Egy februári estén éppen a munkahelyemen voltam, amikor megjelent a párom. Mi ugyanis egy helyen dolgozunk, aznap később kezdett, mint én. Megkérdezte, olvastam-e az üzenetét. Mondtam, hogy nem, mivel nagyon elfoglaltak voltunk. Erre ő csak annyit mondott: „apa leszel!” Fogalmam sincs, honnan vettem a lelkierőt, hogy ne sírjam el magam ott helyben. Valahogy megálltam, mert mégiscsak munkahelyen vagyunk, de el lehet képzelni örömömet. Később otthon persze volt nagy ölelkezés meg pityergés. Ezután a feleségem kezelését egy másik klinika vette át. Tekintettel a korára és a körülményekre, veszélyeztetett terhesként kezelték, sűrűn kellett ellenőrzésre járni, és továbbra is különböző készítményeket kellett szednie.
Mivel Japánban vagyunk, meg kellett tennünk még valamit. Ez pedig egy sinto szentély meglátogatása volt. Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni, néhány szót szólni a japán vallásról. Japánban két fő vallás van, a buddhizmus és a sinto. Nejem családja az utóbbit követi. Maga a sinto szó azt jelenti: istenek útja, vagy isteni út. A keresztény vallással ellentétben a sinto nem hisz egyetlen isten létezésében. Szerintük minden létező dologban, legyen az ember, állat, növény, vagy akár egy darab kő, bizonyos szellemek léteznek, amit ők „kami”-nak neveznek. A sinto vallásban összesen 8 millió(!) kami van. Szerte az országban vannak sinto szentélyek amiket úgy neveznek: dzsindzsa. Ha egy japán szeretne valami nagy dolgot csinálni, vagy áldást kérni valamire, elmegy egy dzsindzsába imádkozni.
Persze ennek szigorú protokollja van, ami a következő: mielőtt valaki belép a szentélybe, egy tisztulási szertartást kell végigcsinálnia. Meg kell mosni a kezeit, és ki kell mosni a száját, hogy tisztán járulhasson a kami elé. A sinto vallásban ugyanis alapérték a tisztaság. Innen ered a japánok tisztaságmániája. A kéz- és szájmosás mozdulatainak van egy kötelező sorrendje. Tilos a vízbe kézzel belenyúlni, mivel ezzel az összes víz beszennyeződik. Ehelyett egy fából készült alkalmatosságot kell használni. Ez gyakorlatilag egy kis edény, rajta egy hosszú nyéllel. Ezt először a jobb kezünkbe fogva vizet merítünk, majd a bal kezünkre csorgatva megtisztítjuk azt. Aztán ugyanezt fordítva. Majd némi vízzel kiöblítjük a szánkat. A vizet nem nyeljük le, hanem kiköpjük. Végül az edényből vizet csorgatunk a nyélre, hogy azt is megtisztítsuk. Ezután beléphetünk a szentélybe. Megrázunk egy kötelet, ami néha olyan vastag, mint egy ember nyaka. Erre megszólal néhány csengő. Ezután kétszer meghajlunk, majd kétszer tapsolunk. A taps azért kell, hogy felhívjuk magunkra a kamik figyelmét. A meghajlás a tisztelet jele. Ezután előadjuk a kérésünket, majd még egyszer meghajlunk, és távozunk.
Miután ennek is eleget tettünk, nem volt más dolgunk, mint várni. A várandósság rendben zajlott, aztán egy novemberi hajnalban a feleségem azzal ébresztett, hogy fájdalmai vannak, menjünk be a klinikára. Kocsival néhány perc alatt beértünk és megkezdődött a vajúdás. Kaptunk egyet a külön erre a célra készített szobák közül, ahol egy ágy volt a kismamának, székek a hozzátartozóknak, valamint egy mellékhelyiség. A feleségem fájdalmai egyre erősödtek, időközönként megjelent egy nővér, és a nejemet vizsgálatra kísérte. A doki már jóval előtte felhívta a figyelmünket a lehetséges császármetszésre. A vizsgálatok azt állapítottak meg, hogy a nejem nem tágul elég gyorsan, a császározáshoz pedig nincs megfelelő személyzet.
Ekkor a doki elkezdte körbetelefonálni a klinikákat, hogy hol tudnák elvégezni a beavatkozást. Egyikben sem volt szabad kapacitás. Ekkor az orvos döntött. Mentőt hívott, hogy egy speciális kórházba szállítson minket, ahol hasonló esetekre vannak berendezkedve. Itt ejtenék néhány szót a japán precizitásról. A mentő perceken belül megérkezett, az akkor már erős fájdalmakkal küzdő nejemet gyors, szakszerű mozdulatokkal helyezték a mentőautóba, ami modern műszerekkel volt felszerelve. Miután a doki és én is beültünk, a mentő elindult. Itt a mentő-, tűzoltó-, és rendőrautókon nemcsak sziréna van, hanem hangszóró is, amin a vezető utasításokat adhat a többi forgalomban résztvevő járműnek. Gyorsan tudtunk haladni, mert amint az emberek meghallották a szirénát, katonás rendben félrehúzódtak. Amit megérkeztünk, a nejemet elvitték, hogy különböző vizsgálatoknak vessék alá, engem pedig várakoztattak egy külön helyiségben. Közben megérkeztek a feleségem szülei is.
A vizsgálatok megállapították, hogy minden rendben van, a szülés természetes úton zajlik. Én persze nagyon megnyugodtam, ami rám is fért annyi idegeskedés után. Végül este valamivel 9 óra előtt világra jött a kislányunk. Soha sem gondoltam volna, hogy ez mekkora öröm. Annyi próbálkozás, nehézség után végre megpillanthattam gyermekünket. Vajon milyen óvodai, iskolai évek várnak rá a felkelő nap országában? Erről majd a következő posztban.
Jabandzsin
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
