnal aktiválódik, ha a „mama” távolodik tőle. Ha ott van előttünk, megfogjuk a kiskutyát a nyakörvénél/hámjánál fogva, csak akkor számít rendesen kivitelezettnek a „hozzám”, ha kényelmesen meg tudjuk fogni a kutyát, ez akkor lesz fontos, ha később valamilyen helyzetben pórázra akarjuk venni.
Most jön a jutalmazás: Játék/jutifali/gazdi szuperkedves, majd abbahagyjuk a jutalmazást, és kiadjuk a feloldó vezényszót, „mehetsz”, vagy „szabad”, mire a kiskutya odébb fog menni. Újfent nem azért megy odébb mert érti, hogy elengedtük, hanem mert megszűnik az inger – nincs több játék/jutifali/gazdi megint semlegesen viselkedik -, a szituáció elveszti az érdekességét. Ezt megcsináljuk eleinte naponta akár tízszer-hússzor is, MINDIG olyan szituációban, amiben VALÓSZÍNŰ, hogy a kiskutya könnyen odajön hozzánk (vagyis éppen nem foglalkozik Valami Nagyon Fontossal, vagy éppen magától is közelít felénk). Ez azért kell, hogy a kiskutya MEGSZOKJA, hogy ha azt hallja, hogy „neve+hozzám+pozitív inger”, akkor odamegy a gazdihoz.
A kutya ugyanis – még jobban, mint az ember, ha ez egyáltalán lehetséges – a szokásai rabja: ha volt alkalma hozzászokni ahhoz, hogy ő egy plusz érdekességtől mentes környezetben odamegy, ha hívják, akkor ezt sokkal nagyobb valószínűséggel fogja akkor is csinálni, ha éppen van valamilyen plusz érdekesség, ami elvonja a figyelmét. Sajnos a dolog pont fordítva is igaz: ha a kutya megszokja, hogy a „hozzám” azt jelenti, hogy az egyik fülén be, a másikon ki, akkor ez a magatartás rögzül, ez az oka annak, hogy annyira fontos az, hogy a behívás tanításánál olyan helyzetekben hívjuk be a kutyát, amely minimum közömbös – a kutyát nem érdekli éppen más dolog -, vagy még jobb, ha pozitív – vagyis a kiskutya éppen a gazdi felé közelít/éppen hozzá akar menni.
Ilyen plusz érdekesség, ami eltereli a kutya figyelmét, sokféle van, a sétaútvonal melletti focipályán guruló labdától egy másik kutyán át egy kocogóig, ezek azok az érdekes dolgok, amiket mi, emberek is észreveszünk, de ne felejtsük el azokat a még sokkal érdekesebb dolgokat, amiket mi nem érzünk, amikről csak tudunk. Az illatok birodalmáról beszélek, amit mi csak közvetve érzékelünk, amikor szaglászni látjuk a kutyánkat. Ne essünk tévedésbe, a kutya ilyenkor pontosan úgy elmélyed, mint mi egy érdekes újságcikkbe, se lát, se hall, pont, mint mi, ha olvasunk. Egy szaglálódó kiskutyát behívni már feladat, és csak akkor sikerülhet, ha a kutya előtte megszokta, hogy a hozzám vezényszóra odafut a gazdihoz.
Ha plusz érdekes helyzet közben kell elhívni a kutyát, akkor valószínű, hogy a mi ingerünket is fel kell turbóznunk egy kicsit. Nem azért, mert a kutya „engedetlen” vagy „falkavezéri rangra tör” (brrr….), hanem azért, mert túlságosan elmélyed abban, amit éppen átél. Izgalmas illat, hulló falevél, avarban moccanó egér, mind-mind elvonja a figyelmét rólunk, és elég erős ingert kell produkálnunk, hogy újra ránk figyeljen. Kicsit hangosabban/ élesebben mondjuk a nevét, esetleg füttyentünk egy rövidet (akár síppal), ezzel “felrázzuk” a kölyköt: újra figyeljen a gazdira!
Jól működhet az is, ha lehetőleg jól hallhatóan – kicsit csoszogva - pár lépést elfutunk a kölyöktől, akkor rögtön futni fog utánunk, mert életbe lép a követőreflex. (Az én kutyám esetében az erdőben csak a brummogós nyakörv elég erős inger, illetve néha elég a kis sípjel is, ami a nyakörvéből jön, hogy rám figyeljen végre. Vagy néha brummogtatok egyet a nyakörvön, olyankor szinte álomból ébred, és jön újra. De mióta a brummogós nyakörv van rajta az erdőben, azóta nem is mélyed el annyira, inkább figyel rám, szóval már elég ráadni a nyakörvet, üzembe se kell helyezni, elég volt hozzá öt-hat brummogtatás.) És persze minél érdekesebb dolgot hagy abba, hogy odajöjjön hozzánk, annál lelkesebben dicsérjük, annál hosszabban játsszunk vele.
