Selejtes, akinek nincs gyereke?

Előszó:

Egy harmadik trimeszterben lévő kismama vagyok, aki alapjáraton mindig pozitívan tekint a világ minden rezdülésére, még ha ez a poszt nem is ezt fogja most bizonyítani, de fogjuk most a hormonokra ezt a túlcsordult érzékenységet, és remélem, csak emiatt van az, hogy néha kicsit beborul a hangulatom.

No, de kezdjük is a legelején…

Nyár elején végre megjelent az a bizonyos két csík a terhességi tesztemen, amit nem akartam elhinni, hogy jól látok, ezért még vásároltam vagy négy másik tesztet, hogy biztos lehessek abban, hogy ez a csoda végre nekünk is megjár. A férjem és én olyan boldogok voltunk, hogy szó szerint majd’ kiugrottunk a bőrünkből. Ez az öröm azért is sokszorozódott bennünk, mert azt tudni kell rólam, hogy PCOS-beteg vagyok, és ez is kissé megnehezítette a „gólyaváró projektünket”, illetve az sem sokat segített, hogy akarva-akaratlanul mindenki azzal „piszkált” minket, hogy:

- 30 évesek vagytok, mikor jön már a baba?

- Veled egykorú vagyok, most fogok szülni, te miért nem szülsz már?

- Mire vársz, te sem leszel már fiatalabb!, stb.

Ezek a kérdések tipikusan azok, amiket szerintem egyetlen egy nőnek sem illik feltenni, mert egyrészt magánügy, másrészt pedig sosem tudhatod, hogy mióta küzd azért, hogy gyereke lehessen, csak épp nem akarja a nyilvánosság elé kiteregetni a dolgait. Sokáig megpróbáltam legyinteni ezekre a „számonkérésekre”, aztán egy idő után annyira elkezdtek bántani, hogy talán valamiféle védekező mechanizmusként olyan terelő válaszokat kezdtem el rájuk gyártani, amiket a végén már magam is elhittem (pl: nem vagyok még elég érett a gyerekvállalásra, majd jövőre, stb.)

Az sem sokat segített a lelkivilágomon, hogy most az „Insta-mamik” világát élve mindenütt az tolódott az arcomba, hogy egyes anyukák szerint csak az a teljes értékű nő, akinek már van gyereke, és gyakorlatilag érezd magad selejtnek, ha te még nem szültél, és véletlenül sem lehet úgy semmilyen véleményed sem arról, ami a gyerekekkel kapcsolatos, mert egyből megkapod, hogy te még nem szültél, te nem tudhatod. Idővel rájöttem, hogy jobb kerülni az ilyen oldalakat, embereket, és nem szabad, hogy mások véleménye miatt rosszul érezzem magamat, csak mert…

Ezeket a lelki görcsöket elengedve (és persze a PCOS „aranyszabályzatot” betartva ) jöhetett szerintem létre az a kis csoda, aki most is itt bokszol a pocakomban. Hiszek benne, hogy a lelki gátak sokszor nehezebbé teszik a gyerekvállalást, mint az egészségügyi okok. Ne hagyjuk, hogy mások befolyásoljanak minket, és akkor sokkal jobb lesz az életünk!

Persze azon is görcsölhettem volna később, hogy veszélyeztetett terhes lettem (több okból kifolyólag is) , azon is, hogy az egykoron „kulturális fővárosunkban”, ahol élek valahogy kiveszett az empátia a terhes nők irányában (fellöknek a helyi járaton, az orvosi rendelőben a nénik haragosan néznek rám, hogy „na, ezt biztos előre veszik”, pedig amúgy nem!), illetve azon, hogy a baba fekvése miatt valószínűleg császáros szülésem lesz majd, de úgy döntöttem, ezeken én már nem fogok idegeskedni, mert a baba az első, és neki abszolút nem tesz jót, az ha azt érzi, hogy az anyukája ideges. Nem érek attól kevesebbet (és a terhességem sem), ha nem természetes úton fogok szülni és nem hiperszuper alternatív körülmények között, hanem adott esetben a városi kórház műtőjében (persze még jó irányba fordulhat a baba, szóval van még esély a természetes szülésre, de nahh).

És ha már rágörcsölés: a terhességem elején sajnos elkövettem azt a hibát, hogy minden egyes apró tünettel kapcsolatban a netes „nagyon gyakori” kérdéseket kezdtem el olvasgatni, ahol körülbelül még a „terhesség alatt kétszer tüsszentettélre” is azt a választ írnák, hogy „Jesszusom, akkor beteg a babád!” (nyilván erősen túltolt példát írtam), illetve mindenféle szüléstörténetbe beleástam magamat, de a mai eszemmel azt kell mondjam jelen-Énnek, hogy ne tedd, semmi értelme!

(Persze külön köszönetem a médiának azért, hogy ha szökőévben történik is egy sajnos tragikus kimenetelű szülés, akkor azt azonnal ki kell emelni és riogatni vele a kismamákat, akik már így is elégé érzékenyek… Igazán kedves gesztus, de tényleg! Nem vagyok struccpolitika párti, de a túlzott riogatást sem támogatom.)

Jótanácsként írom nektek azt, hogy ti se merüljetek bele az ilyen dolgokba, ha bármi kérdésetek van, bármi aggaszt titeket, akkor inkább azt az illetékeseknek (doki, védőnő, szülésznő) tegyétek fel, de ne az internetes fórumokon. Persze vannak hasznos oldalak is, de fontos mindenkinek letisztáznia magában azt, hogy két egyforma szülés és terhesség úgysincs!

És ha már illetékesek és szüléstörténet… Megvallom, rettenetesen félek a nagy naptól, mert anyagi okok miatt „csak” szülésznőt tudtunk fogadni, de remélem nem fog semmit sem befolyásolni a szülés élményemben az, hogy nincsen fogadott dokim, és egy nagyon pozitív hangvételű poszttal tudok majd nektek jelentkezni pár hét múlva az én csodálatos szülésemről… Mert abban a posztban csakazé’ is csak a pozitív oldalát akarom majd leírni a szülésemnek, mert elrettentő sztoriból már van elég, hogy „nehogy szüljél, halálra kínoznak”!

Tudom, hogy nem lesz egy leányálom, de végszóként csak annyit írnék, csajok: Csak pozitívan! Támogassuk egymást, ne háborúzzunk, nem kell az online harc, így is sok anyuka harcol egymással az „online fronton”, ne gyarapítsuk a táborukat, hiszen egy csapat vagyunk, mindannyian közös célért dolgozunk: a családunkért, a boldogságunkért… és ne támadjuk azt sem, aki valamilyen okból kifolyólag nem lehet anyuka. Mindannyian nők vagyunk, nőnek születtünk, és nem valamiféle kritériumok alapján leszünk azok, hanem már azok vagyunk!

PFevelin

Gyermekvállalás témban ezek is érdekelhetnek...

Dönteni kell: lakás vagy gyerek?

Cukorbeteg és PCOS - hogy lesz így gyerekem?

Apa nélkül fogantak és születtek a gyerekeim

Ne szülj gyereket, mert szenvedni fogsz!

Szeretnék gyereket, de nem vágyom rá

Ne vállalj gyereket, ha nincs saját lakásod?

Nem szülök gyereket, csak mert anyósom úgy akarja!