Az első iskolahét mindenkinek fárasztó volt.

KicsiFiú úgy dőlt el esténként, mint a liszteszsák. Volt, hogy arra mentem be mesélni és órarendet megmondani, hogy már aludt. 

Az egy katasztrófa, hogy nincs órarend! Tavaly végig ez volt. Minden nap a Krétát vizslatni, felejtsd el, hogy megjegyzed milyen órák vannak mondjuk keddenként. Hát nagyjából ugyanazok, de néha nem, máskor meg nagyon nem.

KicsiLány iskolája egy 3 épületes iskola. Ő nap, mint nap azon rettegett, hogy eltéved. Az első napokban aludni is alig tudott emiatt. Végül rájött, hogy igazunk van. Nem ő az egyetlen gyerek, akinek fogalma nincs merre van az arra, hanem egy egész osztály tart ugyanabba a terembe, ugyanannyira elveszve.

NagyLánynak teljesen nyugiban indult az év. Nem hozta lázba, hogy most ők a NAGY nyolcadikosok. Igyekszik a tanulásra koncentrálni. Nagyon szeretné a művészeti sulit. Brutál, ahogy rajzol. Egészen pontosan az ötletei és a színhasználata lenyűgöző. Még nyáron vett magának egy méregdrága, gyönyörű noteszt. Amit abba először rajzolt, attól lehidaltam. Egy kislány, aki nyúl egy furi lény felé, ami az álom megtestesítője. Ez a rajz annyira az én lelkem! A napokban árultam el neki, hogy amint a szoptatás lezárul és tetováltathatok újra, ez lesz az első minta rajtam. Édes volt, ahogy elpigyeredett és a nyakamba borulva szipogott percekig.

NagyFiúnak nem is iskolával, hanem gyakorlattal kezdődött az év. Nagy volt az izgalom. Nyár elején volt állásinterjún egy neves étteremben, ahol azonnal fel is vették az évközi gyakorlatra.Tudta, hogy ez nagy dolog, itt helyt kell állni rendesen. Heti három nap gyakorlat. Első nap semmi extrát nem kellett csinálni, mégis piszkosul elfáradt. Aztán kicsit izgibb feladatokat kapott, mint például díszítés és ő azt nagyon szereti. Szépérzékből osztottak neki rendesen.

PiciLány nyüszítve vette tudomásul, hogy kiürült a lakás. Vidám napokkal indultunk. Ha valami nem tetszik, akkor a legtöbb gyerek dühösen sír. A legtöbb, de ő nem tucat. Ő visít. Olyan ultrahangon, hogy a denevérek is megzavarodnak. Teljesen komolyan, ha a kezemben van, sokszor konkrétan megfájdul a fülem. Akaratos királylány lévén pedig sok ilyen pillanat van. 

A szünetben is 9-kor már lent kellett lenni vele, mert kibírhatatlanná válik másként a helyzet. Csak a nyígás, szorosan a lábamra fonódva. Most még ennél is korábban megyünk és fél nap csavargunk úgy, hogy őrült távolságokat nem járunk be.

Kedvesnek sem volt uncsi hete, meg pihentető sem. Új hely, új elvárások, hajnalban kelés, egy kis túlóra, itthon éveleji ereszdelahajam, fél 10-kor alvás.

Reggel 4:40-kor zümmög az ébresztője. Én pontosan úgy, mint egy átlagos anya, minden zajt érzékelek éjjel és nyomban azonosítom. Az alvásom éberebb fázisában lehetek, mert azonnal forognak a fogaskerekek.

Mit csináljak? Fetrengjek? Vagy felkeljek és élvezzem a csendet? Megcsinálhatnék 5 perc alatt olyat, amit gyerekkel fél óra... Hmmm... Naná, hogy a felkelést választom!

Kiosonok a szobából. Hidegvizes arcmosás, hidratáló krém, tápláló krém. (Ahogy anyum mondta: Öreg lóra cifra szerszám. Akkor is mulattatott, most is, csak kicsit más a színezete már.) Irány a konyha, kávéfőző be, vízforraló be, hangfal be. Míg készül a tea, kortyolom a kávét, majd gyorsan átöltözöm pizsiből nappaliba. Kitántorog Kedves is, tíz perc alatt indulásba vágja magát, aztán 5-kor puszi és elviharzik. Visszaülök a bögre mellé, halkan szól a Johnny Cash. Próbálom összeszedni a napi gondolatokat. Bevásárlólista, intéznivalók, melyik játszóra menjünk. Ha fejben megvan, akkor bedobom a mosást, hogy csak beindítani kelljen, mikor mindenki felkelt. Felsöprök, felmosok itt-ott, sminkelek, beteszem a hátizsákba az újrazacsikat, előkészítem a főzést és megint lehuppanok a kávémhoz. Mégcsak 6 óra. Felcsapom a fészt és tekerem a hülyeségeket, felnyihogok a mémeken, elmentem az értelmes cikkeket. Majd alvásidőben. Hajnalban nincs agyam ilyesmihez.

