Július a szerelem hónapja volt számomra.
Egy olyan kapcsolatnak, mint a miénk, pont ugyanabból van az előnye, mint a hátránya.
Hátránya, hogy az ember bizonytalan. Nőként nem is kérdés, a tükör nap, mint nap a képembe mosolyog azon az ördögi módon és firtatja
"Vajon elég szép vagyok neki így is????"
Férfiként pedig az évgyűrűk által vésett tapasztalatok keresése tolja az embert a bizonytalanságba.
"Vajon tudom neki azt a biztonságot, férfierőt nyújtani, amit egy társtól vár???"
A fenti kérdésekből adódik, hogy nem tudsz belelustulni a kapcsolatba. Ez pedig előny.
Folyton érzed, hogy tenned kell. Magadért elsősorban és kettőtökért. Az a bizonyos kisördög ugyanis folyton ott lapul. Ébren kell tartanod a másik figyelmét és szerelmét. És ezt nem csak a nagy kapcsolati coach-ok posztjaiban olvasod, hanem egyszerűen ott kattog benned. Hol egészen mélyen, hol fel-feltör. Mindkettőnkben. Én viszont hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ez nem csak engem érint, hanem Kedvest is.
A szülinapom közeledtével egyre többször nézegettem lemondóan a szarkalábakat. Kedves is ráeszmélt, hogy öt év múlva 50 leszek és ha nem is látszik, nem hangzik túl jól.
"Addigra te is 30 leszel. Az sem hangzik jól! Hehehe. De nyugodtan tagadj le belőlem egy tízest. A nők úgyis azt szokták, nem?"
Ezek az előzmények csaltak ki belőlünk egy csomó romantikus érzést, aminek köszönhetjük ezt a szerelmes hónapot. Röpke randikat csenve a napok közé, apró cukiságokkal megtöltve a nyarat.
Megint kipipáltunk egy progit a randikönyvünkből. Kertmoziztunk.
Lady Gaga zenéje nem az én világom, kivéve, ha a Csillag születikről van szó. A popos dalok ott sem, de a többi! A hangja egyszerűen elvarázsol. A hangfal alatt ültünk és rajtam futkosott a mindenféle libabőr! A filmbeli karakterét is imádom. Sok bennünk a közös. (Sajnos az énekhang nem tartozik ide) A film pedig egy igazi romatikus progi magában is. Mindketten szeretjük. A soundtrack-je gyakran szól nálunk. És hogy bőgtem-e a végén? Természetesen. Kedves pedig a fülembe súgott egy szerelmi vallomást. A közös szelfit ellőttük -kell a könyvbe- majd bringára pattantunk és hazatekertünk.
A lányok repkedve jöttek haza a sulis táborból. Imádták. KicsiLány szerint az volt a rossz, hogy ilyen rövid volt (hét nap). Nem vagyok egy paramami, de azért mikor kitalálta egyik napról a másikra, hogy ő mindenféle ottalvós táborba akar menni, azért volt bennem félsz. Egy héttel korábban ugyanis hallani sem akart róla. Aztán 180 fokos fordulat. Pedig nem mentek se barátok, se osztálytársak. Szerzett magának újakat.
PiciLány totál bezsongott, hogy a lányokkal teljes lett újra a családi létszám. Alig tudtam elaltatni. Ezt a vasárnapot végig mostam és négy szárítón lobogtak a ruhák, hogy másnap kelve induljunk a családi nyaralásra Velencére, ami igazából Gárdony, de a családi köztudatban így szerepel. Mi vártunk volna egy napot azért, de a lányokban benne volt a boogie.
Az első pár nap jobban hasonlított egy munkatáborra, mint nyaralásra. A kis BabszemCsacsi ügyesen ment fel is, le is a lépcsőn. Legalább. De mindent elér, leszed, kinyit. Ez a hely maga volt a Kánaán számára. Egyetlen másodpercre nem lehetett félrepislogni sem. És hát annyira izgalmas volt az új hely (nyilván nem emlékezett a tavalyi nyaralásra vagy legalábbis más szemszögből), hogy aludni sem volt hajlandó este. Az utolsó idegszálaimat pengette este 10-kor, miután délután fél 1-kor felébredt. A nyaralás előtti napokban inkább szenderegtünk este, mert azt a pár órát alvásnak nevezni tiszta vicc lett volna. Így nekimenni egy ilyen sztorinak maga az öngyilkosság volt. Utólag beláttam.
