Véletlenül keveredtem pár hónapja a blogra, de itt ragadtam, mert nagyon őszinte, érdekes, sokszor sírós-röhögős írásokat olvashattam eddig. Én egy 33 éves, párkapcsolatban élő nő vagyok, aki jelen pillanatban igencsak össze van zavarodva (újraolvasva, amit írtam, ez majd az írásomban is tükröződik, bocs). A problémám: egy csomó feltétel adott, hogy lassan elgondolkozzunk a gyerekvállaláson, de nagyon sok kérdés és kétely van bennem ezzel kapcsolatosan.

A legfontosabb érv ellene: vessetek meg, de nem érzem még, hogy én ezt úgy igazán akarom! Nincs meg az érzés, hogy szeretnék gyereket, nem vágyom rá. Nem lesz fátyolos a tekintetem egy babától, nem érzem azt, hogy ez az élet értelme, hogy erre születtem erre a Földre. Fejben ellenben tudom, hogy egyrészt ennyi idősen már „ideje lenne”, mert ki tudja, hogy mennyi időt kell majd próbálkoznunk.

A párommal a kapcsolatunk nagyon erős, ez abszolút nem lenne akadály, de nem vagyunk olyan régóta együtt, jó lenne még egy kis idő kettesben. És ha akarom, ha nem, be kell vallanom: baromi kényelmesen éljük az életünket, ami nyilván  csak kényelmesebb lesz, így egyre nehezebben éljük majd meg a változást, amivel a szülővé válás jár.

Sajnos nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy egy korábbi egészségügyi probléma is sürgetné a gyerekvállalás kérdését, ami azért frusztráló, mert azt érzem, hogy elvesztem a döntés szabadságát.

Szóval, ha úgy nézem, a párkapcsolati oldal pipa, anyagilag sem lenne gond, és valahol legbelül nagyon biztosan érzem, hogy jól csinálnánk, jó páros vagyunk mi ketten és imádnánk a gyerekünket.  Csak épp az érzés hiányzik. Miközben fejben tudom, hogy iszonyúan megrémít a gondolat, hogy esetleg nem lesz gyerekünk, vagy nem jön össze! Mert mégiscsak ez lenne az igazán kiteljesedett boldogság, vagy nem? Akkor most mi legyen? Vágjunk bele, az érzés meg majd menet közben jön? Vagy várjam meg, míg egyik reggel úgy ébredek, hogy márpedig most gyereket akarok(unk)?

A párom is így van mindezzel, de ő – tekintettel az említett egészségügyi dologra – rám bízta az időzítést, alkalmazkodik hozzám, mondván, ha nagyon szeretnék, most is lehetne, de ő ki van békülve azzal is, ha csak x év múlva lesz.

Nagyon tanácstalan vagyok. Úgy gondolom, nincs jó vagy rossz válasz, de nagyon kíváncsi lennék, más is érzett-e hasonlót, illetve, aki hasonló helyzetben volt, hogyan lépett tovább, mi segített benne?

 Köszönöm előre is a segítséget.

ka

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?