A japán nők és a szexualitás. Tudom, kicsit kényes a téma, de mindenképpen ide kívánkozik. Először is szeretném leszögezni, hogy mivel Japán nem keresztény ország, ezért e témához való hozzáállásuk is teljesen más, mint azt mi Európában megszokhattuk. Itt a szex teljesen természetes dolog, nem számít bűnnek. Beszélni róla viszont egyáltalán nem illik. Ezért is van, hogy a japán iskolákban nemigen van felvilágosítás. Ezt a feladatot a tonnányi pornóanyagra bízzák. A szigetországban már 13(!) éves kortól vásárolható pornográf tartalmú magazin, míg a nagykorúságot csak 20 évesen érik el. Innentől kezdve vásárolhatnak alkoholt és cigarettát.
Na, de visszatérve a szexualitásra. Japánban törvény tiltja a nemi szervek nyílt ábrázolását, ezért a pornót cenzúrázzák. Ennek magyarázata egyszerű. Amikor Japán elvesztette a háborút, Amerika egyszerűen rájuk kényszerített egy alkotmányt. Jelenleg is ez van érvényben. De hogyan is működik ez az egész dolog a szigetországban? Nos, mivel a nők japánban is nők, szeretnek nőiesen viselkedni, öltözködni, természetesen a férfiak figyelmének felkeltése céljából. De mint tudjuk, minden földrészen más számít nőiesnek. Mivel a japán férfiak enyhén pedofil beállítottságúak, így a nők igyekeznek minél kislányosabbnak tűnni. Ezért van az, hogy érett hölgyek úgy viselkednek, mint holmi bakfisok. Mert az olyan „kawaii”, vagyis aranyos, cuki. Egy japán nőnek minden kawaii.
Nagyon érdekes, hogy amikor két ember között szóba kerül a szex, a nő rögtön elkezd egy bizonyos módon viselkedni. Eljátssza, hogy ez őt mennyire nem érdekli, sőt, kifejezetten visszataszítónak találja. Heves ellenállást mutat legalábbis a szavak szintjén. Ilyen esetben előszeretettel használják a „dame” kifejezést, ami annyit jelent: tilos! Ez persze csak komédia. Valójában általában nincs ellenére a dolog. De akkor miért tesz úgy, mintha fázna az egésztől? - kérdezheti valaki, és joggal. Nos, a válasz igen egyszerű. Tudja, hogy ami tilos, arra még inkább vágyik az ember. Bizony.
Ez az egész színjáték nem szolgál más célt, mint felkorbácsolni szerencsétlen férfi vágyát. Aztán persze – kizárólag az erőszaknak engedve, mely lehengerli gyönge női testét – megadja magát, hogy aztán a férfivel egyetemben áldozhasson Ámor oltárán. Persze, ha tudja, ki az az Ámor. Igen ám, de hol történjen a pásztoróra? A fiataloknak ugyanis általában nincs külön lakásuk, a szülők előtt meg mégiscsak ciki ilyesmit csinálni. Ez aztán a kihívás! De ne féltsük őket! A japánok kitalálták az úgy nevezett love hoteleket, vagy ahogy itt ejtik: „rabu hoteru”. Itt minden feltétel adott az idő kellemes eltöltéséhez.
Lépjünk egy kicsit tovább az időben. Tegyük fel, hogy a fiatal pár összeházasodik. Ilyenkor a következő történik. A szexuális együttlétek száma erősen megcsappan. Az első gyerek születése után a hölgy simán lehúzza a rolót. Nincs több kufirc. Ennek oka, hogy ő immár anya, így minden erejét, idejét a gyerekének kell szentelnie. A férfi meg csináljon, amit akar. Így járt. Mit tehet ilyenkor a teremtés ázsiai koronája? Például elmegy egy masszázsszalonba. Aki ebből arra gondol, hogy a férfi kupiba jár, annak a szégyen pírja fesse pirosra orcáját, amiért ilyet feltételez. Japánban ugyanis tilos a prostitúció.
Csakhogy a japán ember közismerten ravasz. Kitalálta, hogy játssza ki ezt az ugyancsak Amerika által rákényszerített tilalmat. Mert ugye mi is a prostitúció? Az, amikor valaki pénzért szexuális szolgáltatást nyújt. Igen ám, de mi számít szexnek? Hát az, amikor a hímvessző behatol a vaginába. Következésképpen, ha nem történik behatolás, az nem prostitúció. Tehát ha egy hamvas, babaarcú japán hölgyemény a kezével, netán szájával elégít ki egy munkában megfáradt, felesége által elhanyagolt férfit, az teljesen rendben van. Japánban tehát de jure nincs prostitúció, de facto meg nagyon is virágzik.
Mint rengeteg országban, a szex itt is hatalmas iparág. Persze, a kereslet-kínálat elve. Azon nem rökönyödik meg az ember, hogy vannak pornómagazinok meg dvd-k, mert azok mindenhol vannak. A prostitúció is sok helyen jelen van. De van itt valami, ami az én kedélyeimet is felborzolja, pedig nem vagyok kimondottan prűd. Ez pedig nem más, minthogy a szexshopokban magazinok, és dvd-k mellett bugyik is kaphatók. De ezek nem közönséges fehérneműk, de nem ám! Diáklányok használt bugyijai. Számomra érthetetlen okból néhány férfi itt arra vetemedik, hogy méltóságát félredobva fiatal lányok egy napig hordott bugyiját megvásárolva azokat szagolgassa, azokra maszturbáljon. Na, igen. A japókkal ilyen téren (is) elszaladt a ló. Ennek okairól majd egy másik posztban.
De térjünk vissza az elképzelt házaspárhoz. Ugorjunk az időben, a gyerekek már középiskolások, az anyának már nem kell minden idejét rájuk áldozni. Ilyenkor általában visszatér a hölgyek kedve némi együttléthez, azonban ekkorra már a férfi nem mutat hajlandóságot, hiszen megszokta, hogy ilyenfajta örömöket csak házon kívül kaphat. Hoppá! A vajas kenyér visszaharap. Ebből következően Japán tele van kiéhezett középkorú nőkkel. Hogy erre mi a megoldás? Őszintén szólva fogalmam sincs. De őket ismerve, szerintem erre is ki fognak találni valamit. Addig is maradnak a jól bevált módszerek.
jabandzsin
A sorozat további részeit itt találod:
Japánban a férfi zsebpénzt kap a feleségétől
Japán nőt vettem feleségül
Nem adják át a helyet a kismamáknak Japánban
Büdös és nyúlós, szalmában rohasztott babot esznek a japánok
Úgy éreztem magam, mint egy tenyészmén
Szirénázó mentővel mentünk szülni Japánban
Brutális kiképzés folyik a japán iskolákban
Japánban követ "rágatnak" az egy hónapos babával, hogy rendesen nőjenek a fogai
A japánok félnek attól, hogy elvesztik az arcukat