Álomterhesség, álomszülés
 

Régóta tervezem, hogy megírom a szüléstörténetemet, de mindig azt gondoltam, hogy annyira tökéletes és mesébe illő (eltekintve a fájdalomtól), hogy csak a rosszmájú kommenteket vonzanám be vele. De úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot – azokért a sorstársakért, akik még a nagy nap előtt állnak, hogy olvassanak a sok szerencsétlenül alakult eset után egy pozitív történetet is. Előre szólok, nincs tele fordulatokkal és izgalmas cselekményekkel, de talán ez esetben ez nem is baj.

Még hergelném az olvasóközönséget azzal, hogy a terhesség is álomszerű volt, 171 centimhez 11 kilót híztam, nem vizesedtem, nem voltak kellemetlen tüneteim, minden héten háromszor jártam terhestornára, a hajam, a bőröm sose volt még olyan szép, mint azalatt a 9 hónap alatt, és a környeztem szerint ilyen kiegyensúlyozott se voltam még.

Aznap azt mondták, még jó darabig nem szülök meg
 

Szeles őszi nap, csütörtök, kereken a 40. hét, edzőtáskám a kocsiban, délelőtt ctg, majd ebéd egy barátnőmmel és utána még egy kis torna. Már mondjuk sietve nem tudom szedni a lábaimat, mert beszúr az oldalam, de ez legyen a legnagyobb gondom (amúgy se volt normális, ahogy folyton siettem mindenhova 9 hónapos terhesen). A ctg-n aznap az enyém lett a „legszebb” görbe, az ügyeletes szerint az ítélet: ez a gyerek még jó darabig biztos nem akar kijönni. Király. Pedig már 1-2 hete próbálom kiimádkozni, mert nem szeretném, ha indítani kellene. Szombaton majd jöhetek megint ctg-re. Azért a dokimnak is megmutatom a papírt, és be is kukkant, de ő azt mondja, hogy hétvégén szerinte baba lesz, 1 ujjnyi a helyzet. Ez jobban hangzik. Irány az ebéd, amelynek a végére elfáradok, inkább már nem kísértem a sorsot, a délutáni edzést kihagyom.

Megkezdődnek a fájások
 

5-re haza is érek, tesómmal chatelek, aki már 10 napos túlhordásban van (igen, egyszerre lettünk terhesek), az éjjel felteszik neki a ballont. Utánaolvasok, hogy mi az a ballon, közben elkezd mensisen görcsölni a hasam. Hmm, biztató, de nem szabályosan jönnek a görcsök, úgyhogy beülök egy kád vízbe. Ekkor kb. délután 6 óra volt. Ott se múlik, egyre jobban fáj, és már némi rendszer is van a dologban: kétpercenként fél percig tart a fájdalom. Közben megérkezik a férjem, van nála sör is, de mikor látja, hogy a fél percekben nem igazán tudok kommunikálni vele, úgy dönt, hogy ma már nem sörözik, szerinte menjünk be a kórházba. Szerintem meg ne, mert nem fáj a derekam és nem érzem az övszerű fájdalmat sem, amiről mindenki mesélt. De a fájdalom ekkora már kibírhatatlan és a kétperces szünetekből egy percek lettek. Majd ekkor távozik a nyákdugó is. Oké, hívom a szülésznőt. Ő is azt mondja, hogy haladjunk befele.

A csomagok már hetek óta készen, csak fésülködök és öltözök, mindezt egyperces etapokban, mert a félpercekben meghalok. A 20 perces kocsiút kibírhatatlan, de legalább a férjem állja a sarat, egyszerre vezet és méri az időt.

A szülőszobán elfolyik a magzatvíz
 

Negyed 9-re meg is érkezünk a szülőszobára. Az az érzésem, hogy kicsit szkeptikusan fogadnak, biztos sokan mennek be jóslókkal, de lelkesen magyarázom, hogy itt elég komoly a helyzet és, hogy nekem van fájdalomtűrő-képességem, de ez már nem normálisan fáj. Az ügyeletes doki megvizsgál, az enyém még a magánrendelésén van. Miközben nézi a méhszájat, ami papírvékony, elfolyik a magzatvíz is. Oké, innen már nem megyünk gyerek nélkül haza.

