Borbolya előző írását itt olvashatjátok.
Péntek este iszonyú fáradt voltam, ráadásul a nagyobbik egészen hajnali 3-ig szórakoztatott a “pisilni kell”, “fáj odalent” kombók változatos keverékével. Végül adtam neki fájdalomcsillapítót, mert jobb ötletem nem volt. Egy idő után sikerült elaludnia.
Reggel ébredés után megmértem a hőmet, és alacsonyabb volt, mint az eddigiek, lehet, hogy a rossz éjszaka miatt. A francba - gondoltam, biztos ma fog megjönni. Tegnap volt a legmagasabb - 36,8 -, ma pedig csak 36,65. Úgy látszik, ez a hónap is kuka. Aztán visszaaludtam. Teljesen kábán keltem az éjszakai nem-alvástól, csak lézengtem.
Reggel a gyerek vizeletét vittem a kórházba, biztos, ami biztos alapon. Közben motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha mégis terhes vagyok? Amúgy csak hétfőn tesztelnék - ha addig nem jön meg -, de annyira kíváncsi voltam, hogy hazafelé inkább beugrottam a boltba, hogy vegyek egy tesztet. Vagyis inkább kettőt, mert ha mégsem lenne pozitív, legyen a következő hónapra is.
Próbáltam alkudozni magammal, hogy majd csak másnap reggel pisilem le a tesztet, mert már nem mutatna semmit, hiszen nem reggeli első vizeletből lenne, meg úgyis csak 25-ös érzékenységű, nem fog mutatni semmit. Meg kicsit fájdogál a hasam és a derekam, ez már biztosan a menzesz előszele. De aztán győzött a kíváncsiság, és amint pár percre egyedül maradtam, magamra zártam a fürdőszoba ajtót és elővettem a tesztet.
Vegyes érzéseim voltak, mert az előző terhességemet is viszonylag hamar megtudtam, viszont ott a baba meghalt a 16. héten. Voltam gyászterapeutánál, igyekeztem feldolgozni mindent - szerintem sikeresen -, de azért rettegtem is kicsit, hogy mi van, ha újra megtörténik a lehetetlen: megfojtja a köldökzsinór a teljesen egészséges babát. Teljes letargiában és nemtörődömséggel mártottam bele a tesztet a vizeletbe és néztem, ahogy felszívja a folyadékot.
Türelmet és nyugodtságot erőltetve magamra elkezdtem tenni-venni, néha oda-odapillantva a tesztre. Fehér, mint a hómező. Hát persze.. sejtettem. Aztán visszapillantok. Mintha lenne ott valami. Á, biztos nem, csak káprázik a szemem. Sokat olvastam a megbízhatatlan tesztekről, ahol a száradási csík zavarta meg a gyanútlan tesztelőt. Biztos velem is ez van. Vagy kémiai terhesség, az is olyan gyakori, én hülye meg ráadásul - magamhoz képest - jó korán teszteltem, ovuláció utáni 12. napon.
Jobban megnézem a tesztet. Valóban mintha lenne egy halovány csíkocska. Előveszem az előző terhességek tesztjeit (fura dolog ilyeneket megtartani, de reményeim szerint majd egy pakkban oda fogom tudni adni a gyerekeknek a többi velük kapcsolatos dokumentummal együtt, amikor felnőnek). Az első egy határozott csík, ovuláció utáni 18. napon teszteltem. A második annyira erős, majd’ leugrik a tesztről - itt nem tudtuk, hogy úton a kisebbik, csak a tünetek utaltak rá, hogy terhes lehetek. A harmadik terhesség tesztje (ahol meghalt a baba) egészen halovány, de kifejezetten látszik. Ott ovuláció után 13. napon teszteltem. Egymás mellé sorakoztatom a teszteket, gyönyörködöm bennük. Milyen érdekes, hogy anno amikor a teszteket csináltam és pozitívak lettek, ujjongtam örömömben, alig bírtam magammal, most pedig összeszorul a torkom és nem merek semmire gondolni. Pedig nagyon vágytunk erre a babára, és aktívan tettünk is érte. De mi van, ha..
Előtte sosem gondoltam bele, hogy rosszul is elsülhet a terhesség.
Pedig az előző két gyereknél még barnáztam is, több napon (sőt, talán heteken?) keresztül, mégsem gondoltam semmi rosszra. Nem is lett semmi, mindketten egészségesek voltak, szülésnél és azóta sincs semmi gond - hála Istennek!
Erősen rányomja a hangulatomra a bélyeget, hogy benne vagyok egy vetélést átélt nők Facebook csoportjában, és ott aztán mindent lehet olvasni. Annyi tragédia egy helyen! Korai, középidős (mint az enyém) és szülés előtti veszteségek. A poklok poklát találja meg ott az ember. Mennyi megkínzott sors! Először megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül, de egy idő után inkább rémiszt a gondolat, mi minden történhet egy babával vagy a leendő anyukájával.
Most meg itt ülök, és próbálok nem arra gondolni, mi lesz velem. Két hónapja volt a vetélés. A kórházban azt mondták, ha szeretnénk még gyereket, a legújabb kutatások szerint orvosi indoka nincs, hogy várjunk x hónapot vagy ciklust, csapjunk a lecsóba, amikor úgy érezzük. Viszont a kontrollon egy másik doki 3 hónapot mondott, mert állítólag ilyenkor magasabb az újbóli vetélés esélye (méhszáj még nem záródik be teljesen ennyi idő alatt, és megtapadni - ezáltal megmaradni - is nehezebben fog a baba).
Vajon kinek lehet ilyen esetben hinni? A fiatal, ambiciózus és láthatóan a legújabb ajánlásokat ismerő és alkalmazó doktornőnek, vagy az évtizedek óta pályán lévő főorvosnak, aki már mindent látott es óriási a tapasztalata? Én kapásból a kórházi doki tanácsát fogadtam meg, de most nagyon megijedtem, hogy mi van, ha mégis rosszul tettük, hogy ilyen hamar belevágtunk a baba projektbe.
Két nap múlva - ha nem jön meg addig -, újra tesztelek.
Borbolya
