Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy nap egyedül fogom nevelni a gyermekemet, valószínűleg csak legyintettem és felnevettem volna. De itt vagyok, és most már elmondhatom: ez az életem egyik legnagyobb kihívása, ugyanakkor a legfontosabb és legszebb feladata is. És ha te is egyedül nevelsz gyereket, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül – még akkor sem, ha néha úgy érzed.
Az elején persze nehéz. Az álmatlan éjszakák. Sokszor az ágy szélén ülve azon agyaltam hajnalig, hogy fogom mindezt végigcsinálni. Aludni nem nagyon tudtam, így másnap mindig még borzalmasabban néztem ki és egy idő után kiégtem, elfáradtam az önsajnálatban. De a gondolatok csak nem hagytak békén. Hogyan leszek egyszerre kenyérkereső, anya, tanár, játszótárs és egy váll, amin sírni lehet? Kinek a vállán fogok sírni én? Nagyszülők messze, barátnők elfoglaltak és nekik is van családjuk, mennek a napi rutinok, iskola, különórák, munka, másodállás, sorra mondták le a kávéházat, ebédet, éjszakai programra pedig még csak gondolni sem mertem. Egyedül éreztem magam. De beláttam, hogy más lehetőségem nincs, mint jól csinálni. Ettől a dolgok is kezdtek kicsit változni körülöttem.
És igen, néha úgy tűnik, hogy nincs elég óra egy napban, hogy mindent megoldj, de valahogy mégis sikerül. Mert anyának vagy apának lenni – egyedül – olyan erőket hoz elő az emberből, amikről nem is tudta, hogy léteznek.
Az egyik legnehezebb része a folyamatnak, a gyerek kérdéseinek megválaszolása. „Miért nincs már velünk apa (vagy anya)?” „Ez az én hibám?” - Tudom, hogy ezek a kérdések bármikor előkerülhetnek, és mindegyik szíven üt, mindegy, hány hónap vagy hét telt el a különválás óta. Az ember próbál diplomatikus lenni, nem bántani a másik szülőt, de közben őszinte válaszokat adni. Mert a gyerek biztosan megérzi, ha nem mondunk igazat, és akkor csak még több kérdés fogalmazódik meg benne.
Egyszer azt mondta nekem a gyermekem: „Ugye azért még szerettek engem?” Igen, ezt a szívem közepébe talált. De ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, hogy mennyire fontos, hogy türelemmel, szeretettel és őszintén közelítsek hozzá. Mert a gyereknek nem kell tökéletes szülő – elég, ha olyan vagy, aki szereti őt és mellette áll. És egy pillanatig sem szabad úgy éreznie, hogy a szülők közös élete miatta nem sikerült.
Nem kell szuperhősnek lenned, ez a legfontosabb.
Egyedülálló szülőként hajlamos vagyok azt gondolni, hogy mindent meg kell csinálnom, és mindent tökéletesen kell megcsinálnom. Ez azonban csapda. Nem vagyok szuperhős, és te sem vagy az – és ez így van rendjén. Az egyik legnagyobb lecke, amit megtanultam, hogy kérni és elfogadni a segítséget nem gyengeség, nem ciki és az is új felismerés volt, hogy a segítség mindig a legváratlanabb helyről érkezik. Fogadd el.
A barátok, rokonok, szomszédok, de akár a tanárok is sokat segíthetnek. Egy kis szünet, néhány kedves szó, vagy egy közösen megivott kávé néha mindent megváltoztat. És tudod mit? Az emberek gyakran szívesen segítenek, csak nem mindig tudják, hogyan. Érdemes hát őszintén elmondani, mire van szükségünk, ez nem egy megrendelés, nem egy lista, nem tolakodás, csak egyszerűsítés, és világos, nyitott üzenetek kérdése.
Egyedülálló szülőként arra is rájöttem, hogy a gyerekem elképesztő erőforrás. Abban, hogy mennyi szeretetet ad, kimeríthetetlen erő van, de abban is, hogy a nehezebb helyzetekben mennyire együttműködő tud lenni. Amikor őszintén elmagyarázom neki, hogy most egy megterhelő időszakot élünk, és szükségem van a segítségére, sokkal többet tesz, mint amire számítottam volna. És ezek a közös erőfeszítések nemcsak praktikusak, hanem mélyítik a kapcsolatunkat is.
A legnagyobb meglepetés talán az volt, hogy az egyedülálló szülőség a helyzet felismerését és legjobb tudásom szerinti kezelését követően engem is megváltoztatott. Türelmesebb lettem, rugalmasabb, és jobban értékelem az apró örömöket. Például azt, amikor a gyerekem este odabújik hozzám, és azt mondja: „Anya, te vagy a legjobb.” Ezek az apró pillanatok emlékeztetnek arra, hogy miért csinálom mindezt.
Ha te is egyedül neveled a gyermeked, tudd, hogy minden nehézség ellenére fantasztikus munkát végzel. Nem leszel tökéletes – és ez rendben van. Amit adsz, az szeretetből jön, és ez a legfontosabb. Ha néha úgy érzed, hogy túl sok minden szakad a nyakadba, emlékeztesd magad arra, hogy ez csak egy szakasz, és hogy minden kihívás végül erősebbé tesz.
És tudod mit? Az sem baj, ha néha elfáradsz. Ilyenkor csak állj meg egy percre, vegyél egy mély levegőt, és emlékeztesd magad: te nem csak szülő vagy, hanem ember is, aki mindent megtesz a gyermeke boldogságáért. És ezért már most is csodálatos vagy.
Mindannyian csodálatos szülők vagyunk.
Kencefice