A szülinapom reggelén úgy éreztem, hogy nekem talán az lenne a legjobb ajcsi, ha hazamehetnék. Kedves mindig ott volt, mindenben segített, a gyerekek is sokat, de a babanyűglődéssel senki nem tudott mit kezdeni. Alapból is strapás volt ez a nonstop figyelem, a kevés alvás és a nyaralási szabályok betartatása.
Akármilyen nehéz is volt és veszettül fárasztó, én meg elég hisztis reggelente és hát este sem volt könnyű,
Kedves cuki volt és figyelmes. Folyton simogatta a lelkem, hogy kirántson a zuhanásból. Mindig tudja mikor kell egy ölelés vagy egy vicces puszi. Az külön nagyon édes volt, mikor strandról hazafelé csattogtam előtte az úton és utánam szólt, hogy "Ki ez a jó csaj?"
Napok óta egy kornyadozó virágszálnak, egy fonnyadt almának éreztem magam. Nem nagyon mondtam, de ismer. Meg valahogy a vesémbe lát az első perctől.
Az egészen érdekes volt, hogy itt csak bográcsban főzünk, de ebből semmi feszkó nem volt. PiciLány minden mással volt elfoglalva. Szerszámok felkutatásával, huzatok lehuzogatásával, szemetes pakolászásával, krémek megkaparintásával, hogy a poharak borogatását ki ne hagyjam. Tehát ő jól szórakozott, mi meg próbáltuk Shíva nyolc kezével menteni, amit csak lehet.
A szülinapomra NagyLány és Kedves közösen készültek, míg én a többiekkel a parton pancsikoltam, saraztam. Majd megérkezett NagyFiú is.
A terasz és a fák is tele lufival. Stílusosan 45 lufi díszelgett itt-ott összesen. Meg egy hatalmas szivárvány színű unikornis. Természetesen. Hehe. Kedves még előző este összerakta a kekszes-joghurtos tortát, benne mindenféle nekem való giccses cukiság.
Lassan mind megszoktuk a nyaralós helyzetet, hogy mikre kell figyelni, milyen módszerek válnak be elterelésre, elaltatásra. PiciLány is felfedezett annyit 2-3 nap alatt, hogy némileg nyugisabb lett az élet.
Esténként sokáig ültünk a tűz mellett. Esőben is. Ott kuporogtunk a napernyők alatt és sápitoztunk, hogy így is befolyik a víz, de nem hagytuk magunkat! Az eső egyszercsak elállt, a gyerekek szép lassan elszállingóztak aludni, végül adatott egy kis idő kettesben.
Nekünk természetesen hullafárasztó volt a nyaralás, de melyik szülőnek nem az!? Kedves naphosszat dobálgatta a gyerekeket a tóban és a két lány már teljesen felnőtt méret. Ő főzött, igaz, a vásárlásban, cipelésben, pucolásban a gyerekek is sokat hozzáadtak. Én a mosogatást nyertem. A kerticsapnál. Volt egy bája azért egy kis sámlin ücsörögni a csobogó víz és a tonna tányér-pohár-miegymás mellett.
Kárpótolt mindezekért a lubickoló gyerekeim látványa. PiciLány nagyon élvezte a parti homokozást. Az első napokban nem nagyon akart a vízben lenni. Térdig maximum. Aztán egy hasonló korú kislánynál meglátott egy beülős pávát, csillámokkal a belsejében. Extázis. Szerencsére ott vették a strandon, így Kedves gyorsan beszerezte a saját példányt. Iszonyú édes volt, ahogy lubickolt benne. Vagy mikor már leért a lába, megfogta a kis kapaszkodókat és úgy togyogott, mintha a szoknyája szélét csippentené fel.
A kicsik annyit voltak vízben, hogy már kerestem az úszóhártyákat az ujjaik között. Bálnásat meg delfineset játszottak, ha nem Kedvest nyúzták a dobálásért.
NagyLány felfedezte az íjászkodást. Kedves nagy szerencsével hozzájutott egy szép darabhoz még tavaly és azonnal beleszeretett ebbe a sportba. Túlsok helyen ugyan nem használhatja, mert elég komoly szabályok vonatkoznak erre, de a családi nyaraló zöldpálya. Idén már NagyLánynak is megengedte némi előoktatás után, hogy kipróbálja és nagyon ügyes volt benne, pedig nem egyszerű kihúzni az ideget. Komoly izommunka és akkor ott a célzás is. Úgy mutatott, mint egy harcos amazon.