Az első ébredők fél 7 felé jellennek meg. A Kicsiket sosem kell ébreszteni. A Nagyokat sem kellett, mikor kicsik voltak. Igaz, most sem. Magukért felelnek ebben a kérdésben. Ha nem kerülnek elő a szokásos idejükben, akkor hahózok. Ez már tuti elkésés. Néha előfordul.  

Készítem a menü szerinti reggelit, felöltöztetem PiciLányt és fél 8-kor indulunk, ha összejön. Ha nem, akkor KicsiFiú egyedül megy suliba. Általában sikerül. A sulinál puszi-ölelés-pápá, aztán a kisbolt felé kanyarodunk. Onnan haza, cucc ledob és kicsit egerészünk az udvaron. Hinta, homokozó, aztán pattanunk a bringára, hogy egy nagyobb üzletben beszerezzük, ami még kell, ami lemaradt a heti teszkórendelésből. Innen hazatekerünk, lecuccolunk és irány a játszótér. Legkésőbb 10-re ott is vagyunk. Lassan csordogálnak le a gyerekek. PiciLánynak tökmindegy, hogy kik vannak ott, csak legyenek. Őt viszont több gyerek is lelkesen fogadja. Van benne valami báj és merészség, ami miatt valahogy senki nem megy el mellette szó nélkül. A szülők is oda vannak érte. Öt perccel 11 előtt megbeszéljük, hogy hamarosan indulunk haza aludni. Mikor ez letelik, végigsoroljuk, hogy miktől és kiktől búcsúzunk.

Szia hinta, szia csúszda, szia homokozó. Sziasztok gyerekek, sziasztok anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák, jövünk máskor is!

Nem tudom honnan szedtem ezt, de még NagyFiú picikorából ered. Szuper megoldása a kapálózva sírás nélküli távozásnak.

Fél 12-re biztos az alvás.

Mialatt alszik, leszedem és összehajtom a tiszta ruhákat, mindenkinek külön kupacba teszem. Innen már nekik kell a helyére rakni. Most jöhet a teregetés, ha kész, akkor mosogatógép ki- bepakolás, majd a főzés. Míg rotyog az ebéd, elolvasom a mentett cikkeket, iszom egy kávét. Ha épp nem kell főzni, akkor lehet körmöt lakkozni, hajat mosni és festeni, szépítkezni vagy éppen ledőlni egy kicsit. Hacsak nem állok neki valami pakolászásnak, esetleg a heti posztom írásának.

PiciLány fél 2-fél 3 között ébred valamikor. Ilyenkor ebédelünk kettesben. Hamarosan érkeznek a kamaszok, elmeséljük a napunk fontosabb eseményeit. Heti kétszer KicsiFiú 3-kor jön haza. Milyen volt a nap? Mi volt benne a rossz? És a jó? Ebéd ehető volt? Sok lecke van? Pakolj be holnapra, üzifüzit, leckefüzetet, tolltartót kérek! Oké, rendben, mehetsz, 6-ra gyere. 

Kedves is 3 felé érkezik. Vele is megbeszéljük a napot. Míg PiciLányt szórakoztatja, rendbe vágom a konyhát, hogy lehessen vacsizni, amikor feljövünk. Miután KicsiLány is hazaért, vele is elcsacsogunk, aztán lemegyünk a játszóra 4 óra- fél 5 magasságában. Kedves heti párszor velünk tart, máskor punnyad kicsit.

Nem tudnék kedvenc játékot kiemelni. Inkább azt, hogy mostmár akár öt percig is megül a hintában, hogy bekéreckedik, mert ezek nagy szavak. A laphintában is biztonsággal ül, de két percig. Hajtani persze nem tudja, de tudatosan kalimpál. Az otthoni fészekhintában sokat fetrengtem vele régen is. Együtt hintázva könnyebb megtanulni a mechanizmust. Meg ritmusra. A hintázás nálam hozza az éneklést, mondókázást. Ennyi gyerekkel eléggé széles a repertoárom, hehehe. Mindig van valami aktualitás. Az évszak és a velejárók például, hogy ne a hinta-palinta legyen, amit mint egy megakadt lemezt szajkózom.

