Sziasztok, már az első szülésem történetét is megosztottam veletek, most a másodikat is megírom. Az első szülésem igazándiból minden különösebb probléma nélkül lezajlott, bár utólag átértékeltem benne pár dolgot. Így például az burokrepedéssel indult, és miután 6-7 óra elteltével sem indultak be a fájások, kaptam valami enyhe gyógyszert, aminek olyan 7-8 óra alatt kellett volna beindítania a folyamatot, ehelyett nekem egy ujjnyiról két óra alatt eltüntette a méhszájat brutális fájások közepette. Akkor azt gondoltam, hogy talán mégsem volt annyira enyhe az a cucc, ha ilyen hatást váltott ki, a második szülésem tükrében viszont azt gondolom, hogy talán egyszerűen gyorsan szülő típus vagyok.

Szóval belevágva a történetbe ez a második terhességem nagyon nem volt idilli, az első hónap kivételével végigémelyegtem az egészet, és volt három hónap, amikor sírni tudtam volna, ha a kanapéról fel kellett állnom. Mivel a nagyobbik fiam kétéves volt ekkoriban, és dolgoztam is, hát nem életem legszebb időszaka volt ez. A 30. heti nagyultrahangon a kórházban mindent a legnagyobb rendben találtak, a gyereket mind fekvés, mind méretek szempontjából tankönyvinek minősítették, ezért is ért villámcsapásként, amikor egy héttel később az orvosnál már farosnak mutatkozott.

Hozzátenném, hogy rendkívül élénk volt „bentfekvése” alatt, folyamatosan nyüzsgött, és néha komoly fájdalmat is okozott ezzel. Az orvos viszont egyértelműen úgy gondolta, hogy a kórházban benézték a fekvést, így rögtön felvilágosított, hogy ha így marad a baba, egyértelműen császár lesz belőle, mert ő nem vállal faros szülést, és engem is erőteljesen lebeszélne róla. Nem voltam túl boldog, de a javasolt házi praktikákat (közlekedjek pl. négykézláb…) nem akartam bevetni, valahogy az volt az érzésem, oka van annak, ha a baba így fekszik. Így arra szorítkoztam, hogy olyan kis udvariasan kérleltem, hogy ha ő is úgy látja jónak és biztonságosnak, kíméljen meg a műtéttől, és forduljon meg. Innentől kezdve a 37. hétig elzárkózott a kérésem elől, majd a 37. héten örömmel láttuk az ultrahangon, hogy befordult. Mivel a nagy mozgások tudat alatt zavartak kicsit, kérdeztem, hogy van-e még esély a forgásra, de mindenki megnyugtatott, hogy ilyenkor már nem nagyon forgolódnak a babák. Na, persze…

Itt röviden ki kell térjek arra, ami egyedül bánt az egész sztoriban, ugyanis kicsit hányavetin kezeltem a kórházba történő bejutásom kérdését, amit ha végül baj lett volna, sosem bocsátok meg magamnak. A férjem ugyanis 500 km-re dolgozott ekkor, csak csütörtök estétől hétfő hajnalig volt itthon, a tesóm pedig, aki a szülőszobára jött volna velem, a belvárosban dolgozik, úgy saccoltam, a csúcsforgalom idején kb. két óra kellene ahhoz, hogy kijöjjön értem és beszállítmányozzon a kórházba. Valahogy ennek ellenére, talán éppen azért, mert az első alkalommal 7 órát hédereltem minden esemény nélkül a kórházban, úgy éreztem, nem lesz gond, ha nem hétvégén szülök, az a maximum két óra nem okozhat problémát. Buta, felelőtlen elgondolás volt.

A kiírt nap előtti héten kicsit ingerlékenyebb voltam az átlagnál (vagyis őrjöngtem egész nap), de ezen kívül más jele nem volt a szülésnek. A szülés napján délelőtt még dolgoztam, délben elmentem a kisfiamért a bölcsibe, majd onnan 13 óra felé hazaérve már éreztem, hogy valami készül. A hasam folyamatosan fájdogált, csak az volt a fura, hogy rögtön 3-4 percenként jöttek a fájások, és nem tartottak tovább 10-20 másodpercnél, és nem tudom máshogy írni, valahogy olyan összefolyóak voltak. Mondtam édesanyámnak (aki hála Istennek velünk él), hogy fektesse le ő a gyereket, én beülök egy kád vízbe, meglátjuk, mi lesz.

A víz jólesett, de a fájásokon nem változtatott, így fél 2 körül felhívtam a szülésznőmet, hogy szerinte mi legyen. Hogy értsétek, azért nem rohantam egyből a kórházba, mert ahhoz nem éreztem magamban elég erőt, hogy én vezessek be, viszont a gyerek aludt, anyukámat otthon akartam hagyni vele, így teljesen tanácstalan voltam, hogy mit tegyek. Ráadásul nem is tudtam, hogy fájásokkal hogyan indul egy szülés, a múltkor ugyanis gyakorlatilag egybefüggő fájásaim lettek rögtön a gyógyszertől. A tesómat azért felhívtam, hogy induljon el, de a szülésznő azt mondta, hogy a hangom alapján ő még nem gondolja, hogy sínen vagyunk, ráadásul az igazi fájás minimum 40-50 másodperc, feküdjek le egy órára, utána beszéljünk.