Mire letelt a nyaralós egy hét, pont beleszoktunk mindenbe. Az utolsó éjszakán mind remekül aludtunk, senki nem kelt nyekegve. Azért vágytunk már itthon is lenni.
Kellett egy egész nap, hogy megérkezzek. Kipakoltatni a gyerekekkel, másnap pedig 5 adag ruhát mostam folyamatban. Leséta az udvarra, felséta az udvarról. Három szárítón sütkéreztek a ruhák. Izgis volt. Aztán megkezdődhetett a nyaralás kipihenése. Hehe.
A nyári szünetben leggyakrabban elhangzó kérdést minden anyuka ismeri: Hogy bírod?
Mitagadás, vannak napok, mikor kilóméterekről is látszik, ahogy lestrapálva vonszolom magam a babakocsi után, de jobb a helyzet, mint gondoltam. Július végére általában az " Irány a Duna!" életérzés teljesen elhatalmasodik bennem. Most csak néhanapján van így, de minden napra jut azért legalább egy idegbaj. Legjobban a folytonos hanghatások és a kosz-kupi szokott zavarni. Hát most sem egy Barbie-házban lakunk. Inkább atombomba sújtotta övezet lenne a találó, hogy stílszerű legyek. Máshogy fogalmazva: totyogós rend van. Itt egy cipő, ott egy kanál, amott egy gumikacsa, fakocka. Ha szerencsém van, akkor legalább a frissen teregetett ruhák közül egy sincs a padlón. Te bepakolsz, ő kipakol. Kétszer annyit.
Nekem ez a legnehezebb korszaka egy gyereknek. A jár és másziktól kb két éves korig.
Életünk első PikNik mozija olyan jól sikerült, hogy én Anyummal is megdumáltam egy Pretty Womant. Neki a szomszédban, nekem is közel. NagyLány is jött. Jó kis csajos progi.
Anyu mondta, hogy jajj milyen kis aranyos, szirupos sztori, ilyen a világban nincs is. Én meg hümmögtem, hogy aha, tényleg... akkor most hazamegyek a 25 éves férjemhez, aki szerelmes képeslapot dobott a postaládába múlthéten és egy sor filmbe illő jelenettel kápráztatott már el az évek során, szóval puszi. Hihihi. Ezen Anyu is elnevette magát és helyesbített. Na jó, van ilyen, csak ritka.
Kedves is mozizott aznap a srácokkal, tehát mindenkinek jutott egy kis lazulás. Forró váltásban megoldottuk.
És hogy megkoronázzuk a mozizást, édeskettesben beültünk a Barbie-ra. Utána Kedves valóra váltotta egy régi vágyát és átszúratta a szemöldökét. Persze, hogy jól áll neki! Neki minden. Az a típus, aki a kukászsákot is tudja viselni.
Az én hajamat meg a nap jól kiszívta a nyaralás alatt és hát... tetszett. Gyorsan nekiestem és csináltam egy balayage-t magamnak. Mindig mondtam, hogy egyszer szőke is szeretnék lenni! Azért ez még nem az, de legalább nem olyan uncsi. Ha jobban megfakul, tolok rá pinket és imádni fogom! Most ilyen flamingó színű.
Míg a fél ország teljes izgalomban volt a Rammstein és a Guns miatt, nekem ez pont nem fájt. A Guns még 30 éve komoly port kavart bennem, de már nem számít. A Rammstein, hát...régen pár dalukat hallgattam és jó is volt. Most csak akkor, amikor Kedves hallgatja, jól is esik, de van benne valami pszichós, erőszakos érzet, amitől nekem köszi, de nem teszem be magamtól. És ez teljesen független a mostani botránytól. Ha egy zene jó, akkor jó. Akkor is, ha a tagok zakkantak vagy konkrétan pszichopaták. A zene, az zene.
Nekem a Fezenért sírt a szemem, vérzett a szívem. Ott voltunk negyedórára. Mégis esélytelen volt. Pici még a BabszemCsacsi, hogy egy egész napra és fél éjszakára másra hagyjam. Kedvesre lehetne, de bulizni vele jó. Szomorúan engedtem el a múlt szombatot, amin négy zenekar is fellépett, amit nagyon szeretek, köztük a Helloween, ami ugye szívügyem. Szerencsére Fezen jövőre is lesz, meg azután is. Akkor már biztosan ezt kérem a szülinapomra! Fesztivál bérletet és bébiszittelést. Mert a fesztivál az én wellness spa hotelem.
Nanta
