Mai cikkemben a japán iskolarendszerről írok. A modern japán iskola amerikai minta szerint működik. 6-tól 12 éves korig tart az általános iskola, japánul „sógakkó”, ezt követi 12-től 15 éves korig az alsó középiskola, a „csúgakkó”, majd 15-től 18-ig a felső középiskola, a „kókó”. Ez nem kötelező, de szinte mindenki elvégzi. Ezután következik az egyetem, vagyis a „daigaku”. Persze mielőtt a nebuló iskolába menne, óvodába jár. Japánban magyar viszonyokhoz képest kevés az óvoda, holott a lélekszám majdnem tizenháromszorosa a magyarországinak. Óvodából többféle van. Az egyik fajtába már 6 hónapos kortól be lehet íratni a gyereket, és egészen 6 éves korig gondját viselik. Ezt elsősorban dolgozó anyák veszik igénybe. A költsége pedig jövedelemfüggő. A másik fajta 3 éves kortól várja a gyerekeket. Ezen kívül ott vannak még a magánóvodák a tehetősebb szülők részére. Néhány óvodának saját egyenruhája van, ami egyébként az iskolákra is érvényes.
És most vissza az iskolákhoz. Japánban a suli leginkább egy laktanyára emlékeztet. Ugyanaz a katonás szigor, kérlelhetetlen vasfegyelem jellemző. Érdekességként említeném meg, hogy itt a tanár mondja meg, mikor van vége az órának, tehát kicsöngetés, mint olyan, nem létezik. További furcsaság, hogy takarítók sincsenek, ugyanis itt a diákok végzik az iskola takarítását. Jellemző a japán gondolkodásra, hogy itt a feladatokat csoportokban kapják a gyerekek, és ha valaki mulaszt, akkor az egész csapatot büntetik. Ezzel erősítik a csapatszellemet, ami a társadalom alapja, és a japánok magas teljesítményének záloga.
Szóval reggel elkezdődik a tanítás, délutánig tart. Itt azonban nincs vége, mert ezután jön az úgynevezett „dzsuku”, vagyis amolyan iskola utáni iskola, tanulószoba. Ezután este a gyerek hazamegy, elkészíti az aznapi házi feladatot, és már vége is a napnak. Látható, hogy az iskola a tanulók egész napját lefoglalja. Annál édesebb a pihenés hétvégén, gondolhatja valaki. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A japán diákoknak ugyanis kötelező valamilyen szakkörbe járni, ami általában valami sport vagy művészet. Látható tehát, hogy az iskola a diákjainak szinte egy perc szabadidőt sem hagy. Ez szándékos. Így készítik fel őket a későbbi munkahelyi megpróbáltatásokra, a reggeltől estig tartó munkára. Embertelen kiképzés ez, ami miatt sok kritikát kapnak a japánok, eszük ágában sincs azonban csökkenteni a nyomást. Nem csoda, hogy fanatikusak lesznek.
Be kell látni azonban, hogy nekik nincs más ütőkártyájuk. A kreativitást már óvodától kezdve kinevelik belőlük. A japán oktatás nem gondolkodásra neveli a fiatalokat, hanem magolásra. Nem kell értened, csak jegyezd meg! A japán iskolákban nincs szóbeli felelés, nehogy a diák megszégyenüljön, ha nem tudja az anyagot. Helyette írásbeli tesztek vannak, ahol a feltett kérdésre négy lehetséges válaszból kell kiválasztani a megfelelőt. A diákokon iszonyú a nyomás. A japán ember egyik legnagyobb ambíciója ugyanis az elvárásoknak való maximális megfelelés. Ellenkező esetben ugyanis szégyen éri, és ez mindennél rosszabb. Ez az oka annak, hogy japán vezető helyen van a kamaszkori öngyilkosságok terén.
A másik ok az úgynevezett „idzsime”. Ez azt jelenti, hogy az osztály kiszemel valakit, és addig szekírozzák, amíg iskolát nem vált, meg nem öli magát, vagy örökre be nem zárkózik a szobájába, és úgynevezett „hikikomori” lesz. Jellemző még a japán oktatásra, hogy a konfúciánus értékrend szerint a tanárt istenként tisztelik. A tanórán a diákok sosem kérdeznek. Tisztelettel végighallgatják a szenszei-t. Nos, ennyit a japán oktatásról dióhéjban. Remélem, mindenkinek minden világos. Holnap ugyanis tesztet íratok ám!
Jabandzsin
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