Na, fekve már nem tudtam maradni, az események begyorsultak. Kb. 2-re eljutottam odáig, hogy csak állva bírtam megmaradni, a fájások olyan erősek lettek, hogy úgy éreztem, felfordulok, és szóltunk a tesómnak, hogy akkor most taxival jöjjön, és a sebességhatár nem lényeges. Fél 3-kor tolófájásaim kezdődtek. Ekkor már halálfélelmem volt, beálltam a zuhany alá, ott egy hatalmas fájás közepette, ami alatt már a hasam elemi erővel préselődött, elfolyt a magzatvíz, és hívtuk a mentőket. Innentől kezdve fél órán át üvöltve, állva lihegtem el a tolófájásokat, szegény anyukám két telefonnal, a nővéremmel és a mentővel forródróton értekezett, mindeközben mindenki próbált nyugtatni, hogy ezek még nem lehetnek a tolók, csak bepánikoltam.

Nem gondoltam, hogy ilyen hangok jöhetnek ki valaha belőlem, szegény kisfiam is felkelt, először még próbált simogatni, aztán széttúrta a szekrényt, talált egy doboz bonbont, és csendben elfogyasztotta… Itt szeretném megjegyezni, hogy a férjem halálra szekált vele, hogy nem vagyok normális, minek olvasok szüléstörténeteket folyamatosan, viszont ha nem olvastam volna, az életben nem hallok róla, hogy a tolófájásokat el lehet lihegni. Hát el lehet, az igaz, hogy úgy bőgtem, mint egy csorda tehén, és kb. olyan érzésem volt, mintha az összeszorított lábammal tartanám vissza csak a gyereket.

A mentős mondta édesanyámnak, hogy feltétlen fektessen le, de nem bírt elvonszolni a támasztott hangfaltól, éreztem, hogy fekve nem tartok én már vissza semmit. Végül szegény könyörgött, így bevonszolódtam vele, de abban a pillanatban, hogy lefeküdtem, a gyerek visszatarthatatlanul megindult. És ekkor jött a feketeleves… A mentős mondta anyukámnak, hogy nézzen be a lábam közé, látja-e már a gyerek fejét, mire válaszul szerencsétlen elkezdett sikoltozni, hogy azt nem, viszont a lábát igen. Mint kiderült, az én kis forgolódó gyerekem azért csak befordult még egyszer az utolsó két hétben, és farral igyekezett kifele. Megmondom őszintén, ekkor biztos lettem benne, hogy tragédia lesz a vége.

Egy percre teljesen tiszta lett az agyam, és végigjátszottam magamban, hogy mi lesz azután, hogy elveszítjük a babát, hogyan dolgozza fel a kisfiam, mi lesz velünk. Aztán megint elborult az agyam, és csak az zakatolt bennem, hogy a fejének mielőbb ki kell jutnia, így úgy elkezdtem nyomni, amilyen erőt nem is képzeltem magamban, majd mint egy akciófilm csúcsjelenetében, ebben a pillanatban megérkeztek a mentősök. Ekkora leálltak a fájdalmaim, de éreztem, hogy a gyerek még nincs kint teljesen, így amikor azt láttam, hogy két mentős szótlanul, remegve térdel mellém, biztos voltam benne, hogy meghalt a baba.

Kb. egy percet matattak, ezalatt nem szólt senki semmit, pedig én sírva kérdezgettem, hogy él-e, majd éreztem, hogy kiemelik, még akkor is csöndben volt, a mentős kettőt ütött a hátára, és felsírt. Így született meg 9/10-es Apgarral, teljesen épen, otthon, farral az én kisebbik, szépséges fiam, akinek még nem tudtuk, mennyire találóan a Bence, vagyis győztes nevet szántuk. Még leírom, hogy valódi köldökzsinórcsomója is volt, vállalva, hogy kamuposztnak tűnik az írásom.

Nem tudok elég hálás lenni, de mindannyian épségben vagyunk, a kórházban a csodánkra jártak, és az összes orvos megerősítette, hogy szerencsétlen mentőápoló bekerül a mentős-történelembe, mert ahogyan kifordította a baba fejét, azt sok orvos sem vállalta volna be. Hát ez az én történetem, szolgáljon tanulságul: szervezz le mindent, és inkább tízszer küldjenek haza a kórházból, de az első gyanús jelre menj be!

Lygia

Olvass még szüléstörténeteket!

Farfekvéses babát szültem természetes úton

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>