koronahírek koronavírus

A miniszterelnök határozatlan időre meghosszabbította a kijárási korlátozást, ám a várakozásokkal ellentétben nem szigorította a feltételeket – ugyanúgy mehetnek például kirándulni, sétálni az együtt lakó családtagok, mint korábban. A polgármestereknek ugyanakkor speciális lehetőséget adott, akik hétfő éjfélig a saját településükre vonatkoztatva speciális, szigorúbb szabályozásokkal is élhetnek.

Több polgármester jelezte, hogy él a lehetőséggel, Budapest főpolgármestere pedig a főváros rendőrfőkapitányával egyeztet a lehetőségekről, de Budapest hermetikus lezárása nem alternatíva.

Érettségi: idén csak írásbeli lesz?
 

Sokakat lázban tartott az utóbbi időben, hogy a mostani végzős gimnazistáknál hogy oldják meg az érettségit. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a mai sajtótájékoztatón elmondta: nem reális októberre halasztani a vizsgákat, hiszen a diákok régóta készülnek rá. A tervek szerint akik idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, azok számára nem lesz kötelező az érettségi – a fennmaradó 73 ezer diáknak pedig idén nem kell szóbeliznie. Az írásbeli érettségi vizsgák május 4-én kezdődhetnek meg a járványügyi szabályok betartásával – a kormány erről várhatóan a jövő héten dönt.

Kismamák: szülés előtt tesztelnek minden kismamát koronavírusra
 

A terhesgondozási rend változik, a kötelező vérvételekre és ellenőrzésekre egyedül kell, hogy érkezzen a kismama, azaz a vizsgálatokon nem lehet jelen az apuka a járványügyi helyzetre való tekintettel. A vizsgálatokra egyesével mehetnek be, és a várókban is olyan rendet alakítanak ki, hogy a kismamák egymástól a megfelelő távolságban tudjanak tartózkodni. Arra is kérik a várandósokat, hogy a vizsgálatokra szájmaszkban és kesztyűben menjenek, a védőnők pedig távkonzultáción látják el a kismamákat.

Az apás szülés különösen fontos kérdés: amennyiben a kismama igazoltan koronavírus-fertőzött, nála nem lehet jelen az apuka a szülésen. Szülés előtt minden kismamánál gyorstesztet végeznek koronavírusra, és amennyiben nincs magas hőmérséklete és a tesztje negatív, az apuka is bemehet a szülőszobára (őket kérdőívvel és hőmérséklet-méréssel szűrik), de csak teljesen beöltözve.

Tünde

KORÁBBI NAPI BESZÁMOLÓINK:

Koronahírek 0327: Kijárási korlátozás: mi változik?

Koronahírek 0323: Maszkok, pénzügyi könnyítések, meghosszabbított gyes

Koronahírek 0320: Gyerekek is vannak a fertőzöttek között 

Koronahírek 0319: Pénzügyi mentőcsomag, munkaügyi változások, stb.

Koronahírek 0318: Egyelőre nem lesz kijárási tilalom, de azért maradj otthon!

Koronahírek 0317: Idősek, maradjatok már végre otthon!

Koronahírek 0316: Ne menj be az orvoshoz, ha koronavírus-tüneted van!

Koronahírek 0315: Ne vidd a gyerekedet a játszótérre se!

Koronahírek 0314: És ki vigyáz a gyerekekre?