A harmadik kisfiammal átéltük azt, amire soha nem gondoltam volna, és senkinek nem kívánom. Január 9-én reggel 5 perces, de nem erős fájdalmakkal jelentkeztem a szülészeten. Ahogy annak lennie kell: papírmunka, hálóing, mehetsz vajúdni. (Már itt többször elmondtam, hogy a másik két fiam is bekakilt a magzatvízbe!) A párom sajnos nem lehetett velem, mert a két gyermekünkkel kellett maradnia. Reggel 7-kor megnézték a magzatvizet, még tiszta volt. Egész nap rendszertelen fájásokkal szenvedtem, hol 5 perces, hol 10. Már haza akartak küldeni, hogy jóslófájások.

Szóltam, hogy az előző két fiam is belekakilt a magzatvízbe
 

Ez idő alatt is többször elmondtam, hogy már van két fiam, és mindegyik bekakilt a magzatvízbe, akkor is pont ilyen rendszertelen fájdalmaim voltak. De persze hülyének voltam nézve. Reggel 7 órától délután fél 5-ig háromszor jöttek be hozzám. Egyedül hagytak! Dél körül megvizsgált egy nőgyógyász, félvállról szólt: „Még csak 2 ujjnyi!” Fél 5-kor jött egy fiatalabb nőgyógyász, hogy legyen most már burokrepesztés. Nézik a magzatvizet: hoppá, ebben már van valami! Láss csodát, ez a fiúcska is bekakilt! Végre beindították a szülést.

Baj van a babával
 

Fél 7-kor végre szültem, de már annyira fáradt voltam, hogy az utolsó nyomásnál szinte nem voltam magamnál. Végre megszületett a fiam. De nem sírt fel. Azonnal elszaladtak vele, annyit mondtak, elvitték a csecsemő osztályra megvizsgálni. Engem ott hagytak 3 órán át félmeztelenül, lábaim az egekben, reszkettem, úgy fáztam! Közben visszaért a párom, gyerekek a mamával. Lent várt a csecsemőintenzív előtt, hogy mondjanak valamit a fiáról. Két órás várakozás után azt mondták neki, menjen haza, reggel többet tudnak mondani. Engem 3 óra reszketés után átkísértek a szobába, ahol 3 anyukával és babájukkal voltam. Azt mondták, mindjárt jön majd a gyerekorvos, hogy beszélgessünk.

Senki nem modott semmit
 

(Fantasztikus érzés babás anyukákkal lenni, mikor a tieddel azt sem tudod, mi van!) Senki nem jött reggelig! SEMMIT nem tudtam a kisbabámról. Egész éjjel zokogtam. Reggel jött a nőgyógyász, aki beindította a szülést, és engem kérdezett, hogy mit tudok. Mikor elmondtam, hogy semmit, azonnal intézkedett, visszajött hozzám, hogy mikor és hova menjek. A párom is odaért,  együtt végre beengedtek minket Kristófhoz. Az intenzíven, inkubátorban, 100%-os lélegeztetésen, 8-9 féle csőből gyógyszerek... stb. Nemcsak lenyelte, leszívta a kakis magzatvizet, mivel már levegőt akart venni. Minden belső szerve tönkrement. A tüdeje tele volt, nem működött a veséje, a bélrendszere, alig volt vérnyomása, olyan sűrű volt a vére, a hasában valamiért folyadék volt... stb. A gép tartotta életben. Összetörtem, nem akartam elhinni. Reggel 8-tól este 9-ig 3 óránként bemehettem hozzá.

Lehet, hogy nem éli túl
 

Kedden született, csütörtökön félrehívott az orvos, hogy sajnos arra számítsak,  hogy az állapota romlik. Nem biztos, hogy túléli. Akkor zokogva mentem ki onnan, újabb pofon az élettől. Aztán erőt vettem magamon, visszamentem az inkubátorhoz: kisfiam, ne add fel, itt vagyok veled és együtt haza fogunk menni! Annyit voltam vele, amennyit csak engedtek. Simogattam, beszélgettem vele, biztattam. Sokszor már alig álltam a lábamon, mégiscsak szülés után voltam, de mindig ott álltam mellette. Két nap után végre nem romlott az állapota, stagnált. Másnap pedig hatalmas lendülettel elkezdett gyógyulni. A fiam élni akart!

Csodával határos módon meggyógyult
 

Napról napra cserélték a lélegeztetőgépet, egyre kevesebbet kellett rásegíteni. Csodagyereknek hívták az orvosok, szinte hihetetlen volt a gyógyulása. Majdnem négy hét alatt meggyógyult. Az utolsó nehézség az volt még, hogy nem tudott enni, nem indult be neki a szopóreflex. De egy fantasztikus gyógytornász segítségével az is sikerült. Közben a szívem szakadt meg a másik két kisfiamért, akik otthon alig várták már, hogy hazaérjünk! Három- és ötévesek. A nagyobbik azt mondta:

„Anya, becsaptál, azt mondtad, csak három nap és hazajössz!”

Az egész családot szörnyen megviselte. Engem, a párom, a gyerekek, nagyszülők, barátok... Mindezt azért, mert nem voltak hajlandóak újra megnézni a magzatvizet, hiába mondtam százszor, hogy a másik két fiam is belekakilt. Arról nem beszélve, hogy a kórházban töltött idő alatt soha senki nem mondta, hogy újra kellett éleszteni. Itthon láttam még a papírokon! De végre itthon vagyunk, jól vagyunk, folyamatosan kontrollra járunk, egyelőre jól fejlődik, csak egy-két izom még feszes, mivel sokáig volt altatásban.

Senkinek nem kívánom ezt! Még annak se, akit nem kedvelek. Senkinek. Most is végig sírva írtam. Ha hamarabb beindítják a szülést, nem kellett volna tönkretenni egy gyermeket, egy anyát, egy családot. Ezt nem lehet elfelejteni, kiheverni. Ez egy örök rossz emlék. Köszönöm, hogy megírhattam. Kimondhatatlanul haragszom a szülészetre! 

Mariann

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?