A behívásgyakorlás kábé ötven százalékában vegyük ténylegesen pórázra a kiskutyát, menjünk úgy egy pár lépést vele, majd engedjük el megint, hogy megértse: a póráz nem „örök rabság”, hanem csak egy ideiglenes dolog, bízhat a gazdiban, nem kell attól félnie, hogy ha vezényszóra odamegy, akkor ő már csak a pórázon fog lógni.
Nagyon fontos, hogy a vezényszavakat ki is adjuk, mert a kutya nem (minden esetben) gondolatolvasó. A „Morzsi” az a kutya neve, az csak figyelemfelkeltésre használható („kutya, hozzád beszélek, figyelj ide”), nem helyettesíti a „hozzám” vezényszót. A helyes „behívási szöveg”: „Morzsi! (megnézni, valóban figyel-e, ha nem, erősebb ingert adni, majd) Hozzám!”.
Nem lehet eléggé kihangsúlyozni a bármilyen kiadott vezényszó és teljesített parancs utáni feloldó szó, a „mehetsz” vagy „szabad” jelentőségét. Ha nem szabunk ezeknek a segítségével időbeli korlátot az aktuális parancs érvényességének, akkor a kutya sose fogja tudni, meddig kell a gazdi mellett maradni, ha odarendeltük őt magunkhoz, vagy ülni, vagy megállni az utcán. Ha mi nem tájékoztatjuk a „mehetsz”-el, hogy már nem érvényes a kiadott parancs, akkor majd saját maga fogja megpróbálni értelmezni a szabályokat, és az nekünk majdnem biztosan nem fog tetszeni.
Automatizáljuk magunkban: „hozzám” – „mehetsz”, „ülsz” – „mehetsz”, „stop” – „mehetsz”. Nekünk eleinte nem lesz egyszerű hozzászokni, de a kutyánk hálás lesz érte, ha világos parancsokat kap, és kevesebbet dorgálja majd a gazdi, ha nem sikerült élből eltalálnia, hogy most éppen mennyi ideig kellett volna a gazdi mellett maradnia.
Fontos még ezen kívül, hogy odafigyeljünk arra, hogy a behívásnak csak korlátozott a hatósugara (különösen, ha extra érdekességek is vannak). Kutyája válogatja, mekkora távolságból jön még vissza biztonságosan a hívásra, ezt nekünk kell kitapasztalnunk: hamar látni fogjuk, mennyivel gyengül a behívás hatékonysága, ha a kutya eltávolodik, és onnantól kezdve a mi felelősségünk, hogy úgy sétáljuk/legyünk a kutyával, hogy csak a biztonságos hatósugáron belül tartózkodjon a kutya, azt ne hagyja el. Oda kell rá figyelnünk rá – természetesen mindig, de abban a kérdésben még nagyobb figyelemmel kell lennünk -, és azonnal határozottan hívni, ha már kikerülne a „bűvös körből”.
A következő rész tartalma a „stop”, „ülsz”, a szobatisztaság, a mozgólépcsőzés, és az, hogy a kutya a csomagtartóból mindig a járda irányába ugorjon ki.
teljesenmindegy
Kutyás sorozatunkat itt olvashatod:
A KUTYA LAKÁSBAN IS LEHET BOLDOG
Miért tartunk kutyát? Milyen egy kutya? Mit gondol, mit érez, mire van szüksége, mire nincs?
Tovább>>>
ALKALMAS VAGY KUTYAGAZDINAK?
Íme, a szempontok, melyek alapján eldöntheted, alkalmas vagy-e arra, hogy kutyád legyen.
Tovább>>>
NE TARTS KERTI KUTYÁT!
A kertben tartott kutya szenved, kutyát így tartani állatkínzás.
Tovább>>>
MILYEN MÁRKÁJÚ ÉS TÍPUSÚ KUTYÁT VEGYÜNK?
Egy pár extrém példa, hogy érezd, nincs az az agymenés, amihez ne találták és tenyésztették volna ki a megfelelő kutyafajtát.
Tovább>>>
MENTETT KUTYA - FOGADJUK BE? MILYEN A JÓ TENYÉSZTŐ?
Ha rám hallgatsz, majd a második-harmadik kutyád lesz mentett, ha akarsz rajtuk segíteni, mikor a gyerekeid már kirepültek/felnőttek, és te beletanultál a kutyatartásba.
Tovább>>>
A KUTYÁD ÚGY SZERET, AHOGY A GYEREKED
Merd szeretni a kutyát, ugyanolyan módon, mint a gyerekedet, ha természetesen nem is fog menni ugyanakkora intenzitással.
Tovább>>>
