Idén teljesen jól megúsztam a tanévkezdést, de még egy elsőssel sem sikerült megütnöm azt az összeget három gyerek beiskolázásával, ami a neten terjengő cikkekben egy gyerekre szerepel. Persze a világ minden pénze elkölthető, de erős túlzásnak tartom, amivel ilyenkor frászt hoznak a szülőkre. A kedvencem, hogy az őszi ruhatárat is beleszámolják, ami nettó marhaság, mert ha nem lenne iskola, akkor is kellene másik cipő, nadrág, kabát...

A tanszerlista számomra amúgy is csak egy miheztartás. Ezt tanultam meg ennyi gyerek után. Mivel annyi elsős füzet áll a szekrényben, hogy PiciLánynak tuti egyetlen vonalasat sem kell venni, amikor eljön az ideje, és a technikadobozokban is érintetlen néhány dolog... Sok eszköz felesleges. Ha majd kérik, megveszem. Elsőben még nyilván más, de az ember kitapasztalja gyorsan, hogy melyik tanárnak mi a mániája és mit nem szeret, de azért minden évben kéri a gyurmát, rosszabb esetben a méreg drága porpasztelt, ami akkor is porrá törik, ha csak pakolásszák rajzolás helyett.

Az augusztus meghozta az őszt is, ezzel arcomba tolva a közeledő tanévkezdést. Nyár elején benéztem a szekrénybe, volt ott pár füzet, színes, meg festék. Jóleszaz. Máskor hónapokon át gyűjtöm a tanszereket. Mikor mit látok meg, ami tetszik vagy megéri. Most olyan nagyon nem kellett semmi a füzeteken kívül. 

NagyFiú év végén vett magának digitális füzetet egy vagyonért. Megérte! Mivel az írásképe horror volt mindig, a laptop használat már általanos suliban felmerült a tanárok részéről. Meg ő eddig is összesen két füzetet használt. Vonalasat és kockásat. Nyolcadikra ebbe minden tanár beletörődött. Ahogy elnézem KicsiLány füzetvezetési szokásait, nála is ez a jövő, az egy vonalas, egy kockás.

A többiek sima, uncsi füzeteket kaptak főleg. Idén már, így ötödikben, KicsiLány is cikinek titulálta a mintás borítókat. Szeretik maguk díszítgetni az egyszerű, de lehetőségeket rejtő mintákat. Tavaly KicsiFiúnak is rajzoltam pár ilyen füzetet és imádta. Elég kekec ő is, nem nagyon talált olyan mintát, ami szívhez szólt. Jó lesz egynek füzetnek pedig a sima is megfelel. 

Nyilván azért mindig akad olyan cucc, amibe beleszeretnek és azt meg is veszem, ha épp pont kell. Szóval a "de szép ez a tolltartó" csak akkor fog rajtam, ha szükség is van rá. Meglepiket is kapnak, egy cuki vonalzó vagy szép ceruza formájában. Hegyezőből sosem elég. Eltűnik, kicsorbul, megreped...

Nyilván az is nagy könnyebbség, hogy négyből három már nem nőtt tavaly óta akkorát, hogy a tesicuccot cserélni kellene és a kamaszok ritkán hagynak el vonalzót, körzőt, ilyesmit.

Ha tanácsot kéne adnom elsőssel kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy a megszokások ellenére nem az ergonómiailag tökéletes iskolatáska a legfontosabb. Ha egy gyerekbarát tanárral hoz össze a sors, akkor csak pár füzetet fog a lurkó hurcibálni egy kis kirándulós táskában és a méregdrága táska porosodik a sarokban. Ha nem így lenne, akkor meg nekünk legyen kényelmes, mert úgysem cipeli a gyerek. Kevés alsóst látni megszakadni a táska alatt, annál több szülőt 1-2 táskával egyensúlyozva. Nagyjából harmadikra már a cuki nyuszis/űrhajós táska cikivé válik, nyafog majd egy újért. Ezeket érdemes bekalkulálni, mikor újat vesz az ember egy kisebb vagyonért. Egy komolyabb küllemű, minőségi, gurulós táskának van a legnagyobb haszna, de csak ha olyanok az útviszonyok. Nálunk például egy tank lenne erre alkalmasabb. A tolltartó amúgyis nagyobb státuszszimbólum a suliban az uzsidoboz és a kulacs mellett. Radírból és grafitból rögtön egy marékkal javasolnék és színesceruzából is azonnal 2-3 készletet. Ha ügyes és nem veszik el, akkor elhegyezi vagy elszínezi pikpak egy elsős.

Az íróasztal és tartozékai szintén nem létszükséglet alsóban, pláne elsőben. A legtöbb kisgyerek úgyis a családi kupacban szeret tanulni, ha muszáj, azaz az étkezőasztalnál. Jellemzően. Másik favorit a földön gubbasztva. Számomra érthetetlen, de mégis szeretik és tudnak is ott szépen dolgozni.

Ilyenkor a másik utálatos feladat a füzetek és könyvek borítása. Ez is megosztó. Az ökotanárnéni kifejezetten kérte, hogy SEMMIT ne kössünk be, másik ragaszkodna hozzá. 

Az én tapasztalatom az, hogy teljesen mindegy. Ha a gyerek amúgy is vigyáz rá, akkor bekötés nélkül sem lesz baja, ha pedig kuplerájos fajta, akkor azon a műanyagborítás sem segít. Lazán kiszakad a komplett füzet a pöpec borítóból vagy csak szimplán a lapok lesznek szamárfülesek. Így aztán csak a visszaadandó tankönyveket fóliázom. A szép állapotú füzeteket ugyanúgy a kukába dobjuk júliusban, ahogy a cafatosakat is. A borító egyetlen gyereket nem sarkall se az iskola szeretetére, sem a dolgaira való vigyázásra. Az valahonnan máshonnan jön. Azt hiszem, veleszületett igényről van szó. Több típust is fel tudok mutatni háztartáson belül.

És hogy végül mennyi az annyi? Az elmúlt két évben 100 ezer körüli összeget költöttünk a tanévkezdésre, négy gyerekre. Idén ennek a felét sem. A minőség fontos, annak rovására nincs spórolás. Nem éri meg. Vacakabb ceruzából többet kell majd venni nyilván. Az írószereknél is nagy igazság, hogy az ár korántsem egyenesarányos a minőséggel minden esetben. A tapasztalás megúszhatatlan. Érdemes azért kikérni más szülők véleményét. Sokat spórolhatunk vele vagy elkerülhetünk pár kellemetlenséget.

Pénzben, ahogy írtam, határ a csillagos ég, de nem kell belerokkanni, hitelt felvenni. A csilivili, drága dolgoktól se okosabb, se rendszeretőbb nem lesz a gyerekünk. Ezek elsősorban a mi, szülők belső igénye, reménye.

Nanta