Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat

Nem hittem, hogy lesz ilyen eseménytelen, unalmas hetem. Nem így indult. Lassan kezdtem belecsomózódni a bürokrácia csodájába, de a kérdéseink gyorsan megválaszolódtak...
A bejegyzés folytatódik
 

„Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon! Valahogy jussunk el a szülőszobára!”

28. hét Hello, harmadik trimeszter! Bár szívesebben mondanám, hogy good-bye! Nem úgy, mint a szép piros kabátomnak. Jól éreztem, hogy év végéig tudom majd felhúzni....
A bejegyzés folytatódik
 

Megint megsérültem a busz fékezése miatt

27. hét Dec. 21. Tök átlagos nap. Semmi extra... délután 4-ig. Akkor elindultam vásárolni. Hiába főváros, meg egész központi része, értékelhető bolt jobbra...
A bejegyzés folytatódik
 

A Jézuska jön, nem a köjál!

26. hét Egy kicsit még libegtünk a KedvesFérjem, KicsiFeleségem rózsaszín felhőin, aztán jött a karácsonyi agybaj és jól pofán vert, mikor a gyerekek felkiáltottak,...
A bejegyzés folytatódik
 

Négyből három gyerekemmel gondok vannak

24. hét Engem is utolért a kórság. Persze nem lepett meg. Van elég dolog az életemben, ami fullasztóan nyomasszon. Az egyik NagyFiú és a matek. Most már tudom, hogy...
A bejegyzés folytatódik
 

Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet

23. hét Forró váltás volt. NagyLánynak lejárt a Covid-szünet, de KicsiLány is taknyos lett, úgyhogy most KicsiFiú mellett ő volt itthon. Azért az egy alsós egy felsős...
A bejegyzés folytatódik
 

Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom

22. hét Csodásan indult a hét. NagyLánynak online oktatás. Nem is tudom, melyikünk utálta jobban. Ő azért, mert a napi fetrengésben megzavarták ilyen kis huncut dolgok,...
A bejegyzés folytatódik
 

El kellett engednünk öreg cicánkat

21. hét A heti projektem a horgolás volt. Hát érdekesen indult a dolog, mert négy éve nem láttam horgolótűt, csak a fiók mélyén gurgulázni max. Mondjuk nem hittem,...
A bejegyzés folytatódik
 

A terhesség olyan, mint az öregség… csak rövidebb

Binnnnngggg! Félidő!!!! Valószínűleg kevesebb van előttem, mint mögöttem. Izgis és rémisztő egyszerre. Izgis... persze, hogy az! Bár leginkább helyezkedni érzem,...
A bejegyzés folytatódik
 

Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom

Alapvetően egy rettenetesen tervszerű ember voltam, idegesítő rend- és tisztaságmániával egybekötve. Ha nem volt benne a naptáramban a vacsora Axl Rose-zal, hiába is...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (112)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (139)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (49)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (92)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (324)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1169)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)