A csúszda kiemelt helyen van. Mostmár csak elkapni kell, de azért még fél szemmel lesem karnyújtásnyi távolságból, mikor felmászik. A libikókán is biztonságosan kapaszkodik, ülhetek vele szemben és izmozhatok naphosszat. Jót tesz a combjaimnak, hihi. A homokozóban még a rombolásnál tart. Építeni Kedves szokott. Én maradok a homoksütinél. 

A járművek mostanság kezdik felkelteni PiciLány figyelmét a kerekeken túl. Jó sokáig csak az érdekelte egy motorban, hogy forog a kereke. Mostmár rá is ül és hajtja, ha van aki hagyja. Hehe. A másik kiemelkedő tevékenység még mindig a rajzolás. Csigát már anyai szemmel felismerhetően tud. A vonalvezetés egyértelmű, csak aztán kiszínezi, és ott némileg veszik a minta. 

A rajzolás a másik dalolós móka. Minden alapformához létezik egy mondóka, egy dalocska. "Lassan jár a csigabiga", "Süss ki napocska", "Cirmos cica haj!" stb. Ha mondjuk csak rajzolok egy virágot csendben, akkor mondja, hogy "Te", azaz kéri a hozzá tartozó dalocskát. Cuki. 

Hatkor megint pápá játszótér, vár a vacsi. Ez a kis BabszemCsacsi egészen emberes adagokat tűntet el. Mondjuk két tojásból rántotta vagy egy pár virsli nem nagy hír. A szendics jellegű dolgokat nem szereti igazán. Csak a szánkból nézi ki. Vacsi után fürdés, ami villámzuhanyt jelent. Ő indítja a sort fél 7-kor, aztán jönnek a többiek. Közben mantrázzuk: rakjatok rendet a szobában, az íróasztalotokon, az ágyadban, holnapi ruhát keszítsd ki! Mindent bepakoltál? Ceruza hegyes? Fogmosás volt? Pisilés? Aki nem fürdött, szedje össze a pizsamát és menjen! 

Mi PiciLánnyal behúzzuk a függönyt, összeszedjük a Duplot, eltesszük a mesekönyvet, babát, autót és megyünk az ágyba, ahol vár minket Boribon. 

Boribon az első könyv, ami tényleg felkeltette az érdeklődését. Nekem meg van egy plüssmacim, ami eddig az én ágyamban volt. Kedvestől kaptam, mikor még nem éltünk együtt. Kicsit Boribon fazon, hát mostmár van neve is! Tehát Boribont megöleli és beteszi az ágy sarkába. Összebújunk és én elmesélem a napunkat úgy, hogy én vagyok AnniPanni, ő pedig Boribon. Aztán jönnek az altatódalok, mindig ugyanabban a sorban, végén a Bóbita. Ha még addira sem alszik, akkor a Bóbita mese, ez saját költés. KicsiFiú szerette annyira, hogy mindig kérte énekeljem tovább, ne újra. Dehát nincs tovább! Akkor találd ki! Ha még mindig nem alszik és láthatóan az öt perce félkómából totál kipattant a szeme, akkor feladom. Hál'Isten ritka. Rosszul viselem az egész órán át tartó altatásokat. De tudom, hogy van az a kor, így másfél év körül pont.

Általában 8 előtt szabadulok és megyek a Kicsikhez mesélni. Ilyenkor még előkerül néhány napi sztori is. Van, hogy a mese elmarad, mert elhúzták az időt, vagy csak egy Moha és Páfrányra futja, mert PiciLány húzta el.

Itt már a konyhalét következik. Ott a legnyugisabb. Eltakarítom a vacsi romjait, beszélgetünk Kedvessel, meg NagyLánnyal, végül még 10 előtt ágyba bújunk. Korán kezdődik majd a másnap is. Mire NagyFiú fél 11 körül hazaér, már alszunk.

Ilyen egy átlagos napunk. A hétvégék szerencsére valamivel lazábbak. 

Szeptembe első hétvégéjén van minden évben az AmfiFeszt, amit ki nem hagytunk volna! Sajnos brutál meleg volt, elvétve árnyék és jól felforgatták az elrendezést is, ami a rendezvény hátrányára szolgált. 

NagyLány is jött velünk és ez juhuhúúú! Hamarabb hazament, mint mi, neki sok volt, meg kevés egyszerre. A Kicsik viszont a változások ellenére nagyon élvezték. PiciLánynak is bejött ez a sok látnivaló. A harcokat tágra nyílt szemekkel leste és boldogan csatlakozott a családi kardozáshoz a kis harcos szűz.

Hosszú nap volt, de legalább volt mit kipihenni vasárnap.

Nanta