Egy kis papírmunka, közben már készítik elő a szülőszobát, a vajúdóba már nem kell mennem. Azzal nyugtatgatnak, hogy minél jobban fáj, annál jobban haladunk. Remek. A dokimat újra hívják, és sürgetik, hogy igyekezzen, mert itt maximum három órán belül baba lesz (ez volt 20:30-kor). A szülőszobán is tekergek még fél órát, de már 3 ujjnál járunk, így megyek a zuhany alá, labdára rá, a férjem engedi rám a vizet. Így ülünk fél órát, hogy a dokim is még időben beérjen, mert állítólag a gyerek eléggé siet kifele. A férjem azért bepróbálkozik a szülésznőnél egy epidurállal, de erről már lecsúsztunk. Én ezt a részt azt hiszem fel sem fogom. Fájdalomcsillapítás nélkül fogok szülni?

Majd vissza a szobába, és a szülésznő javaslatára állva tolok, merthogy közben a görcsölésből, megérkeztek a tolófájások. Azt hiszem, ez volt a legfájdalmasabb momentum, itt már sírva könyörgök a férjemnek, hogy hagyjuk ezt abba, de amikor látom, hogy tőle segítséget nem várhatok, akkor a szülésznő felé fordulok, és próbálom meggyőzni, hogy ebbe bizony én bele fogok halni. De megnyugtat, hogy ő azt nem hiszi.

Végre megérkezik a dokim
 

Majd befut a dokim is, ágyra fel, közel 5 ujj, indulhat a buli. A férjemnek szólok, hogy most már hívhatja a rokonokat, tényleg szülünk (valahogy eddig nem akartam elhinni).

Az ágyon először nem érzek rá a tolásra, de aztán elengedek minden korlátot, szem-száj becsuk és tolok. Közben megy a gátvédelem. Az első nyomás után szinte kint érzem a babát, kérdezem is, hogy akkor még egy tolás és kint van? A dokim nevetve mondja, hogy a filmekben igen, de ne aggódjak, nem mond számot, de pár tolás és megleszünk – 21:30-nál járunk. Közben megérkeznek a medikusok is, felőlem jöjjenek, már nem érdekel. A gátamba kapok szurit, biztos, ami tuti, de nagyon kérem a szülésznőt, hogy próbáljuk megvédeni. Az igazság az, hogy ez a tolófájás nekem már kevésbé volt elviselhetetlen, mint a vajúdós görcsölés. A dokim három tolást is belepasszíroz egy fájásba.

Bence megérkezik
 

Majd 6-7-8 tolással később 21:46-kor gátvédelemmel kibújik a mi kis szerelemgombócunk, Bence. 3350 grammal és 54 centivel. A férjemmel fel se fogjuk, olyan gyors minden. Köldökzsinór még lüktet, kisfiunk rajtam. Gát megvédve, egyéb részeken némi szakadás, így egy negyedóra varrás következik (de négy hónap távlatából bátran mondhatom, hogy semmi maradandót nem tapasztalok).

A babánkkal kapunk két órát a szülőszobán hármasban, aki azonnal keresi a cicit és meg is találja ügyesen. Közben hívjuk a rokonságot, hogy már meg is vagyunk. Tesómnak is írok, hogy az elmúlt négy órában, míg nem beszéltünk, én megszültem, nem hiszi el. De másnap ő is megszült.

Elképesztően hálás vagyok a szülésznőnek, és a dokimnak is, neki főként a varrásért.

A négy nap kórházról sincsenek rossz élményeim, a fellegekben jártam.

Azt mondják, hogy könnyű szülés, nehéz gyerek, de szerencsére a mi kis manónkra egyelőre nincs komolyabb panasz!

R.

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?